A guru és a szerető

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A guru-projekció visszavonása

Georg Gurdijeff, az örmény misztikus azt írta: „Nincs másmilyen beavatás, csak az önbeavatás!” Mégis sokan (legalábbis én) keresztül-kasul utaztuk a földet, hogy találjunk valakit, aki beavat és közben elvarázsol bennünket. Ez részint azért van, mert nem akarunk felelősséget vállalni magunkért. Itt van egy példa ennek illusztrálására. Sok évtizeddel ezelőtt megkerestem az egyik barátomat (akivel ugyanaz volt a gurunk), hogy megosszam vele a gurunk tanításaival kapcsolatos kételyeimet. Minél mélyebben merültem bele a szentírások azon idézeteibe, melyeket a gurum idézett, annál inkább rájöttem, hogy rosszul idézte vagy értelmezte őket. A barátom azt válaszolta: „Mindent megkérdőjelezni túl bonyolultnak és megerőltetőnek tűnik a számomra. Én csak szeretnék találni valakit, akinek teljességgel oda tudom adni magamat, ő pedig cserébe megoldja az összes problémámat.”

A multimillárd dolláros guru-üzlet (tudomásom szerint jelenleg a legnagyobb üzlet a földön a fegyverek, olaj, szex és a drogok után) pontosan erre hozáállásra alapoz. Ha bármikor belekezdünk egy kapcsolatba, akár egy guruval, akár egy szeretővel, ha ez a felfogásunk, hogy rábízzuk magunkat és a problémáink megoldásának felelősségét, a csalódás elkerülhetetlen. Egy ilyen defektes kapcsolat sohasem lesz működőképes. Elképzelhető, hogy azért lépünk bele ilyen kapcsolatokba, mert tudat alatt fel akarunk ébredni az illúziónkból? Én bizonyára felébredtem, és néhány fájdalmas tapasztalat után kénytelen voltam felelősséget vállalni arra, hogy saját magamat bűvöljem el az egész Teremtés szentségével. Ehhez mindenhol meg kellett találnom Istent, nem csak egy emberben.

Mostanában úgy tűnik, hogy a legtöbb gurut és tradíciót leterhelik a szexuális botrányok, a pénzmosás és sikkasztás, az adóelkerülés és a hataloméhség (vagyis a követők feletti uralkodás). Ram Dass egyszer azt mondta, amikor meg akarta magyarázni a különbséget a tanító és a guru között, hogy a tanító megmutatja az utat, míg a guru maga az út. Ez egy veszélyes képzet. Bár van értelme úgy meghatározni a spirituális utat, mint a meghódolást Isten előtt, ha ezt kivetítjük egy bizonyos személyre, az már félrevezető lehet. Csak egy emberi lény van a világon, aki előidézheti a spirituális ébredésünket, az pedig mi magunk vagyunk. A kérdés az, hogy az elménk milyen körülmények között teszi ezt lehetővé? Sokunk számára a válasz ez: „amikor olyan valakinek a jelenlétében vagyunk, aki biztosítani tudja nekünk ezt az élményt”. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha a guru jelenlétében gyakrabban lennének ilyen élményeink, az élményt saját magát azonban száz százalékban mi hozzuk létre, és csupán kivetítjük ezt a képességet a gurura.

Az egyetlen modell, amit posztmodern nyugati társadalmunk ajánl számunkra a valódi szerelem megtalálására az, ha randizni megyünk és szerencsét próbálunk. Ezt a modellt követve számos kapcsolatom futott zátonyra. Az a mítosz, hogy még nem találtam meg az igazi nőt, az egyetlent, aki egésszé tehetne engem, azt sugallta, hogy folytassam ugyanezt az utat. Ezután találkoztam egy jungiánus pszichoterepeuta, Robert A. Johnson munkájával. 1983-as könyvében („Mi: a romantikus szerelem pszichológiája”), azt állítja, hogy Európa az Arthúr király-mondakör idején veszítette el saját eredeti spiritualitását. Miután elveszítettük saját közvetlen kapcsolatunkat a spiritualitással (Johnson sok részletbe bocsátkozik ezt illetően), kivetítettük ezt az igényt az erotikus kapcsolatunkra és elkezdtünk hinni abban az elképzelésben, hogy van valaki, aki arra vár, hogy kiegészítsen bennünket. Így egy olyan kapcsolatban találjuk magunkat, amiben a partnerünket ezzel a hihetetlen elvárással terheljük, de ő nem képes ennek eleget tenni. Tudjuk, hogy a teljesség a születési jogunk, és úgy hisszük, hogy a partnerünk felelőssége, hogy ezt biztosítsa nekünk. Amikor azt látjuk, hogy csalódást okoz, akkor neheztelni kezdünk rá. Ez addig fokozódik, míg végül elhagyjuk a kapcsolatot, hogy máshol keressük a szerelmet és a boldogságot. Johnson azt állítja, hogy a boldogságot és a teljességet a saját spiritualitásunkban találjuk meg. Amikor megvalósítjuk ezt a beteljesülés-érzést, csak akkor tudjuk megosztani a szív teljességét egy kapcsolatban.