2011. augusztus 25., csütörtök

Generál

A múlt heti intenzív edzésterv után ez a hét egy kicsit szellősebbre sikerült. Hétfőn Krisna-völgyben voltunk, Krisna születésnapját ünnepeltük, így ez jóga szempontból pihenőnapra sikerült. Kedden már tombolt bennem a jógahiány, úgyhogy a nagyszerű időjárásra való tekintettel (és mivel elfelejtettem matracot vinni magammal), úgy döntöttem, hogy gyakorlok egyet csak úgy "pőrén", simán a gyepen. Egész óra sikerült a gyakorlás és még le sem égtem, és nem kaptam napszúrást. Viszont csurom föld lettem. Megizzadni nem annnyira sikerült, mert a 36 fok ellenére fújdogált a szellő, és így elpárolgott az izzadság a testemről. Viszont lenyomtam egyben az 1-2. sorozatot.


Szerdán már Budapesten voltam, de a jógatábor előtti rohangászások miatt éppen hogy ötre sikerült odaérnem az Atma Budába. Éppen azon méltatlankodtam, hogy megint elbuktam a mai gyakorlásomat, amikor felsejlett előttem, hogy a mai Agni órát nem is én tartom, hanem Zsuzsi, aki jógaoktatóira jár, és most vizsgázik nálam. Szóval végignyomhattam a többiekkel az Agni-jóga órát, amit egészen megkedveltem mostanában. Múlt pénteken is csináltam, és most megint arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az Agni sorozatnak rendkívül jó a terápiás hatása.


Míg az astanga gyakorlók közül többek panaszkodnak krónikus sérülésekre, addig az Agnira járók körében nem igazán hallottam erről. Sőt, az egész egy olyan élmény, mintha elmennél a szervizbe, szétszednének, és újra összeraknának. Közben az alkatrészeidet beáztatják egy jó meleg olajfürdőbe, hogy minden szennyeződés és feszültség kijöjjön belőle. Persze nem konkrétan olajról van szó, hanem inkább izzadságról, de a meleg számomra mindig is az anyaméh biztonságát és simogató szeretetét sugározta, amiben az ember el tud lazulni és az ajtón kívül tudja hagyni a napi gondjait. 


A hosszú nyújtások lehetővé teszik azt, hogy az ember belelényegüljön a pózokba, és átérezze gyógyító hatásukat. Szóval nem csak, hogy biztonsággal gyakorolható az Agni sorozat, még kezdőbb és kevésbé rugalmas emberek számára is, hanem az esetlegesen jóga közben szerzett (pontosabban a jóga hatására felszínre került) sérüléseket is nagyon jól lehet enyhíteni vele. 


Én mindig azt szoktam mondani, hogy az astanga-sorozatok mester-sorozatok, mert amikor öt légzésed van arra, hogy bemutass egy pózt, és utána egy szép vinyászával átreppenj a következőbe, akkor csak a saját begyakorolt profizmusodat tudod ezáltal bemutatni. Öt légzés nem elég arra, hogy igazán komoly fejlődést érjünk el a pózban. 


Szóval amíg nem vagyunk a könnyed, szárnyaló profizmus szintjén, addig sokunknak az astanga-gyakorlás olyan, mint amikor a rabszolgák húzzák az uszályt a "Zúg a Volga" című képen. Ehhez jól jöhet kiegészítésként vagy kiegyensúlyozásként az Agni-jóga. Egyrészt az Agni abszolúte nem terheli a csuklót és a vállat (egyúttal persze nem is erősíti őket annyira), másrészt van benne sok hátrahajlítás, ami kiegyensúlyozza az egyes sorozat előrehajlításait. Harmadrészt., ha éppen tré a térdünk, akkor a féllábas pózokkal és az fapózzal, székpózzal, lábujjhegy-pózzal jól meg tudjuk erősíteni a térdízületünket. 


Egyetlen hiányossága talán ennek a sorozatnak abban rejlik, hogy nincs benne annyi csípőnyitás, mint az astanga egyes sorozatában. Viszont ezáltal is kiegészítik egymást. A hosszabb kitartások viszont, ahogy a múltkor mondtam, jobb állóképességet adnak, és így az általános teljesítményünk astanga közben szintén javulni fog. Aki pedig úgy érzi, hogy nehézséget okoz neki a helyes légzés fenntartása a melegben, annak szintén ajánlható az Agni, ahol könnyebben rá tudunk szokni a helyes légzésre a pózokban, mivel valamivel kevesebb aerob mozgást végzünk közben. 


Szóval mindenkinek ajánlom, hogy bátran generálozzon időnként vagy rendszeresen, mert végülis a célunk nem az, hogy a gyakorlásnak egy bizonyos külső formájához ragaszkodjunk, hanem az, hogy örömtelivé tegyük azt, és igazából érezzük a fejlődést. Az erős alapok lefektetésében pedig nekem is sokat segített az Agni, úgyhogy azt hiszem, időnkét vissza fogok térni én is a gyakorlásához. A képen pedig egyik fanatikus Agni-jóga oktatónk, Mr. Kowalsky látható, aki szeptembertől mér heti két órát tart az Atma Centerben, úgyhogy nála is lehet jelentkezni generálozásra. Rockzenészeknek kifejezetten ajánlott! :-).

3 megjegyzés:

Dóra írta...

Mennyire igaz az, hogy az Agni felkészít az Ashtangára? Azon túl, hogy nyilván segít elsajátítani a légzést meg állóképességet, hajlékonyságot (bizonyos irányokban) fejleszt - ezt amúgy nagyon is lehet érezni. De az Asthanga elkezdésében például én legnagyobb akadálynak azt érzem, hogy -többek közt - nincsen detektálható karizomzatom, akkor erre külön "rá kell gyúrni"?

Gauranga Das írta...

Kedves Dóri!

Nem kell külön rágyúrni, ha elkezded csinálni, akkor meglesz. A te súlyodhoz nem kell sok karizom, csak egy kis koncentráció :-). De ha gondolod, a csaturangát és a napüdvözletet már elkezdheted gyakorolni.

Dóra írta...

Nem úgy van az, egy kevésbé szigorúan vezetett órán (=nem nyúlnak bele, ha hülyeséget csinálok, de azt nagy elánnal) önerőből le bírok rokkanni (múlt hét végén kb 5 helyen húzódtam meg, máig érzem). Ehhez a self practice-hez még föl kell nőni.