2013. május 27., hétfő

Fogyás edzés és diéta nélkül

Jó volna, mi? Na, abból nem esztek, ugyanis átverés az egész! Egy dologra jó, a pénztárcátokat fogyasztani. Számtalanszor írtam már a fogyókúráról, de úgy látszik, hogy az emberek naivitása határtalan, és simán rájuk sóznak újabb és újabb fogyókúrás csodatermékeket. Két példát említenék a legutóbbi idők slágertermékei közül.

Az egyik a SiseLEAN étkezéshelyettesítő shake-por. Ha jól tudom, hálózatban értékesítik, és a közönséges gyúrós tápkiegekhez képest méregdrága. De hát jó minőséget és hatékonyságot ígér a gyártó, és van, aki ennek reményében ki is pengeti érte a vöröshasúakat. Nos, itt a termék összetevőinek leírása: kazein, tejsavó-protein, némi sárgaborsóprotein, rost, néhány étvágycsökkentő növényi kivonat, vitaminok, a többi pedig a szokásos tápkieg-kutyulvány. A hálózatos értékesítő persze rábeszél még két-három egyéb kiegészítő termékre, amelyre mindenképpen szükségünk van a hatékony és tartós fogyáshoz, és ezek után bátran (és pár tízezer forinttal valóban karcsúbban) neki is vághatunk a kilencven napos kúrának.

A fogyókúrák egyik ismert trükkje Atkins óta, hogy csökkentik a szénhidrát-bevitelt és fehérjével pótolják ki. A beígért szálkás izomzat azonban nem lesz sehol, ha a karosszékben ülve továbbra is csak a sorozatokat nézzük. A szervezet ugyanis csak akkor építi az izmot, ha használjuk, és a rossz hír, hogy zsírszövetet is csak akkor bontja, ha kelóriadeficitet idézünk elő. Vagyis éhségérzet nélkül nemigen lehet megúszni semmilyen fogyókúrát. A termék terjesztői ráadásul a szóját és szójaproteint állítják be a legveszélyesebb terméknek, ami esetleg indokolt lehet, ha tényleg génmanipulált szójáról van szó. De ha a tiszta, természetes szója-, vagy borsó-, vagy rizs-, vagy kender-proteint szembeállítjuk a tejből kivont proteinnel, szerintem eleve könnyebben emészthető, és jobban be is épül. Ezen kívül senkinek nem jutott eszébe még, hogy bitoejből készítsen protein-kivonatot, vagyis nem tudhatjuk, hogy a tehén, amelyik a tejet adta, mennyi génmanipulált takarmánykukoricát, növekedési hormont, antibiotikumot és húslisztet kapott az élete során. Arról nem is beszélve, hogy a tej ösztrogén-tartalma eleve sokkal magasabb, mint a szójáé. A húst is kb ugyanezen okokból kihagynám a fogyókúrás ételek közül, bár az Atkins, Paleo, Hollywood stb diétákban igencsak támaszkodnak rá, mint szénhidrátmentes fehérjeforrásra. 

Mindenesetre én azt mondom, hogy csodaporok nélkül is le lehet fogyni, ha természetes, növényi étrendre állunk rá, mellőzzük a cukrot, gabonákat, krumplit és a tejtermékeket is. Nem láttam még senkit, aki a zöldségtől, gyümölcstől, olajos magvaktól, csíráktól, zöld levelesektől, hüvelyesektől elhízott volna, viszont izmot szépen lehet fejleszteni vele, külön fehérjeporok szedése nélkül is. 

A kulcs ugyanis az edzés. A szervezet mindig a külső ingerekhez alkalmazkodik. Ha ülünk és cukros-zsíros műkajákat zabálunk, akkor raktároz, mert nem tud mást tenni. Ha viszont minden nap rendszeresen használjuk az izmainkat, akkor a tápanyagokat az izomzat regenerációjára használja fel. Éppen ezért a legnagyobb zsákutca az, amikor sport nélkül akarunk lefogyni. Ha ugyanis sikerül mondjuk valamiyen extrém kiéheztető diétával felégetni a zsírpárnákat, közben az izomzatunk is tovább sorvad, és a végeredmény esztétikailag rosszabb lesz, mint előtte volt. Plusz a visszahízás ilyenkor elkerülhetetlen, hacsak az ember élete végéig nem zabálja a drága SiseLEAN-t természetes kaják helyett.

A másik szupersztár a Flabélos. Említhetném most a SpeedFitness, XBody, Easytrain stb gépeket, melyeket szintén ugyanezzel a szöveggel hirdetnek: "Heti 2x20 perc a tökéletes alakért). A Flabélos annyiban tér el az elektromos rázógépektől, hogy ez mechanikusan rázza az embert, ha rááll a platnira. De erre is azt mondják, hogy tíz perc rázatás megfelel 50 percnyi kemény edzésnek. Közben legalább csinálnak valami stepaerobic-szerű gyakorlatokat, de hát tíz perc kábé annyi, mint halottnak a muffin. Az igazság ezzel szemben viszont az, hogy az edzést nem lehet megspórolni. Pénzt lehet rajta spórolni, mert edzhetsz otthon ingyen videóra, vagy ki is mehetsz a parkba street workoutolni vagy jógázni, de az időt és az erőfeszítést sajnos nem lehet megspórolni. 

Szerintem nem is kell, mert a testmozgás relaxáló hatással van a tudatra, és nem sok értelmesebb dolgot tudnánk találni, amivel azt a napi másfél-két órát eltöltjük, amit mozgásra szántunk. Ha már unod a futógépet, a szobabiciklit vagy az ellipszist, akkor is van ezerféle lehetőséged. A lényeg az, hogy izzadj le, fáradj el, és hetente legalább egyszer-kétszer legyen némi izomlázad. Ha ez nincs, akkor sajnos intenzívebb terhelésre kell váltanod, mert lazázol! Ha mindig ugyanazt csinálod, akkor a szervezet egykettőre hozzászokik, megemeli az alapanyagcserét, jobb lesz az étvágyad, és ha nem mentél el a regenerációs határodig, akkor ismét könnyen jöhet a túlsúly. 

Ha pedig spórolni akarsz az időn, mégis intenzív zsírégető hatásra vágysz, akkor a leggyorsabb eredményt napi 40 perc HIIT-tel érheted el (High Intensity Interval Training). Az ilyen edzéseket azonban nem ajánlanám kezdőknek és olyanoknak, akiknek nincsenek megfelelő fizikai alapjai. Ha már megy a heti három edzés rendszeresen, és át tudsz állni a heti hatra, akkor lehet turbózni egy kis Insanity-vel vagy hasonlóan nyelvlógató edzéssel. 

A legfontosabb azonban, és most itt hadd beszéljek haza, a jóga. Egy megfelelő intenzitású napi gyakorlás, például Ashtanga, egyben biztosítja az erősítést, nyújtást, és a kardió-terhelést is. Egyben szabályozza az étvágyat, és jó esetben segít feloldani az emocionális evést előidéző blokkokat is. Boldogsághormonokat termel, és így mindenki jól jár: mi is, mert jobban fogunk kinézni, és boldogabbnak fogjuk érezni magunkat, és a környezetünk is, mert ha nem vagyunk frusztráltak, akkor nem megyünk a munkatársaink, családtagjaink stb. agyára. De nem ellógni ám a vinyászákat! :-) 

Nincsenek megjegyzések: