2009. november 1., vasárnap

Guru vagy jógaoktató?

Balázs kérésére írok egy kicsit a jógaoktatók belső kvalifikációiról is, illetve arról, hogy - szerintem - milyen a jógaoktató szerepköre, és mit kellene, hogy elvárjanak a tanítványok, tanulók (egyeseknek vendégek) tőle.

Nos, manapság, ahogy mondtam, a jóga divattá, sőt, árucikké vált, egy szolgáltatássá, amit az ember "no strings attached" alapon is igénybe vehet. Ezzel nincs is semmi baj, mert valóban az emberek nagy százaléka számára a jóga egy testmozgás, ami nem mellékesen azért oldja a stresszt, megnyugtatja az elmét, sőt, hellyel-közzel az intellektuális teljesítőképességet, a koncentrációt is elősegíti.

Nem azért mondom, hogy hellyel-közzel, mert a jóga erre nem képes teljes mértékben, de ahhoz, hogy a jóga tudati hatásait teljes mértékben megtapasztaljuk, a gyakorlónak nagyon nyitottnak és koncentráltnak kell lennie, illetve kell, hogy legyen egy olyan kapcsolata az oktatóval, ami túlmutat a "fodrász és kliense" kapcsolaton.

Mindenki azt kapja meg a jógától, amit szeretne, és az oktatónak képesnek kell lennie liberálisan mindenkinek megadnia azt, amire szüksége van, érzékenyen megértve azt is, hogy hol a határ, mi az, amit az illető még nem képes befogadni. Még ha nem is sulykolom mindenkibe folyamatosan és szektás módon a jáma-nijáma elveket, azért nem is rejtem a véka alá azok fontosságát, mindenkire rábízva, hogy milyen mértékben képes ezeket elsajátítani. Egyszer majd talán írok a vegetáriánizmus mögötti filozófiáról is részletesebben, most maradjunk a témánál.

Nos, ahhoz, hogy az oktató teljes (vagy majdnem teljes) mértékben képesítettnek érezhesse magát a tanítványok megfelelő képzéséhez, szerintem szükség van néhány elengedhetetlen dologra. Az egyik a gyakorlás. Ez a legfontosabb guru mindannyiunk számára, mert sohasem fogod megérteni, hogy mit mondott egy tapasztalt oktató neked, ha te magad nem éled át azokat a dolgokat gyakorlás közben. Én magam is azt gondolom, ahogy haladok előre, hogy egyre kevesebbet tudok pl. a múla-bandháról, mert a belső megnyílás egyik hatásaként észlelem, hogy mennyi minden van még előttem, amit korábban nem is sejtettem.

Az Astanga egy viszonylag határozottan körvonalazott rendszer, és még ha minden oktatónak egy kicsit más is a szája íze, a legfontosabb elemek (uddzsájí-dristi-bandha-vinyásza) nélkülözhetetlenek és ezt az oktatónak éreznie kell. Persze betehet itt-ott egy-egy módosítást, plusz rávezető gyakorlatot stb., de nem szabad szem elől tévesztenie a flow-t, az egész folyamat egybefüggő áramlását. Vagyis azokat a dolgokat, amiket ő tanult a tanáraitól, viszonylagos hűséggel kell továbbadni, persze nem teljesen lemondva a kreativitásról. Számomra a saját gyakorlásomban is ez teszi élvezhetővé a dolgot, hogy néha csinálok olyan dolgokat, amikről tudom, hogy kellenek nekem és segítenek, de pl. egy nyilvános vezetett órába nem venném bele.

A másik fontos, és elengedhetetlen dolog szerintem a példamutatás. Ennek persze nem külsődlegesnek kell lennie, mert akkor csak képmutatás. A jógával való eggyé válás folyamatát, az abban való előrehaladást úgyis mindenki érezni, látni fogja rajtad. De ha az oktatót pl. soha nem látják a tanítványok gyakorolni, és soha nem megy el senki másnak az órájára, akkor az nem tűnhet annyira hitelesnek. Az oktató mindig és mindenkitől tud tanulni, és akar is. Ez az alázat gyakorlati megnyilvánulása.

Az egónak szerintem nincs sok helye az Astangában, én őszintén szólva még nem is találkoztam egós, büszke Astanga-tanárral. Akiket én ismerek, mind őszintén értékelik ezt a dolgot, és alázattal adják át. Persze minél többet tud az ember, annál alázatosabb lesz. Csiszolni azért mindig van min, és szerintem a példamutatás nem csak a gyakorlásra, hanem az oktató értékrendjére, életmódjára, a jámára és a nijámára is vonatkozik.

Tántoríthatatlanul ortodox vagyok abban, hogy egy jógaoktató nem holmi személyi edző, hanem egy spirituális értékekkel telített, ugyanakkor végtelenül nyitott és személyre szabható hagyomány letéteményese, és ezért többet kell elvárnia magától, meg a tanítványoknak is tőle, mint egy mozdonyvezetőtől.

Ja, és még egy lányeges motívum, a személyi kultusz kérdése. Eleve azzal a gondolattal kezdeném, hogy ha egy oktató nem inspirálja a követőit arra, hogy valamiféle nimbusszal vegyék körül, akkor ez nem is fog szükségképpen (vagy legalábbis zavaró mértékben) kialakulni. Nekem, Krisna-tudatos hátteremből kiindulva meglehetősen ortodox elképzeléseim vannak a guru-tanítvány kapcsolatról, ami erőteljes elköteleződés mindkét fél részéről. A jógaoktatásban az oktató nem feltétlenül válik szellemi vezetővé, még akkor sem, ha amúgy képes lenne rá.

Ennek a szférának is meg kell hagyni az önkéntességet. Ha valaki spirituális értelemben véve is szeretne irányítást kapni, akkor az jó, ha az oktató ezt meg tudja tenni. Viszont a kizárólagosságot szerintem nem érdemes erőltetni, mert a jóga sokkal inkább sugallja az egyéni keresést, és a saját utad bejárását, és inkább eszközöket ad a kezedbe, mint egy konkrétan kijelölt, kizárólagos utat tartalmazó térképet. A jóga az önmegismerés útja, és főleg az Astangában, ahol hangsúlyozzuk az egyéni gyakorlást, az oktatónak önállóságra kell nevelnie a tanítványt, ahelyett, hogy függőséget alakítana ki benne a saját személyének nélkülözhetetlenségét illetően, vagy megfélemlítené a tanítványt, hogy ha valamit nem jól csinál, mert tudatlan, akkor annak milyen káros következményei lesznek.

A jóga bemutat téged önmagadnak, és az út végén rájössz, hogy ott van Isten, az a személy, akit egész eddig kerestél. Mindazoknak, akik segítenek neked az előrehaladásban ezen az úton, köszönetet kell mondani, és lehet, hogy személyesen ott lesznek veled, amikor eléred a végső célt, vagy lehet, hogy a jókívánságaikban. De addigra már akkora lesz a szíved, hogy úgyis mindenkinek megvan benne a helye.

A személyi kultusznak tehát az egyik hátulütője, hogy a tanítványok esetleg hamisan idealizálják a "mestert", és amikor a hamis elvárásaik nem teljesülnek be, csalódottságot éreznek, becsapottnak gondolják magukat. A tanítvány felelőssége, hogy kihez fordul útmutatásért, kibe helyezi a bizalmát. Ha rossz lóra tett, akkor elsősorban önmagát csapta be, és a saját karmájának gyümölcseitől fanyalog éppen. Jó lecke, rossz lecke, mindegyikből lehet tanulni. Belül keresd a bölcsességet. Mások kipattinthatják a szikrát, ami fellobbantja a tudás lángját a szívedben, de neked kell életben tartanod azt. Kövesd a légzésedet, és kövesd a Fényt!

1 megjegyzés:

Balogh Erika írta...

Nagyon jó, a lényeget megfogalmazó bejegyzés.