2009. november 23., hétfő

Hátrahajlítás minden mennyiségben

Tizenkét lelkes vállalkozó gyűlt össze a szombati bekbending vörksopra. Úgy látszik, már kezd kialakulni egy törzsgárda, hiszen majdnem ugyanazok voltak itt, mint akik a pulai táborban, illetve a csípőnyitó workshopon is ott voltak. Szabi volt az egyetlen férfi résztvevő. Az oktatóink közül csak betti képviselte magát a workshopon, de a Dev Kapil workshopot azért reméljük, hogy látogatják majd az oktatók is.

Ismét elragadott a fantáziám, és vagy ötven gyakorlatot összeírtam. A gyakorlás előtt elmondtuk a "szahanáv avatu" mantrát, majd napüdvözletekkel kezdtük. Ezt a fajtát én fejlesztettem ki, nincs benne hátraugrás, de van hátrahajítás. Mivel mindkét lábbal kezdve meg kell csinálni, az öt kör igazából tíz volt. Utána még öt(ször kettő) olyan napüdvözlet, amelyben oldalra hajlítás is van. Ez összességében majdnem fél órát kitett, és jól megizzadt mindenki, pedig csak harmincegy-két fok volt.

Utána álló gyakorlatokat végeztünk, mindegyiket tíz légzésig kitartva, illetve egy-két dinamikusat is belevettem. Miután így szépen bemelegítettük a gerincünket, állva, illetve négykézláb végeztünk még egy pár gerinchajlító gyakorlatot, majd áttértünk a talajgyakorlatokra. A hátrahajlításokat itt-ott fűszereztük egy-két oldalra, illetve előrehajlítással, vagy éppen gerinccsavarással, és így még a három óra végére sem állt be a derekunk, és haladni tudtunk a mélyebb gyakorlatok felé.

A páros gyakorlatok azért hasznosak, mert a kevésbé hajlékonyaknak is van sikerélményük, míg a hajlékonyak még jobban bele tudnak menni a pózokba, mint segítség nélkül. Emellett mindenki megtanul a másikra figyelni és megfelelően segédkezni a gyakorlatok végrehajtásánál. A végére hagytuk a nehezebb pózokat, amelyek közül egyesek a 3.-4. sorozatban szerepelnek, de segítséggel még ennek is neki tudott veselkedni szinte mindenki. Valamivel több, mitn három órásra nyúlt a gyakorlás, és a végén mindenki kellemesen elfáradva terült el a relaxációban.

A relaxáció befejezése után, már fél hat felé, elmondtuk az Óm púrnam zárómantrát, és mindenki feltöltődve távozott. Lgalábbis a magam nevében mondhatom, hogy éjfélig nem igazán bírtam elaludni, mivel a sok hátrahajlítás felpezsdíti az idegrendszert és az elmét. A következő Dev Kapil workshopja lesz, ahol remléhetőleg mindannyian sok újat fogunk majd tanulni. A workshopról készült teljes fényképalbum itt megtekinthető.

Nincsenek megjegyzések: