Tanítások az Ősök útján, 5. hétvége 2. nap

Vasárnap reggelre virradt a nap, és bár az éjszaka volt egy plusz óránk az óra-átállitás miatt, fél hatkor már így is fel kellett kelni, mert hatkor gyújtottuk a tüzet a szellemkunyhóhoz. A fa jó száraz volt, és letakartuk éjszakára egy ponyvával, szóval jól beindult a tűz. Én ott maradtam vigyázni a tűzre, mert úgy éreztem, hogy szívesen lennék ma tűzember. Ezt meg is kérdeztem Oguztól, és beleegyezett. A többiek elmentek teázni, kávézni, persze egy 33 köves szellemkunyhó előtt nem túl jó ötlet nagyon erős kávét inni. Én is átöltöztem, lassan kezdett leégni a tűz, és felizzani a kövek. Mindenki odasereglett a kunyhóhoz, Oguz ment be elsőnek, és utána szép sorban odaültünk a gödör köré. Én beadtam tizenegy követ és a vizet, és utána én is beültem. Elkezdődött a kunyhó. A háromkörös szellemkunyhó nem a négy égtáj/évszak/elem szerint van felépítve, ahogy általában szokott, hanem az alsó/középső/felső világ szerint, és az első körben az alsó világ felé indultunk, szólítottuk az erőállatokat, a segítőket, az ősöket és a tanítókat. Oguz azt mondta, hogy vagy a köveken keresztül induljunk lefelé az utazásban, vagy pedig a gőzzel felfelé. Én is elundultam lefelé, de végül úgy éreztem, hogy inkább felfelé visznek a szellemek. Ismét a Tollaskígyó-piramis alatt találtam magamat, az "űrkikötőben". Ott volt a "lélekkomp" és a kék arcturusi, akiről azóta kiderült, hogy Ishmailnek hívják. Invitált a hajóba, és elvitt egy kis sétahajókázásra, megnéztük az Arcturust felülről. Szép, kékes-fehéres fények voltak, mintha öt- vagy hatszögletű fény-sejtekből állt volna az egész bolygó. Utána tettünk még egy sétát az alsó és a középső világban is, majd visszatértünk. Az első kör végén kimentem, mert kellett hozni még egy pokrócot a kunyhóra, hogy sötétebb legyen bent, és beadni újabb tizenhárom követ. Beadtam a vizet is, és a második körben egy lélekutazásra került sor, Oguz dobolt, mi pedig lélegeztünk, torokénekeltünk és révültünk. Itt jött nekem egy nagyon erős látomás: az izzó kövek fölött egy emberi koponyában víz forrt. Mindannyian fölé hajoltunk és sebet ejtettünk a kezünkön, majd belecsöpögtettük a vérünket. Utána mindenki ivott a koponyából: vérszerződést kötöttünk, mind a tizenöten. Később meg is fogalmazta valaki, hogy olyanok vagyunk, mint egy törzs. 

A harmadik körhöz beadtam a maradék kilenc követ, de az már viszonylag rövidebb kör volt, és már inkább visszafelé jöttünk a révülésből, hálát adtunk a szellemi erőknek a támogatásért. Én ezt egy beavató kunyhónak éltem meg, mivel a lélekvisszahívást nagyon fontos gyógyító technikának tartom, és szeretném minél jobban és hatékonyabban csinálni. Nagyon jó volt tűzemberként is segíteni a szertartásban. A kunyhó után kissé lecsutakoltuk magunkat, és elmentünk reggelizni, teázni. A délelőtti részben folytatuk a lélekvisszahívásokat, a pároknál most már megfordult a szerep. Én is sorra kerültem, most én végeztem a lélekvisszahívást a párom részére. Nem mondott semmit előtte, tehát vaktában kellett elindulnom a keresésére. Hívtam az erőállataimat és a segítőket, és megkértem őket, hogy keressük meg azt a lélekrészt, amelyikre a leginkább szüksége van annak, akit most kezelek. Elindultunk a sárkánnyal, megérkeztünk a hajóhoz, és az actrurusi segítőm is ott volt. Elindultunk, és a többiek elmondása szerint elég hamar megtaláltuk a lélekrészt. Amikor megfogtam a lélekrészt, majd visszafújtam a párom testébe, akkor egy kicsit hirtelen kellett visszajönni, nem volt olyan részletes a visszaút, mint odafelé menet. Ezt a részét még valahogy pontosítani kell. Remélem, hogy tudtam segíteni a páromnak. Az összes lélekvisszahívás befejeztével volt még egy záró kör, mindenki elmondta, hogyan élte meg a hétvégét. Utána rendbe tettük a házat, és hazaindultunk. lassan elkezdem én is gyakorolni a lélekvisszahívás technikáját, ehhez lehet majd jelentkezni nálam egyéni időpontra. Aki még nem tudja, hogy miért szakad le a lélekrész, és miért kell visszahozni, annak ajánlom elolvasásra ezt a blogbejegyzésemet: Lélekrész-visszahívás.