2019. október 29., kedd

Az objektív szamádhi jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az objektív szamádhi jelentősége
A Taittiríja Upanisad beszél a két belső rétegről, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a szaámdhi két fő kategóriájával, amikről Patandzsalí beszél. Az objektív szamádhi a negyedik réteghez, a mély tudás rétegéhez kapcsolódik. A szamádhik második osztálya, a tárgy nélküli szamádhi a legbelső burokhoz, az eksztázis-réteghez kapcsolódik. A legtöbb nonduális vallás és filozófia, például a buddhizmus vagy az advaita védánta leginkább a legbelső réteggel foglalkozik; és Patandzsalí jógájának szemszögéből túl sok hangsúlyt fektetnek erre a legbelső rétegre, valamint túl hamar igyekeznek eljutni odáig. Ez pedig az objektív (tárggyal rendelkező) szamádhi és a mély tudás rétegének alábecsülését, elhanyagolását eredményezi.
Például Sankara, a nagy advaita tanító azt javasolta, hogy ugyanolyan közömbösséggel tekintsünk a világra, mint a tehén ürülékére. Más szavakkal, a világ nem számít, nem fontos. Ugyanez a hozzáállás eredményezi a kasztrendszert, mely rokon értelmű a modern Indiával és a modern hinduizmussal. Ha a világ májá, egy káprázat, illúzió, egy becsapás, ahogy Sankara tartja, akkor nem sokat számít, hogy mi történik a testünkkel, vagy hogy milyen körülmények között élünk.
Bizonyos vallások túlzott hangsúlya a másik világon azt eredményezi, hogy elhanyagoljuk és figyelmen kívül hagyjuk e világ égető gondjait. Ez a mód, ahogyan a vallás ráveszi az embereket a nemtörődömségre, vette rá Lenint, az 1917-es orosz októberi forradalom vezetőjét arra, hogy kijelentse: „A vallás a népek ópiuma.” Lehet, hogy nem értünk egyet vele minden tekintetben, de a vallásnak kezdenie kell valamit ezzel az ítélettel.
K: Mit jelent az, hogy „A vallás a népek ópiuma”?
V: Az ópium és sok más drog, valamint a szórakozás, sport, vásárlás stb. menekvést ad a világ égető gondjai elől. A vallás gyakran vált az elnyomók és kizsákmányolók (például fáraók, császárok és diktátorok) cselédlányává, és hallgattatott el bennünket, amikor fel kellett volna kelnünk és megváltoztatnunk a világot. E tekintetben igaza volt Karl Marxnak, amikor azt mondta: „A filozófusok csupán másképpen magyarázták a világot; az többet számít, hogy változtassuk meg.” A „világ” kifejezést itt „társadalomként” kell értelmezni."

Nincsenek megjegyzések: