Az első könyv, amire szeretnék hivatkozni, Dr. Weston A. Price "Nutrition and Physical Degeneration" című könyve. Ebben összegyűjti számos természeti nép táplálkozási szokásaival kapcsolatos megfigyeléseit, melyeket az 1900-as évek elején végzett utazásai során. Ezek a természeti népek természetesen javarászt vadászó-gyűjtögető életmódot éltek, bár voltak példák nomád állattenyésztésre is. Feldolgozatlan élelmiszereket ettek, mindegyik ilyen nép fogyasztott állati eredetű ételeket (hús, hal, tojás, tejtermékek tartósítás nélkül), szezonálisan, helyben termő élelmiszerek alkották az étrendjüket, és persze sokat mozogtak hozzá. Tulajdonképpen arra a következtetésre jut, hogy a természeti népek körében egy sincs, amely pusztán növényi eredetű étkezésre állt volna rá, mégis meglehetősen jó egészségi állapotban vannak.
Ha visszamegyünk az időben pár tízezer vagy százezer évet, akkor felsejlik, hogy a sámáni világkép és az animizmus, vagyis a természetvallás az emberiség legősibb spirituális megnyilvánulási formája. Ez a világkép tiszteletben tartja a Természet és minden képviselőjének isteni erejét, és az ősközösségi, vadászó-gyűjtögető társadalmakat ezért "leaver", vagyis "meghagyó" tásadalmaknak is nevezhetjük, hiszen csak annyit vesznek el a Természettől, amennyire éppen szükségük van. Míg a mezőgazdaság megjelenése után, kb 12 ezer évvel ezelőtti időtől kezdődően, az emberiség fokozatosan rászokott a természet kizsákmányolására, és a földművelésre, állattartásra irányuló első bátortalan törekvéseket nagyon hamar felváltotta a "totalitárius" mezőgazdaság, melyben a vad Természettől elorzott földterületen minden állat- és növényfaja kipusztulásra van ítélve, hogy az előirányzott kultúrnövény kapjon helyet a művelés során. Ezáltal az ősközösséget felváltották a városállamok, és uralkodóvá vált a "taker", vagyis "kizsákmányoló" társadalom. Ahogy egyre több élelmiszer-fölösleg keletkezett, az emberiség egyre jobban elszaporodott, és még több helyet vett el a vad élővilág elől, vagy éppen a kihalás szélére sodorva levadászott egyes vad fajokat, akár táplálék, akár szórakozás céljából. Ezzel kapcsolatban Daniel Quinn "Izmael" című könyvét ajánlom a figyelmetekbe.
Az ősközösségi időszakban, kb 15 ezer évvel ezelőtt még csupán mintegy 5 millió Homo sapiens népesítette be Földünket, most viszont 7.8 milliárdan vagyunk. Kétségtelen, és egyértelmű, hogy a százezer éveken át fenntartható vadószú-gyűjtögető életmódnak befellegzett, ehhez már nem térhetünk vissza. Viszont akkor hogyan is fedezzük a növekvő emberiség élelmiszer-szükségleteit anélkül, hogy még inkább kiszigerelnénk a Természetet? A növényi étrend, vagyis az állati eredetű, haszonállatokból készült termékek fogyasztásának csökkentése egy racionális lépésnek látszik. Jelenleg (most csak viszonyszámokat mondok, de utána lehet kutatni) a megművelhető földterületek több, mint 70%-án mezőgazdasági tevékenység zajlik, ebből majdnem 50% az a terület, ahol takarmányt termesztenek a haszonállatok számára és csak 20%, ahol közvetlenül emberi fogyasztásra nőnek a növények. A haszonállatok élő masszája földünk emlőseinek több, mint 90%-át teszi ki jelen pillanatban. Tehát nagyon is racionálisnak tűnik a haszonállatok táplálkozási célú felhasználásának radikális csökkentése. Nem mellesleg a növényi étrend egészségre gyakorolt hatásáról is született azért sok tanulmány, például Colin T. Campbell "Kína-tanulmánya", vagy Dr. Michael Greger "Hogyan ne halj meg" című könyve.
A sámáni út szellemiségének fontos része a természeti környezet tisztelete és védelme, és a nem-ártás elvének követése is. Vadászó és gyűjtögető őseink mindig csak annyit vettek el a Természettől, amennyire éppen szükségük volt, sohasem többet. Ha elejtettek egy állatot, akkor megköszönték a lelkének, hogy a testét áldozta az életben maradásukhoz, és tudatosították magukban, hogy egyszer majd az ő lelkük fog a zsákány testében újjászületni, ahogy a Természet körforgása megkívánja. Az elejtett állat minden részét felhasználták, nem keletkezett kidobandó fölösleg. Ebből fakadóan az állatáldozatok szerepe a sámán-szertartásokban is csak a nomád, állattenyésztő életmód elterjedésével került előtérbe, azelőtt nem volt erre szükség.
Modern korunkban tehát nem tudjuk mindenben felvenni távoli őseink életmódját. Az alapelvek tiszteletben tartásával azonban gyakorolni tudjuk a sámáni út szellemiségét, akármennyi állati vagy növényi eredető ételt eszünk is. Minél természetesebb eredetű az ételünk, minél fenntarthatóbb és önfenntartóbb az életmódunk, annál közelebb kerülünk a sámáni szemlélet ideáljaihoz, melynek lényege az, hogy harmóniában éljünk a Természettel. Nem elég csak a dobunkat verve révülgetni, az életmódunkban, értékrendünkben is meg kell, hogy jelenjen az a szellemiség, amely felé haladni próbálunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése