"Visvámitra története
melyet
Satánanda, Dzsanaka király főpapja mesélt el Rámának
Visvámitra,
a nagy szent hajdanán király volt, aki sok-sok ezer évig
uralkodott a Föld bolygó fölött. Egyszer rettenthetetlen
hadserege élén útra kelt, hogy bejárja birodalmát, s megnézze,
hogy él a népe. A tengernyi katona elefánton, lovon, harci
szekéren és gyalogosan vonult országról országra, városról
városra, hegyeken, völgyeken, folyókon át. Egy napon aztán
elérték azt a vidéket, ahol a remeték élték lemondással teli,
ám boldog életüket. Vezetőjük a szent Vaszistha volt, aki a
legkiválóbb, legbölcsebb risi hírében állott. Amikor Visvámitra
megpillantotta a remeték lakta tisztást, a lélegzete is elállt
ámulatában. Amerre csak a szem ellátott, színpompás vadvirágok
ezernyi fajtája ontotta illatát. A dús cserjék és terebélyes
fák között gandharvák, sziddhák és csaranák játszadoztak.
Ragyogó bölcsek és égi látnokok egész serege lakta a mesébe
illő vidéket, s ahogy szünet nélkül a Védák szent himnuszait
énekelték, varázslatos zsongás töltötte be a levegőt. Voltak
köztük, akik erdei gyümölcsökkel és gyökerekkel táplálkoztak,
voltak, akik száraz falevéllel, míg mások csupán vízen vagy
levegőn éltek. Réges-rég felülkerekedtek már érzékeiken és
elméjükön, s valamennyien a lemondásnak és a meditációnak
szentelték életüket. A hős Visvámitra úgy érezte, mintha
magának az Úr Brahmának a birodalmába csöppent volna.
Vaszistha
kunyhójához sietett. Mélyen meghajolt a nagy szent előtt, és
magasztaló imákkal köszöntötte.
– Légy
üdvözölve, nagy király! – viszonozta Vaszistha a kedves
szavakat. – Kérlek, ülj ide mellém, s kívánj bármit, máris
teljesítem.
Visvámitra
leült, Vaszistha pedig friss gyümölccsel kínálta. Sokáig
beszélgettek a zamatos erdei gyümölcs fölött, mígnem Vaszistha
észrevette, hogy Visvámitra hatalmas hadsereggel érkezett.
– Ó,
király! – mondta neki. – Engedd meg, hogy vendégül lássalak a
seregeddel együtt! Kérlek, ne utasíts vissza! Nagyon bántana, ha
csupán vízzel és gyümölccsel kínálhatnálak meg benneteket.
Visvámitra
vonakodott: Vaszistha szolgájának tekintette magát, s nem akart
semmit elfogadni tőle.
– Végtelenül
megtiszteltél már a szavaiddal is, és a legszerencsésebbnek
tartom magam, hogy láthattalak – felelte. – Hogyan vágyhatnék
ennél többre? Beérem a gyümölccsel, amit jó szívvel adtál.
Kérlek, add az áldásodat, és az engedélyeddel máris folytatom
utam!
A
szent risi azonban hajthatatlan volt: mindenáron vendégül akarta
látni a királyt. Addig-addig nógatta Visvámitrát, míg az végül
beleegyezett.
Vaszistha
boldogan pattant föl, és égi tehenét, Szabalát hívta.
– Siess,
kedves Szabalám! Szeretném megvendégelni Visvámitra királyt és
hadseregét! Kérlek, készíts pompás lakomát!
A
varázserejű tehén testéből ínycsiklandozó ételek és italok
jelentek meg. Egy pillanat alatt ezüsttálcák és -tálak lepték
el a tisztást, szín-ültig teli gőzölgő, hófehér rizzsel, a
legkülönfélébb zöldségételekkel, levesekkel, lepényekkel,
csemegékkel, süteményekkel, tortákkal, édességekkel, vajjal,
tejszínnel, joghurttal. Hatalmas korsókban zamatos gyömölcslevek
és tejből készült nektárok sorakoztak mellettük. Visvámitra és
népes hadserege ámulva látott hozzá a pompás lakomához.
Visvámitra
alig hitt a szemének, hogy mindezt egy tehén adta. A mennyei ebéd
után Vaszisthához fordult:
– Nagylelkű
bölcs! Sohasem láttam még ilyen csodás tehenet! Kérlek,
ajándékozd nekem! Százezer közönséges tehenet adok érte
cserébe. Királyként engem mindenből a legjobb illet meg, s ennek
a tehénnek nincs párja a tehenek között. Add nekem, szépen
kérlek!
– Még
ha a világ összes tehenét kínálnád érte, akkor sem válnék
meg Szabalától. Ha arany- meg ezüsthegyeket tennél elém sem
cserélném el soha! Éppúgy nem választhatod el tőlem, ahogy a
lemondásban élő szenttől sem veheti el senki a dicsőségét.
Vaszista
nem törődött a világi gazdagsággal. Életét az áldozatok
végzésének és a lemondásnak szentelte; számára a boldogság
belülről, s nem a külvilágból fakadt. Az sem térítette volna
el, ha Visvámitra az egész világot felajánlja neki. Szabalához
azonban nagyon ragaszkodott. A csodálatos tehén régóta szolgálta
már őt, és segítségével sok-sok áldozatot hajtott végre az
emberek jóléte és boldogulása érdekében. Szent kötelessége
volt mindez, és egyáltalán nem állt szándékában lemondani
róla.
– Az
életem függ ettől a tehéntől – folytatta. – Hosszú ideje
tart már el tejével, s minden áldott nap megadja, ami az áldozatok
végzéséhez kell. Kedvesebb nekem, mint saját életem. Nincs az a
kincs, amiért megválnék tőle!
Visvámitra
haragra gerjedt. A bölcs Vasistha megtagadja a kérését?! Király
volt, megszokta, hogy egyetlen szavába került csupán, és
megkapott bármit, amire csak vágyott. Szeme résnyire szűkült,
ahogy dühösen a risire pillantott.
– Megtagadod
királyodtól a kívánságát?! Ha nem adod nekem ezt a varázserejű
teremtményt, erővel veszem el! – kiáltotta büszkén, és erős
karjával nyomban húzni kezdte Szabalát.
Vaszistha
szomorúan nézte, amint Visvámitra megragadja a csodás tehén
kötőfékjét, és rángatni kezdi az ellenkező jószágot.
– Király
vagy – mondta Visvámitrának keserűen –, jogod van hát hozzá,
hogy erőszakkal érd el a célodat. Nekem pedig, bráhmanának,
megbocsátónak kell lennem, mert ez a kötelességem, amire –
történjék bármi – mindig emlékeznem kell. És sohasem szabad
az erőmet használnom, mert a szentírások szelídségre intik a
bráhmanákat. Megbocsátok hát neked, ó, Visvámitra!
Fájó
szívvel mondott búcsút tehenének, de uralkodott érzésein.
Misztikus hatalmával meg tudta volna állítani Visvámitrát, ám
csak állt némán, tétlenül. Szabalá rémülten nézett rá.
– Ó,
gazdám, miért hagyod, hogy így bánjanak velem? – kérdezte
kétségbeesetten. – Mi rosszat tettem, hogy ezek a gyalázatos
katonák erőszakkal el akarnak vonszolni, s gazdám, a hatalmas
Vaszistha szó nélkül tűri?
A
gyönyörű mennyei tehén kitépte a kötőfékét Visvámitra
kezéből, és könnyes szemmel futott Vaszisthához. Remegő
lábbakkal megállt előtte, s kétségbeesett tekintetét gazdájára
emelve így szólt:
– Hát
nem állsz ki mellettem, Brahmá nagy hatalmú fia? Elhagysz?
Vaszisthának
majd megszakadt a szíve, ahogy kedves jószágára pillantott.
– Ó,
Szabalá, sohasem hagynálak el, és ne gondold, hogy bármivel
megbántottál! De mit tegyek? Szegény bráhmana vagyok, s ez a
király, a Föld uralkodója, akit megrészegít a hatalom, rettentő
hadseregével a háta mögött el akar rabolni téged!
Szabalá
megértette, mire gondol Vaszistha.
– A
bölcsek azt mondják – felelte –, hogy a bráhmana ereje a
ksatrijáé fölött áll. A bráhmana ereje lelki, míg a ksatrijáé
egyedül karjaiban rejlik. Nem kell mást tenned, mint adj parancsot,
hogy maradjak veled, s ez a dölyfös király soha nem lesz képes
elvinni innen!
– Maradj
hát velem, ó, Szabalá! – kiáltott nyomban Vaszistha.
A
minden kívánságot teljesítő égi tehén testéből ekkor
hatalmas hadsereg hömpölygött elő. Elszánt, nagy erejű katonák
árasztották el a tisztást, kezükben félelmetes fegyverekkel, s
rémisztő üvöltéssel a király hadseregére támadtak."
(folytatás következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése