11:11 11:11 Meditáció

Éppen hogy észrevettem (mert néha elfeledkezem a fontos időpontokról), hogy november 11 van, és egyesek szerint ilyenkor ajánlott leülni meditálni délelőtt 11 óra 11 perckor, vagy este 11 óra 11 perckor. Persze ez az idősáv mintegy huszonnégy órára terül el az egész Földön, de mint tudjuk, az idő nem lineáris, csak mi érezzük annak. Tehát azzal, hogy eldöntjük: meditáni szeretnénk ebben az időpontban, kapcsolódni tudunk ahhoz a spirituális kapuhoz, ami ilyenkor megnyílik. 

Három lélekvisszahívást végeztem ma, pontosabban kettőt, mert a harmadikban segédkeztem csoporttársamnak. Ez már önmagában felemelő élmény volt, és erősen feltöltődve éreztem magamat estére, mintha én kaptam volna vissza a lélekrészeimet. Így ültünk le Orsival meditálni, révülni este 11 után pár perccel, amikor a gyerekek már aludni tértek. Elővettük a sámándobokat, gyertyát, füstölőt gyújtottunk az oltárainkon, és elindultunk. Én igyekeztem nem bevetíteni semmit magamnak, és nem elképzelni az Életfát vagy a szokásos "indulási helyemet", ahonnan a lélekutazásokat szoktam kezdeni, amikor valamilyen céllal utazom. Egyszerűen arra törekedtem, hogy kiürüljön az elmém, és csak azt lássam, halljam, kapjam meg, amit a szellemvilág valóban közölni akar ebben a megnyíló kapuban. 

Először nem is láttam semmit, majd sikerült el is engednem elvárásaimat. Lassan megjelentek az erőállataim egymás után: a sas, a farkas, az oroszlán és a sárkány. Egy darabig táncoltak, mozgolódtak, majd mintha hatalmas, aranyló szobrokká váltak volna, és egymásnak háttal álltak a négy égtáj felé fordulva. Mintha egy emelvényen lettek volna, ami szintén aranyszínű volt, majd ez az emelvény elkezdett forogni az óramutatóval megegyező irányba. Forgás közben egy arany sztúpa bontakozott ki belőle, és a tetején szintén aranyfényben ragyogott Maitréja Buddha, akit a buddhisták a jövőben megjelenő Buddha-inkarnációként várnak. Létezik olyan elmélet is, mely szerint Maitréja azonos Krisztussal, akinek a második eljövetelét szintén várják, illetve megint mások Szanandának is nevezik Krisztust. A hinduk Kalki eljövetelét várják, a maják pedig a Tollaskígyó, azaz Thoth visszatérését. A lényeg az, hogy mindezek az emelkedett mesterek egy isteni inkarnáció formájában jelentek meg a meditációmban a sztúpa csúcsán. Maitréja feje fölött a szivárvány hét színe ragyogott, a testéből pedig hét sugár szállt alá, mely az emberiség felébredett tagjainak a szívében felerősítette az isteni tudatosságot. A hét sugár a spiritualitás újjászületését jelképezte a hét világrészen: Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Észak- és Dél-Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában. Az újjászületésben mindenhol fontos szerepet játszottak azok a sámáni közösségek és hagyományok, melyek a legközelebbi kapcsolatban maradtak a Természettel és a szellemvilággal. Egy indián jóslat szivárvány-harcosoknak is nevezi őket, míg a tibeti jóslatban a Shambala harcosaiként vannak említve. Maitréja egy arany lótuszban ült, és körülötte megnyilvánult Shambhala királysága, ahogy a szívén keresztül aláfolyó sugárnyalábok bearanyozták a körülötte álló, tekintetét felfelé irányító sok spirituális harcos szívét. 

Én is ott álltam az arany fényben, és a dobomat ütöttem. Azt éreztem, hogy a Vadzsra vagy villámjogar négyszeres szimbóluma száll alá rám, és az egyik feje a homlokomra vetül, a másik a szívemre, valamint a két keresztben lévő szára a két karomra, melyekben a dobot és az ütőt fogtam. A Vadzsra közepe pont a torokcsakrámat fedte, és az a gondolat jelent meg, hogy beavatást kapok a transzcendentális hangba, mely a hangszerek, torokének és a mantrák formájában felébreszti majd az emberiséget. Ezután mintha lassan emelkedni kezdtem volna, miután a tanítóim, Thoth és Ishmail megfogták a két kezemet, Odin alám adta a Sleipnir lovát, mely az égen is tud szárnyalni, és Yuna, az ausztrál gyógyító szellem a ló nyakára ült előttem. Így emelkedtünk felfelé, és közben megláttam Sanatkumárát is, akit a Föld spirituális irányítójának és Shambhala királyának is tartanak, és tovább emelkedtünk felfelé. Megjelentek a különböző csillagképek, és a lovunk egyikről a másikra ugrálva jutott egyre feljebb, egészen a Kailása hegyig, mely az univerzumok fölött helyezkedett el. Itt végül Siva elé kerültünk, aki egyik pillanatban Párvatival, az Ősanyával az oldalán mutatkozott, majd a testük összeolvadt és akkor Ardhanárísvaraként, férfi-nőként láttam, majd egyetlen aranyló lingam, majd pont formájába sűrűsödött. Utána ismét kiterjedt, és vele együtt a szolgák, bölcsek, szellemek és különböző szakrális állatok (bika, elefánt, madarak, kígyók). Azt is láttam, ahogy Siva egyszerre jelen van az univerzumon kívül, megnyilvánult és mindent átható formájában, valamint az atomokban, az atomok közötti térben, az alsó, felső és középső világokban is. Ekkor egy üzenetet kaptam: "Mindig hallgass a szívedre, és add tovább másoknak mindazt, amit a szíveden keresztül kapsz, az egódat félretéve."

Lassan, mintegy spirál mentén elkezdtünk leereszkedni, vissza Maitréjához a Földre, a középső világba a Shambhala királyságba. Mindenki örült a ragyogó fénynek és az áradó szeretetnek, és ekkor kaptam a második üzenetet: "Az emberek egyszerre fogják megtanulni szeretni önmagukat, másokat és a Természetet is, amikor rájönnek, hogy mindegyik egyformán fontos és isteni megnyilvánulás." Ezután lassan eltávolodott a kép, elbúcsúztak a szellemi tanítóim és az erőállataim is, majd az Életfa tövénél találtam magamat, immáron egyedül. Az Életfa gyökerei között három forrás folyik: az Élet vize, a Gyógyulás vize és a Tudás vize. Mindháromból mohón ittam, majd megfürödtem a Halhatatlanság Tavában, mely szintén az Életfa/Világfa mellett szokott lenni. Ilyenkor csatlakoznak hozzám az erőállataim is, és mintegy a jól végzett munka utáni kikapcsolódásként lazítunk a tó kellemes, hűs vizében. Ezzel végződött az utazásom, befejeztem a dobolást, és megköszöntem a szellemvilágnak az utazást, illetve Orsinak, hogy velem tartott, és falajánlottam a meditációm eredményét minden érző lény javára.