"Isten nem tudhatja vagy értheti meg önutálatunkat és kishitűségünket, mivel örökké tökéletes és nem ismerhet semmit sem, ami ellentétes a természetével. Isten csak a saját örök tökéletességünket ismeri, mivel az összhangban van a természetével. Mivel szabadok vagyunk, arra is lehetőségünk van, hogy elutasítsuk ezt a lényegi egységet Istennel és azzal együtt a kegyet, mely folyamatosan áramlik Istentől mindannyiunk felé. A kegy egy örök folyamat, mely örökké áramlik minden lény felé. Mi vagyunk azok, akik a testtel azonosítván magunkat, a végesre és átmenetire korlátozzuk magunkat és ezért ítélkezünk saját magunk felett, például elhisszük, hogy az önző gének vezérelnek, ami önsajnálathoz vezet. Valahol mélyen belül nem tudjuk elfogadni ezeket az ítéleteket és képzeteket, mivel úgy emlékszünk magunkra, mint aki egy Istennel. A belső harc és az önutálat abból a konfliktusból fejlődik ki, hogy intuitív módon tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, mégis azt hisszük, hogy önző gének vezérelte lények vagyunk.
Amikor
átértékeljük magunkat és Istent, eljuthatunk ahhoz a
megértéshez, hogy Isten a határtalan szépség, szerelem,
intelligencia, szabadság és kegyelem. Ha Istennek lenne egy egója,
amellyel megvonná a kegyét, akkor nem lehetne örök és
határtalan, mivel az egó a korlátokat jelenti. Mivel Istennek
nincs egója, ebből következőleg mindig eláraszt bennünket a
kegy, csak nem fogadjuk el. A saját méltatlanságunkba vetett hit
(melyet sajnos megerősít a bűnről szóló hibás vallási
tanítás) az, ami elválaszt bennünket a kegytől. Mivel Isten
vágyik arra, hogy egységbe lépjünk Vele, és Isten mindenható,
semmit sem tehetünk, hogy megállítsuk vagy megsemmisítsük ezt a
kegyet. A kegy itt van most; nekünk csak annyi a dolgunk, hogy
hajlandóak legyünk befogadni.
Útmutatás
kérése és felszentelés
Úgy
tűnhet, mintha az előző bekezdések nem annyira kapcsolódnának a
mindennapi élethelyzeteinkhez. De ez teljesen a mi kitalációnk.
Tehát, hogyan térünk vissza az isteni szeretet örök
kútforrásához? Ahhoz, hogy visszaálítsuk a kapcsolatunkat
Istennel, útmutatást kérünk Tőle. Ez az útmutatás először
puhatolózva fog jönni, de ahogy elkezdünk megbízni benne, egyre
nyilvánvalóbbá válik. Lehetetlen iránymutatást kapni, ha eleve
elutasítjuk Istent. Csak olyan mértékben kaphatunk útmutatást,
amilyen mértékben elfogadjuk és megvalósítjuk Istent."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése