Vállsérülések

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Vállsérülések

A legtöbb vállsérülést a terhelés alatt végzett hirtelen mozdulatok okozzák. A vállízület üregét körülvevő porc szakadását gyakran egy nehéz tárgy esés közbeni elkapása okozza. Ez a tárgy akár a saját testünk is lehet, ha például leesünk egy székről, létráról vagy bicikliről, és a karunkkal próbáljuk tompítani az esést. Sok embernek kicsi a rés a,felkarcsont és az AC-ízület között. Ez növelheti annak valószínűségét, hogy az ízület begyullad az edzésből vagy ismételt mozgásokból adódó súrlódás miatt. Minden olyan gyakorlatban, amely karemeléssel jár, a supraspinatus ina hozzádörzsölődik a vállcsúcs nyúlványához, valamint a hollócsőrnyúlvány szalagjához, és begyulladhat. A supraspinatus izomnak a felkarcsont nagytomporához kapcsolódó ina viszonylag rossz vérellátással rendelkezik, és így hajlamos a sérülésre és a lassú gyógyulásra. A gyulladás átterjedhet az infraspinatusra és a bicepsz hosszabbik inára is. Ha egy ín begyullad, akkor nem tud többé megfelelően csúszni a hüvelyében, és könnyebben ki van téve a szakadásnak gyors mozdulatoknál. A test kémiai reakciója a krónikusan gyulladt ínra vagy az, hogy hegszövetet épít rá, hogy megpróbálja kijavítani a sérülést, vagy pedig kalciumot választ ki az ínon. Ezek a folyamatok még valószínűbbé teszik a szakadásokat a jövőben, különösen olyan dinamikus mozdulatoknál, melyek során a felkar maximálisan hátra hajlítva. Az ilyen mozdulatok ritkák a jógában, de a kézenállásból hídba, illetve hídból kézenállásba történő tranzíció ilyen példák lehetnek.

A vállsérülések gyakoribbak a negyven év fölötti gyakorlók esetében. A sérülések gyakorisága nagyobb, és a felépülés általában lassúbb, mivel a szövetek kevésbé rugalmasak és rosszabb az anyagcseréjük. Ha megsérül a vállunk, akkor fontos, hogy elkerüljük az újabb sérülést. Ha újra megsérül a váll, miközben gyógyul, az sok hónapra visszavetheti az állapotát. Ismételt alkalmak után a vállsérülés krónikussá válhat, és kevésbé reagál bármilyen típusú kezelésre.

Egy kifejezett vállsérülés gyakran együtt járhat az alsó nyaki gerincszakasz diszfunkciójával. A karba és a vállakba gyakran sugárzik ki a nyaki gerincből eredő fájdalom. A váll, karok és a kéz izmait irányító idegek a legalsó nyaki csigolya alatt lépnek ki a gerincből. Ha az izmok beidegzésében bármilyen zavar van, ami az izmok túl- vagy alulaktivitását okozza, akkor a vállízület hajlamos lesz megsérülni, és a regenerációs képessége is korlátozva lesz. A gerinc, az izmok és az idegrendszer optimális funkciója érdekében fontos, hogy a nyaki csigolyák minden irányba tudjanak mozogni. Mivel a vállöv izmai a mellkashoz kapcsolódnak, szintén fontos, hogy a háti gerincszakasz és a bordakosár is optimálisan funkcionáljon. Az egyetlen és legfontosabb módszer a bordakosár merevségének elkerülésére a légzés három szakaszának alkalmazása: a belégzést felhozni egészen a szegycsont tetejéig, és elkerülni a kizárólag hasi légzést. Itt fontos a kizárólagos szó. A kizárólagos mellkasi légzés persze ugyanannyira kedvezőtlen. A vállsérülések esetében minden terápia részét kell képeznie a tüdő felső részét kihasználó légzőgyakorlatoknak, amelyek hullámszerű gyógyító légáramlatot visznek fel a legmagasabb bordákig."