A Munay-ki rítusokat az andok indián törzsei, például a querók vagy quechuák őrizték meg az inkák hagyatékaként. Így Virakocsa, az inkák fő teremtő istensége is fontos szerephez jut ezekben a szertartásokban. A szertartás elején mindig Virakocsát hívjuk, hogy kedvező teret hozzon létre, és általában úgy vizualizáljuk, mintha egy arany köpeny borulna ránk. Utána ezt a "köpenyt" kiterjesztjük a kezelt személyre is. Én hasonló fény-köpenyt, illetve fény-piramist tapasztaltam, amikor tizedik dimenziós gyógyítóm, Ekendranatha szokott kezelni valakit.
Térjünk vissza tehát Virakocsára! Az inkák teremtésmítosza szerint Virakocsa az ősóceánt jelképező Titicaca-tóból emelkedett ki (mivel az Andokban nincs tenger), mely a csodás és rejtélyes Tiwanaku mellet helyezkedik el (ez az inkák szerint a világ közepe). Virakocsa szoros kapcsolatban áll a vízzel és a tengerekkel, valamint két eberi fajt is eredeztetnek tőle: az óriásokét (akiket később ő maga semmisített meg, mert nem voltak együttműködők) és a ma élő emberekét. A halott óriásokból lettek a Tiwanaku környékén található hatalmas kövek a monda szerint.
Miután Virakocsa második teremtésében sikeresen létrehozta az embereket (itt van némi összecsengés például a babiloni eredetmondával, az Enuma Elissel, de a maják Popol Vuh-történetét is említhetnénk, ahol egymás után több emberszerű faj meg van semmisítve a teremtők által). Miután Virakocsa létrehozta az embereket, útnak indult az akkori közép-amerikai kultúrák városállamaiba, és kultúrhérosz gyanánt sok mindenre megtanította, "civilizálta" az ott élő népeket (pl. építészetre, művészetre, mezőgazdaságra, csillagászatra stb.). Ezt a vonást Kukulkan vagy Quetzalkoatl esetében is megtaláljuk, sőt, másik közös vonásuk, hogy a krónikák szerint világos bőrű, szakállas istenek voltak. Még egy hasonlóság a két fenti, azték és maja Tollaskígyó-archetípussal: Virakocsa tevékenységének befejezéseképpen elhajózott nyugat felé, azzal az ígérettel, hogy egyszer majd visszatér az amerikai kontinensre.
Az inka teremtésmítosz így szól: kezdetben semmi nem létezett, csak a sötétség. Ekkor Virakocsa, a Teremtő kiemelkedett a Titicaca tó habjai közül, és megteremtette a földet és az eget. Ekkor teremtette az óriásokat, de mivel nem engedelmeskedtek neki, és nem mutatták az értelem jeleit, ezért árvízzel sújtotta a világot, és megsemmisítette őket. Egyes óriásokat kővé változtatott. Ezután teremtette Virakócsa a Napot, a Holdat és a csillagokat.
Ezután Virakocsa embereket teremtett, hogy benépesítsék a Földet, de ők a Föld üregeiben maradtak. Ekkor Virakócsa megteremtett egy másik embercsoportot a virakocsákat (földőrzők lehetnek?) és elküldte őket minden égtáj felé, kettőt kivéve. Ez a két virakócsa barlangokhoz, forrásokhoz, folyókhoz és vízesésekhez ment, és az ott a föld alatt rejtőzködő emberekhez szóltak, elmondva, hogy eljött az ideje, hogy előjöjjenek a Föld alól.
Az egyik legenda szerint Virakócsa fia Inti, a Napisten, két lánya pedig Mama Killa (Holdanya) és Pacsamama (Föld- vagy Természet-anya). E legenda szerint Virakócsa egy Unu Pacsakuti nevű nagy árvizet hozott az emberiségre, mely 60 napig és 60 éjszakáig tartott, amit csak két ember élt túl: Manko Csapak (Inti fia, neve "ragyogó alapot" jelent, valamint Mama Ugllu, a "Termékenység-anya", akik később az emberiség ősnemzői lettek. Virakocsa neve "tengeri habot" jelent. Virakocsát, mint Ős-teremtőt, a síksági indiánok "Nagy Szelleméhez" vagy az ázsiai Tengrihez lehetne hasonlítani. Virakocsa teremtette az univerzumot, a Napot, Holdat, a csillagokat, és az időt, amikor ráparancsolt a Napra, hogy haladjon végig az égen. Virakocsát a Nap és a viharok isteneként is tisztelik. Ábrázolásaiban a fején a Napkorongot viseli koronaként, villámok vannak a kezében, és könnyek folynak a szeméből, melyek az esőt képviselik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése