A bizalom tere

Amióta elkezdtem az egyéni hangterápiás kezeléseket, vagy lélekutazásokat, sokszor felmerül a kérdés, főleg olyanok részéről, akik még nem jártak nálam, vagy nem ismernek személyesen, hogy mennyire védett a tér, amiben dolgozunk. Ez egy fontos téma, és érdemes beszélni erről általánosságban és a kliens/gyakoló/önismereti úton járó szemszögéből is, aki különböző egyéni vagy csoportos alkalmakra látogat, és ott belső munkát végez. Természetesen nem tisztem megítélni, hogy én magam mennyire tudok olyan védett vagy meghitt teret biztosítani, amiben a vendég meg tud nyílni. A csoportos események (hangfürdők, workshopok, transzlégzések) résztvevőitől sokszor kaptam mér olyan visszajelzést, hogy jót eret tudok tartani, de az egyéni kezeléseknél az a tapasztalatom, hogy a belém helyezett bizalom még fontosabb tényező. Azok, akik ismernek, és ezért bíznak bennem, vagy olvasták a cikkeimet, és ez alapján nagy bizalmat szavaznak nekem, általában hatékonyabban tudnak dolgozni a belső folyamataikkal. Amikor ugyanis megbízunk a terapeutában vagy segítőben, és ő ezt a helyén kezeli, nem él vissza vele, akkor ezzel kinyilvánítjuk a szellemvilág felé, hogy saját magunkban is bízunk, és készen állunk arra, hogy szembenézzünk tudatalattink bugyraival, vagy éppen az önkorlátozó hiedelemrendszereink határaival és azzal, ami azon túl van. 

"Tartjuk a teret" - ez egy gyakori kifejezés ezoterikus körökben. Amikor valaki elmegy egy eseményre, hogy ott belső munkát végezzen (legyen az egy meditáció, hangutazás, sámán-szertartás, transzlégzés vagy bármi hasonló), akkor ott meg fogja nyitni magát, mélyebben és közvetlenebbül, mint esetleg otthon a családtagjai előtt. Ehhez a folyamat vezetőjének kell biztosítania a megfelelő teret, ami két dolgot jelent: Ő és a többi résztvevő tiszteletben tartja a résztvevő megnyilvánulásait, közléseit, nem ítéli el, nem közösíti ki, nem él vissza vele, és mindezt titoktartással kezeli. A másik dolog pedig az asztrális védelem. Amikor megnyílunk, akkor visszavonjuk a természetes védekező mechanizmusainkat, melyekkel öntudatlanul is védekezünk az ártó, rosszindulatú energetika és szellemlények támadásai ellen. Olyan ez, mint amikor a műtétnél felvágják a beteg bőrét és szöveteit, és ezzel a kórokozók elleni védőrendszerén rést nyitnak. A műtét során fokozatosan be kell tartani a sterilitási előírásokat, és a sebet vissza kell varrni, majd megfelelően ellátni, hogy ne fertőződjön. Nos, amikor lélekműtétet hajtunk végre, vagyis a kliens tudatalattijában elfojtott érzelmek, traumák, emlékképek, vágyak stb. számára nyitjuk meg a csatornát, akkor ugyanígy létre kell hozni egy védelmező erőteret, melyet a hozzáértő sámán különböző szellemi erők és energetikai segédeszközök segítségével hoz létre. Megtartja ezt a védő teret, amíg zajlik a folyamat, vagy gyakorlat, majd a végén lezárja a kliens megnyílt belső világát, hogy visszaléphessen a hétköznapi valóságba. 

Természetesen a feldolgozási folyamatok még tovább tartanak, tehát nem meglepő, ha egy mélyebb lelki munka után a kliens napokig hiperérzékeny, érzelmek, emlékek bukkannak fel benne a semmiből, vagy dekoncentrált lesz, nem tud olyan hatékonyan kapcsolódni a fizikai valósághoz, mint ahogy szokott. A magasabb rezgésszinten vagy tudatossági állapotban végzett munka és a hétköznapi tudatállapotunk közötti oda-vissza váltást is meg kell tanulni, és a gyakorlással ez jobban fog menni. Lezárásképpen szeretném még egyszer megemlíteni, hogy a segítőnek semmiféle módon nem szabad visszaélnie a közte és a kilens között kialakuló kapcsolattal és bizalommal, mert az érzelmi/fizikai/szexuális kihasználás bármilyen formája nagyon mély törést és traumát fog hagyni a kliensben, és hosszú évekre blokkolhatja az önismeretre irányuló további törekvéseit, mivel egy-egy rossz példa alapján az egész spirituális útban és tulajdonképpen minden segítőben, terapeutában képes elveszíteni a bizalmát. A bizalmat felépíteni és elmélyíteni nem könnyű, viszont lerombolni nagyon gyorsan lehet. Továbbá az ilyen sérüléseknek komoly karmikus következményei is vannak a segítő/tanító szempontjából. Tehát vigyázzunk, mert a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ahogy mondani szokták! A másik eset, ami megtörténhet, de talán kevésbé veszélyes, az pedig az, amikor a folyamatot vezető személynek igazából nincs mély kapcsolata a szellemvilággal, és ezért nem tudja megnyitni a megfelelő kaput. Ezt egy érzékenyebb személy észreveszi, hiszen a folyamat vagy szertartás során úgy érzi, mintha valamilyen falba ütközne, és nem tud úgy kapcsolódni a szellemvilághoz, ahogyan egyébként szokott. Ez általában akkor történik meg, ha a terapeuta önkorlátozó hiedelemrendszerei távol tartják őt a szellemvilággal való mélyebb kapcsolattól.