2011. október 10., hétfő

Speedfitness vs Slow Yoga

Most hallottam a legújabb fitnesz-irányzatról. Speedfitness, vagy XBody néven is fut az új kütyü, ami ismét egy találmány a lusták számára. Heti kétszer húsz perces edzéssel azt ígéri, hogy az összes izmot megdolgoztatja, és így fogyunk, izmosodunk, stb. Ránézésre mindkét kütyü kábé ugyanazt tudja, egy búvárruha-szerű cuccot kell magunkra húznunk, amit előtte belülről bevizeztünk. Elektródák tapadnak a testünkre, amik rázzák az izmokat. Közben fel kell venni egy-két pózt, amiben az izmaink java részét meg tudjuk feszíteni.


Hogy mi a véleményem róla? Egyrészt unalmas. Másrészt én mélyen hiszek abban, hogy a természetes mozgást semmiféle kütyüvel nem lehet teljes mértékben reprodukálni. Talán a rehabilitációban, a sérülések kezelésében hasznos lehet egy ilyen szerkezet, de persze a gyártók és a forgalmazók mindenkire szívesen ráadnák, azzal a reklámszöveggel, hogy kis időráfordítással és az ízületek kímélésével formás izmokat leszünk képesek kifejleszteni és megszabadulunk a túlsúlytól. Hát aki csak a külcsínre megy rá, annak még jó is lehet. 


Most pedig szeretném elmondani, hogy mik azok a hatások, amiket a rázós neoprének valószínűleg nem tudnak biztosítani a számunkra, se húsz perc, se akármennyi idő alatt.


1. Kardió terhelés. Tudjuk azt, hogy minden mozgás, még a jóga is, tehelést ró a szív- és érrendszerre és a nyirokrendszerre. Ez azért jó, mert a szívünk megerősödik, megemelkedik az alapanyagcserénk, mozgás közben méregtelenítünk, és még a stresszel is könnyebben birkózunk meg. Ha a neoprénben feszítünk, ez valószínűleg nem következik be, vagyis ha legközelebb futnunk kell a busz után, ugyanúgy lihegni fogunk, mint a mozgásszegény életmódot élő sorstársaink.


2. Ízületi terhelés. Való igaz, hogy sok sportoló panaszkodik az ízületeire, de ennek két oka van. Az egyik a súlyzós vagy gépes edzések esetében a hirtelen megnövekvő terhelés, ami az izmok méretének növeléséhez elengedhetetlen. A másik az ismétlődő egyoldalú terhelés például a futásnál, ugrándozós sportoknál. Ezt valóban el lehet kerülni a neoprénnel, de viszont az ízületek helyes terhelése megerősíti azokat, ez különösen a jóga esetében igaz. Szóval megint csak nem érdemes az izmokat edzeni az ízületek erősítése nélkül. 


3. Mozgáskoordináció. Azok az alapvető pózok, amiket a neoprénben kitartanak az emberek, nem igényelnek semmiféle koordinációs készséget az idegrendszertől, így valószínűleg nem is küldik azokat a stimulusokat az agyba, amit például a féllábas egyensúlyozó pózok vagy a fordított testhelyzetek eredményeznek. El vagyok szállva a jógától, na! Ez a legtökéletesebb mozgásforma, akárki akármit is mond! Azok a profi sportolók, akik jógáznak, általában sokkal ügyesebbek és mentálisan is szívósabbak, mint ha nem tennék. És hamarabb is rengenerálódnak.


4. Boldogsághormonok. Ha engem bevezetnének egy szobába, alsógatyára vetkőztetnének, majd rám húznának egy tíz kilós vizes neoprén ruhát, és a kedves asszisztens mosolygósan ráadná a feszültséget, akkor inkább egy FBI-kínzóintézményben érezném magamat, mint a mennyországban. És ezen a kétnapos izomláz sem sokat javítana, amit utálok is egyébként, mert a következő edzésen teljesen szétzúzza a koncentrációmat. Szerintem ez is csak egy placebó, amit beetetnek az emberekkel: "Nem dolgoztál, mégis izomlázad van!" Én azt mondom, hogy egy jó melegre befűtött teremben, 6-8-10-15 vagy még több ragyogó jógi társaságában gyakorolni az sokkal felemelőbb érzés, mint az irányítópulthoz kötve bizseregni. 


Amúgy nem szerettem soha egymagamban gyakorolni, bár egyáltalán nem baj, ha valaki szeret. De a ma reggeli gyakorlás az Atmában még jobban ráébresztett arra az erőre és szeretetre, ami a jógikból árad, és ami betölti a szobát, amikor gyakorolnak. Anélkül, hogy akár egymásra néznénk, vagy egymáshoz szólnánk, körülleng bennünket a szeretet atmoszférája, és ezt az örömérzetet egész nap magunkkal tudjuk vinni és másokkal is megosztani. 


Ma reggel mindenki lenyomta másfél óra alatt a szettjét, pedig volt, aki másfél sorozatot gyakorolt. É rászántam kettőt, végigtoltam a 3. sorozatot, utána még hozzávettem a 2. sorozat nehezebb ászanáit, hátha hamarabb belejövök. Így pontosan két óra volt az egész, és azt figyeltem meg magamon, hogy talán egy fokkal mélyebben és nyugodtabban lélegzem, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, bár a nehezebb ászanáknál az is tudatosodott bennem, hogy azért felgyorsul és felszínessé válik a légzésem. Jó volt azzal az érzéssel gyakorolni, hogy nem kell sehová sem sietnem, ráérek befejezni a sorozatot és relaxálni. Szerintem amikor az ember úgy gyakorol, hogy közben állandóan az órát fürkészi, hogy mikor kell már mennie, akkor nem tudja úgy átadni magát, ahogyan kellene. 


Bár az astangában nem tartjuk ki tíz-húsz légzésig a pózokat, hanem csak ötig, de azért én egy két órás gyakorlást Slow Yogának neveznék, a fentiek miatt. És sokkal jobban esik két órára kikapcsolni és elfelejteni mindent, ami a hétköznapokban fontosnak tűnik, mint húsz percig rázatni magamat, miközben az agyam tovább zakatol a problémáimon. Mert igazából a gyakorlás sokkal fontosabb, mint minden más. Akkor vagyunk igazán önmagunk, és akkor vagyunk összekapcsolódva a Forrással. Úgyhogy én a Slow Yogára szavazok a Speedfitness helyett, de mindenki meghozhatja a maga döntését. 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Gauranga Das!
Nem célszerű olyasmiről tényeket írni, amit az ember nem ismer és nem próbált. A Speedfitness gépen igen is végezhető kardio edzés ami tudja mindazt amit leírtál. ( És aki rendszeresen űzi bizony hamarabb és kifulladás nélkül eléri a buszt. ) Arról nem is beszélve, hogy az emberek nem feltétlenül lusták, csak kevés az idejük: dolgoznak, családjuk van stb. Persze mindenkinek arra van ideje amire szánja, de mennyivel jobb ha a speedfitness segítségéval a rendszeres testedzésre szánt idő lerövidítésével szerzett többletet az ember a családjára és a gyerekeire fordítja!