2013. szeptember 17., kedd

A múlt és a jövő

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.12. atitánágatam szvarúpató 'sztjadhvabhédáddharmánám

atita – múlt; anágatam – jövő; szvarúpatah – lényegi formájában; aszti – létezik; adhvabhédát-dharmánám – belső tulajdonságainak.

A múlt és jövő felfogása csak a jellemzők (dharma) útjának különbözősége miatt létezik.

A jóga az úgynevezett szatkárjaváda doktrínát vallja. A szatkárjaváda szerint minden, ami valóságos, az örök és teremtetlen. Az, ami nem létezik, nem jöhet létre, mint például a nyúl szarva, vagy egy virág az égbolton. minden, ami létezik, sohasem tűnhet el. Egy kőbe vésett képre például azt mondják, hogy mag formájában létezik a sziklában vagy az elkészítője fejében. Egy ékszer is jelen van mag formájában az aranyban. A természetben (prakritiben) mag formájában számtalan univerzum létezik. A tudatalatti benyomások potenciális formában jelen vannak az elmében (csitta), az elme pedig potenciális formában jelen van a természetben.

Ez a szútra elmagyarázza, vagy inkább relativizálja az előző szútra kijelentését. Ahogy a 4.10. szútrában olvastuk, a tudatalatti benyomások és az elme kezdet nélküliek. A 4.11. szútrában Patandzsali elmagyarázza, hogyan lehet elérni a tudatalatti benyomások eltűnését vagy eltörlését. A két állítás közötti ellentmondást most tisztázza, amikor azt mondja, hogy a tudatalatti benyomások – vagy igazából bármi – eltörlése egy relatív állítás, mert soha semmi nem vész el. Igazából minden valódi dolog csak változik a potenciális állapotból (amit jövőnek nevezünk), a megnyilvánult állapoton át (jelen) a maradvány állapotba (múlt). Ez nem azt jelenti, hogy nemlétezővé válnak, csak megnyilvánulatlanná. Ebben a folyamatban nem változnak a tárgy jellemzői (dharma), csak az időbeli aspektusa (laksana).

Ez arra utal, hogy a jóga végső soron elutasítja az időt, amit ugyancsak az elmében létező relatív dolognak tekint. Olyannyira nemlétezőnek tekinti az időt, hogy az képtelen megváltoztatni a dolgok jellemzőit – a tárgyat-ahogy-van.
A jóga folyamata a dolgok és a tudás megismerésére törekszik, ahogy-azok-vannak. A dolog-ahogy-az-van – a felfogott tárgy információs tervrajza – nem változik, miközben a potenciális állapotból a megnyilvánult, vagy a megnyilvánultból a maradvány állapotba kerül. Azért mondják, hogy a jógik látják a jövőt és a múltat, mert az időbeli fázisuktól megfosztva látják a tárgyakat, és így csak maga a tárgy marad. ha így látunk egy tárgyat, akkor az teljes tudáshoz vezet róla (pragjá), amire az objektív (szampragjáta) szamádhi által tehetünk szert.

Ha úgy tekintünk a világra, mint egy tárgyra, akkor ez azt jelenti, hogy a világ a megnyilvánulása előtt is ott volt potenciális formában. Még ha egy mindenható Isten teremtette volna is, a jóga szerint ott lett volna Isten tudatában potenciális formában. Egy szamszkárának, ami megjelenik az elmében, ott kellett lennie abban az elmében potenciális állapotban. Ezért a jóga azt mondja, hogy a világ és a szamszkárák is teremtetlenek. Ez nem azt jelenti, hogy minden teremtetlen és örök. Az emberi elme sok ötlettel tud előállni, amelyeknek semmi realitás-alapja nincs – a szentírások sokszor említik a nyúl szarvát, az égben lévő virágot vagy a fellegekben lebegő kastély példáját. Ezek csupán elképzelések (vikalpa). Ha megfontoljuk őket, akkor rájövünk, hogy ilyen dolgok nincsenek. Nincs potenciális állapotuk (jövő), megnyilvánult állapotuk (jelen) és maradvány-állapotuk sem (múlt). Csupán képzelődések, megfelelő tárgy nélkül.
Mint ahogy a tudatalatti benyomás (szamszkára) örök és teremtetlen, a felszabadulás állapota (kaivalja) is az. Ez azt jelenti, hogy ez nem valami teljesen új dolog, hanem potenciális állapotban mindannyiunkban jelen van. Miközben a jellemzői (dharma) változatlanok, időbeli állapota a potenciális állapotból (jövő) a megnyilvánultba (jelen) vált, amint elérjük. Ezt a mozgást vagy változást a jellemző útjának nevezik. Az út fázisai közötti különbség miatt (ami a potenciális, megnyilvánult és maradvány-állapot közötti különbséget jelenti) jelenik meg a múlt, jelen és jövő felfogása, és vele együtt az időérzet.

Az idő egy olyan koncepció, amit az elmének ki kell dolgoznia ahhoz, hogy az érzéketlenségünket megmagyarázza. Csak az érzékenység hiánya és a tudatlanság miatt nem tudjuk felfogni a dolgokat-ahogy vannak, illetve a potenciális és maradvány-állapotukban. Mivel többet már nem látjuk őket, vagy még nem látjuk, azt mondjuk, hogy a múltban vagy a jövőben vannak."

Nincsenek megjegyzések: