A minap a "Hét beavatás" Facebook-csoportomban közzétett valaki egy gyakorlatot, mely az alábbiak szerint szólt:
"Helyezkedj el kényelmesen, hunyd le a szemed, és lazíts! Képzelj el egy rétet amin elindulsz. Egy útra tévedsz, ahol két oldalt fasor van. Figyeld meg az utat, és a a fákat! Milyenek, mekkorák, milyenek az érzéseid velük. Majd menj tovább az úton, egy patak kerül az utadba átmész rajta, vagy nem? Aztán ahogy tovább indulsz a földön találsz a földön egy tányért és egy villát. Figyeld meg milyenek pontosan, és a velük kapcsolatos érzéseket is! Ahogy tovább mész látsz egy lakó alkalmatosságot. Eldöntheted bemész, vagy nem, de jegyezd meg miért döntesz így! Az építmény mögé térsz ezután ahol egy kerítés és mögötte egy fal van. Mekkora a kerítés, áthatolható? Átmész vagy nem eldöntheted. Mielőtt visszaindulnál a mezőre, összegezd milyen érzéseid voltak a kerítéssel. Végül mikor a mezőre érsz, ismét lazíts helyezkedj el kényelmesen. Szívd magadba a napfényt, miközben a pórusaidon engedd távozni a felesleges olyan érzéseket amivel nincs dolgod. Jó érzés, és béke marad meg benned hosszú ideig ameddig csak ezt meg tudod tartani!"
Nos, szeretek kísérletezni, tehát úgy gondoltam, mi bajom lehet, ha kipróbálom. Úgyis hétvége van, a család a Balatonon, szóval remek lehetőség egy kis révülésre! Leültem az oltárammal szemben, gyertyagyújtás, zsályafüstölés, és a kezembe vettem a dobomat, elkezdtem dobolni és utazni. Szinte egyből megjelent előttem az Életfa, ahonnan az utazásokat szoktam kezdeni, de így még nem láttam soha. Nem a fa volt tömör, és körülötte a tér üres, hanem az inverzébe fordult az egész, mintha kifordították volna a fát, és a helyére indultam el, mint egy tér-üregen keresztül. Kiértem egy rétre, de éjszaka volt, szinte teljes a sötétség és a köd. Hideg nem volt. A csillagok haloványan pislákoltak az égen, és a Hold is átvilágított a ködön, de mintha egy fényszűrő tompította volna a kép élességét, olyan volt a köd. Elindultam az éjszakai réten. Nem volt nedves, és a fű sem volt zavaróan magas. Lassan beértem egy útra egy fasor közé. Először az út tűnt sötétnek, és a fák kétoldalt fehéren világítottak, majd a kép átváltott a negatívjába: az út világított fehéren és a fák sötétlettek. A váltás többször megismétlődött, de nem hirtelen vagy stroboszkópszerűen, hanem szinte észrevételenül, mintha igazából egyszerre lett volna a fehér fekekte és a fekete fehér. A lényeg az, hogy az út és a fasorok mindig egymás ellentétei voltak. A fák magas, fenyőszerű, sűrű ágú fák voltak. Haladtam tovább. Megérkeztem a tányérhoz és a villához, mely az út jobb oldalán hevert, mintha valaki nemrég evett volna belőle, és ott hagyta maga után a koszos, mosatlan evőeszközöket. Hidegen hagyott a jelenet, mentem is tovább. Elérkeztem egy faházhoz, mely rönkökből volt összeácsolva, mint az északi népeknél. A sötétben feketének látszottak a rönkök, és a ház kicsi volt. Bementem, hátha lesz ott valami érdekes. Egyszerű fekvőhely, egy-két bútor, minimális tárgyi felszereltség. A házban nem volt senki, csak szellemek voltak, akik a házigazdát várták, mert az ő szolgálatába szegődtek. Zöldesen foszforeszkáltak a szellemek a sötétben, meg a falak kontúrjai is, mivel csak a harmadik szememmel tudtam tájékozódni a sötétben. Ez egy varázsló háza, közölték a szellemek, de amúgy nem sokat foglalkoztak velem, látszott, hogy békében voltak itt. Kijöttem a házból, és megkerültem. A ház mögött egy sűrű deszkákból ácsolt fakerítés volt, mögötte pedig egy falnak látszó sziklaorom magasodott, ami igazából egy hegy volt. Természetesen elindultam fölfelé, mert úgy éreztem, hogy fel kell jutnom a hegy tetejére.
Felmásztam a kerítésre, és egyik kiálló kőtömbről a másikra lépkedve hágtam fölfelé. Igazából nem éreztem nehéznek a mászást, pedig kívülről nézve biztosan egy ijesztően meredek sziklafal volt. Azon gondolkodtam közben, hogy igazából csak folytatnom kell a folyamatot, egyre följebb helyezni a kezeimet és a lábaimat, és nem kell kételkednem meg hezitálnom, akkor biztosan fölérek. Mindez a Terv része. Fölértem a hegy tetejére. Itt már jobban látszottak a csillagok, eloszlott a köd. Szinte egészen elérhető közelségbe kerültek a csillagok, és egy Tejút-szerű csillagösvény tárult elém hívogatóan, hogy lépjek rá és menjek végig rajta. Ekkor megjelent a táltos paripám, vagyis a sámándobom szelleme, és ráültem. A lovamnak szárnyai voltak, és ő is váltogatta a színét a világító fehér és a sötétbarna között. Csillagról csillagra szökellt velem, és végül megérkeztem egy nagy fényes bolygóra, vagy inkább valamilyen tó-szerűségre emlékeztetett. "Szíriusz" - ugrott be valahonnan. Megjelent egy ottani alak, aki először a Star Wars gülüszemű Admiral Ackbarjára emlékeztetett (akinek a szállóigéje ez volt: "It's a trap!"), majd utána átváltozott emberi alakba, és végül átlényegült fénylénnyé. Talán azt akarta mutatni ezzel, hogy az univerzumban számtalan formában léteznek az élőlények, és ami nekünk furcsa, vagy nem esztétikus, az másoknak természetes, és ők meg az emberi alakot látjákesetleg egy torz formának.
Végül a fényből álló alak egy hosszú ujjú köpenyben állt előttem, és nagyon emlékeztetett Thoth alakjára, ahogy a múltkori cserkúti utazásomon találkoztam vele, csak a fején nem volt csuklya, hanem egy nagy fényvulkán volt a feje helyén. "Welcome home, Brother" - mondta, így angolul, és ebből levettem, hogy tényleg Thoth az, aki, miután elhagyta Közép-Amerikát az azték birodalom korának vége felé, a monda szerint kelet felé hajózott a smaragdtáblákkal, de úgy látszik, hogy visszatért a Szíriuszra. Amikor a móltkori utazásomban megmutatta előző éelteimet, akkor az ausztrál bennszülöttként való megszületésem előttiéleteimről azt mondta, hogy magasabb bolygókon éltem előtte. íÚgy látszik, a Szíriusz volt az otthonom valamikór, bár ez még sokat nem mond most nekem. Közben utánanéztem az interneten, és valóban van olyan vélemény, miszerint Thoth, azaz Dzsehuti a Szíriuszról "szállt alá" a Földre.
Thoth valamiféle fénnyel itatta át az én agyamat, kezeimet és érzékszerveimet is, maid megfordított a tengelyem körül, hogy újra a földi inkarnációmra koncentráljak, mer vissza kell térnem oda, van még ott dolgom. Felültem a táltos paripámra, és most már gyorsabban szökelltünk végig a Földre vezető csillagösvényen. Megérkeztünk a hegy tetejére, ahonnan zöldesfehér, foszforeszkáló folyadék csurgott alá a hegy oldalain, mint valamiféle asztrtálfluidum. Visszaértem a házba, újra benéztem. A szellemek ugyanebben a foszforeszkáló zöldes fényben világítottak, és meg voltak élénkülve, mert hazatért a gazdájuk: Odin volt az. Odin rám kacsintott a bal szemével, és azt üzente, hogy majd készüljek, mert kapni fogom még a további szimbólumokat tőle. A visszautat is a paripámon tettem meg az erdőn és a réten keresztül, de most már a sötétben nagyon sok szellemet láttam a fák között, különféle alakokban, nem csak emberi formákban, de erőállatok és a növények szellemei is ott voltak. Néha az egész kép kiszínesedett, és fraktálszerű, tűzijátékhoz hasonló pulzálást figyeltem meg a fák, állatok, növények, kövek sziluettjeiben. Mintha az Élet és az Anyag szövedéke, belső tartalma egy-egy pillanatra megmutatta volna magát. Visszaértem a rétre, majd az "inverz" Életfához, és ahogy kiléptem belőle, visszaalakult a megszokott, tömör Életfává, és körülötte láttam a napfényes tájat és az erőállataimat. Búcsúzkodtunk, és visszaérkeztem a révülésből.
Erre ezt az elemzést kaptam a feladvány posztolójától:
"Az út az élet rögös útja. Amilyen az út, olyan akadályok szegélyezik. A fasor a félelmeket jelképezi, és az élet nehézségeihez való hozzáállást. Minél sötétebbek a fák, és magasak, annál több a szorongás. A patak minél sebesebb, és mélyebb annál több akadályal van dolgunk. Ha átmegyünk rajta, akkor könnyen leküzdjük, ha nem, akkor nehezebb lesz. A tányér anyaga, és minősége az anyagiakhoz való hozzáállásunk, az evőeszköz meg a külsőségekhez. Ha felvesszük, akkor jobban kötödünk hozzájuk, ha nem, akkor kevésbé. A ház a család. Nyilván ha ez egy kastély, vagy egy kunyhó más minőség, és egyszerűség. Ezért más-más elvárás a mérvadó a szeretteinkkel kapcsolatban. Tehát ha kastély, akkor több elvárásunk van, ha kunyhó, akkor meg kevesebb. Ha betérünk, akkor a családdal kapcsolatban kevesebb a dolgunk, ha nem, akkor több munkánk van vele. A ház mögötti kerítés a tulajdonképpeni elemzés célja. Itt a kapu, aminek az őrei mi vagyunk. Ha a kerítés áthatolható, vagy átlépünk rajta, akkor az elválással, halállal kapcsolatos dolgok könnyen feldolgozhatóbbak számunkra. Ha magas, félelmekkel teli, akkor pedíg több munka vár ránk, és nem szabad lebecsülni a kapu őrét. A jelen elemzés csak egy játék, és mindig csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. Ezért ha nem vagy megelégedve az eredménnyel, akkor ne csüggedj, mert csak rajtad áll, hogy változtatsz-e rajta.
Úgy tűnik, hogy te már lejátszottad a kapuőrrel... viszont ennek elkenére vannak félelmeid. Amikor az ember visszajön a hétköznapokba, vissza kell transzformálnia magát egy alacsonyabb frekvenciára. Magyarul direkt felveszi a félelmeit, hogy legyen kontrollja. Ha nem tenné, akkor mások számára elszállna. A patakról elfeledkeztél, vagyis elfeledkezel az akadályokról, vagy nem veszed őket komolyan. A fák magasak voltak az út két oldalán: emlékezned kell arra, hogy az irányítatlan energia az mindig pusztít, jobb kézben tartani. A fekete-fehér színváltakozás jelentése: Egyszerre van meg benned a legmagasabb és a legmélyebb sötét lehetősége."
