2021. szeptember 8., szerda

A hét Nusta

A tegnapelőtti blogbejegyzésben volt ismertetve a két első Nusta, ebben pedig a további ötöt ismerhetjük meg:

3. Mama Simone

Ő az ősök istennője, aki összekapcsol az ősi gyógyító asszonyok vonalával, az ősökkel, a gyökereinkkel, és az otthonunkkal, ahol önmagunkra találunk. Ez a rítus képessé tesz arra, hogy ne csak a Földanyához kapcsolódjunk, hanem mélyebb kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal és a földdel, amit az otthonunknak nevezünk.

Hatásai: Erősíti az önbecsülést, a pozitív énképet, a személyes hatalmat, a függetlenséget, a boldogságot, kapcsolatba hoz az ajándékainkkal, és összhangba hoz a személyes kozmikus utunkkal. Felszabadít a függésből, az önbizalom-hiányból, az önszabotázsból, ellenségességből és agresszióból.

4. Dona Teresa

Ő a harmónia és lágyság istennője, kapcsolódik a lelkünkhöz, és az Apu Ausangate melletti szív alakú hegyhez. Ez a rítus megnyitja a szívünket mindannak, ami létezik. Megtisztítja az energiát a szívünk körül, hogy tisztán, ítélkezés nélkül élhessük meg az érzelmeinket, és tisztán láthassuk az életet a szívünk szemével. Dona Teresa a Munay, vagyis az akarattal rendelkező szeretet papnője, mely összekapcsolja a szívünket a többi központtal, és a lágyságot, gyengédséget, gyógyítást, nagylelkűséget, gyengéd táplálást, egyensúlyt és harmóniát képviseli.

Hatásai: Erősíti a szeretetet, törődést, nagylelkűséget, önzetlenséget, gyógyulást, táplálást, egyensúlyt, megkülönböztetést; és oldja a döntésképtelenséget, paranoiát, kritikusságot, mániákus depressziót, hangulatingadozásokat, és a kodependenciát.

5. Maria Sakapana

Ő a szél spirálja, a kommunikáció istennője, és két helyszínnel áll kapcsolatban: a Titicaca-tó melletti fennsíkkal, valamint a q'erok földje és Apu Ausangate közé eső területtel. Ezek azok a helyek, ahová a paqo-k és mások elmennek, hogy megtisztítsák az ötödik csakrájukat és elmondják az igazságukat. Ez a rítus arra hív, hogy engedjük el mindazt, ami visszatart bennünket attól, hogy elmondjuk az igazságunkat, és megkönnyíti az utunkat a valódi Önvaló felé. Ez egy mélyen tisztító rítus, mely megtisztítja a beszédünket, és a fizikai szinten mindazt, ami a légzés fiziológiájával kapcsolatos, a vállakat, mellkast, a felső hátat és a karokat. Ez a beavató rítus felszínrer hozza a szívvel és hiteles létezéssel kapcsolatos igazságot.

Hatásai: Jó kommunikáció és kifejezés, kreativitás, inspiráció, elégedettség, létezés a jelenben, harmónia, intuíció, vízió, tiszta gondolatok és érzelmek; valamint a gyenge kommunikáció, a gondolatok kifejezésének akadályai, a félelem és a félénkség elengedése.

6. Huana Huaman Tikkla

Ez a Nusta kapcsolatot hoz létre a Sólyom-templommal és tiszta látásmódot ad. Ezt az utazást azért végezzük, hogy tisztaságra tegyünk szert és elvégezzük a mély, látnoki munkát. Ezzel a rítussal összekapcsolódunk a Sólyom, Sas, Bagoly és Kondor szellemével, akik segítenek abban, hogy tisztán, magasabb perspektívából is megérthessük az életet. Ezeket mindet nőies vonásoknak tekintik. Ez a rítus egy energetikai átadás, mely megnyitja a harmadik szemünket, a belső látásunkat, és a képességet, hogy kapcsolódjunk a Szellemvilághoz. E rítusban egy olyan erőtárgyat használunk, mely a látást jelképezi.

Hatásai: integrált élet, fény-energia, magasabb tudatosság, tudás, kapcsolat a Forrással, megszilárdulás az életcélunkban, a zavarodottság és ködösség csökkenése, visszakapcsolódás az érzelmekhez, illetve az elkülönültség érzésének csökkenése.

7. Tomasa Huaman Tikkla

Ő Huana Huaman Tikkla testvére, egymás mellett találhatók. Ő a szabadság istennője. Ez a transzformációs rítus megnyitja a koronacsakránkat, és összekapcsol a valódi Felső Énnel. Dona Tomasa az átalakulás és a belső alkímia papnője. Az ereje integrálja az előző rítusok hatását, és egyesíti az egymás utáni rítusok rezgésszint-emelő hatását, valamint erősíti a kapcsolatot közöttük. A rítus lehetővé teszi a kapcsolódást a legmagasabb szintű dimenziókhoz, ami elősegíti a számi energia alászállását.

Ez a rítus integrálja az összes előző Nustát és áldásaikat, valamint összekapcsol a Plejádok hét csillagával.

Nincsenek megjegyzések: