ékí-bhútah parénászau tadá bhavati kévalah
“Amikor a jógí, szilárddá válva a meditációban, már nem látja az élőlények sokaságát, akkor vált eggyé a Legmagasabbal. Ekor egymagában van.”
A kaivalja fogalma eredetileg a dulaista számkhja filozófiából származik, mint a felszabadult állapot meghatározása. A számkhjában viszont, mivel a prakriti és a purusa öröktől fogva léteznek, a kaivalja („egyedüliség”) állapota arra vonatkozik, amikor a purusa és a prakriti összekapcsolódása megszűnik. Patandzsalí hasonlóan határozza meg a kaivalja fogalmát, mivel a Jóga-darsana a számkhja megközelítésén alapul:
tad-abhávát szamjógábhávó hánam taddriséh kiavaljam (2.25)
„A tudatlanság hiánya által a látó és a látott egyesülése megszűnik. Ezt az állapotot felszabadulásnak (kaivalja) nevezik, vagyis a látottól való függetlenségnek.”
Tehát itt az „önmagában levés” nem jelenti azt, hogy a látott létezése megszűnne, csak a kettő közötti kapcsolat szakad meg. Ezzel szemben az Ísvara-gítá felfogása sokkal közelebb áll az advaita védántáéhoz, mely csak a brahman létezését ismeri el. A fenti vers szerint a kaivalja állapota akkor következik be, amikor a jógí eggyé válik a Legfelsőbbel (ékí-bhútah paréna). Ez a szamádhi legmagasabb állapotát (aszampragjáta- vagy nirbídzsa-szamádhi) jelenti, melyben a meditációnak már nincs külső tárgya, hanem a jógí teljesen elmerül saját Önvalójában, és így a többi élőlény különálló létezésének érzékelése is megszűnik számára. A jógí ekkor a kaivalja („egyedüliség”) állapotában van, ami viszont nem jelenti azt, hogy magányos, vagy valaminek a hiányát érzi, hiszen a brahman teljességével válik egylényegűvé, és így minden hiányérzet megszűnik benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése