2011. augusztus 29., hétfő

Erős kezdés

Ma reggel 5-kor keltem, készülődtem a 6 órai indulásra a reggeli jógaórára. A csapat java része már beérkezett, de van, aki csak késő este vagy ma reggel. Harmincvalahányan indultunk a reggeli jógára, amit én körülbelül így is számítottam, hogy 61 emberből a felénél több egyszerre sohasem lesz jelen jógaórán. Fél hét körül odaértünk a szállodába, amelyikben a megbeszéltek ellenére nem pakolták ki a konferencia-termet, ahol a jógaóra lett volna. Mire nagy erőkkel nekiálltunk kihordani a székekket, asztalokat, felébredt a recepciós bácsi, és közölte, hogy pakuljunk vissza, mert egy másik teremben leszünk, és abban pedig koferencia lesz. 


Az új terem még nagyobb volt, padlószőnyeges, viszont ment benne a klíma, és így majd szétfagytam az óra első felében. A második felében már megjött a technikus, és kikapcsolta a klímát. Így már jobb lett a hangulat, lassan minden technikai akadályt leküzdünk. A reggeli óra után a parkolóban Gyurival még nyomtunk egy kis köredzést, húzódzkodás, egykezes fekvőtámasz és egylábas guggolás formájában, majd irány a reggeli!


Gyümölcssaláta és csicseriborsós kifli várt, amiből be is laktunk. Reggeli után megkezdtük a görkori-tesztelést, Andinak és Timinek a lejtőn lefelé egy kicsit nehezen ment, de sík terepen már elboldogultak. Utána a parton még kipróbáltam a sznorkelt is, mert a lányom beküldött a vízbe, kincseket keresni. Vagy egy órát sikerült napoznom is a déli UV-tolásban, azután ebéd, majd elindultam a délutáni órára. Négytől tartottunk negyed óra pránajámát, majd Lovász Andi átvette az óratartást, ami elvileg csípőnyitó óra volt, de én inkább így oldalról nézve "Core Assault"-nak neveztem volna el. Közben én és három lány a 2. sorozatot nyomtuk oldalvást, és valahogy a nagy szél és nap miatt egy óra tíz perc alatt készen lettünk vele. 


Utána megjött Kristóf és Banki, és elkezdtük a fight-edzést. Egészen szép közönségünk akadt a szálloda lakói és az arra járó nyaralók köréből. Jól esett az edzés, holnap folytatjuk azt is. Amikor holtfáradtan és farkaséhsen felkecmeregtünk a bázisra, rájöttem, hogy nekem a parton kellene lennem, mert beígértem, hogy elméleti előadást tartok a jógásoknak a parton. Úgy látszik, egy kicsit túlvállaltam magamat, mert a lányom meg azt követelte, hogy fagyizni menjek vele. Végül a család győzött a hivatás felett, a parton várakozók nem kicsi frusztrációjára. Én sem szeretek beígérni valamit, ha nem tartom be, de majd holnap bepótoljuk. Mindenesetre a mai napól ki is fáradtam, és egy kicsit meg is fájdult a fejem. Sebaj, holnap folytatjuk, még van öt teljes nap. 

Nincsenek megjegyzések: