2020. szeptember 9., szerda

Tükör-gyakorlat

Ez egy nagyon erős gyakorlat, tehát annak, aki még nem szerzett kellő jártasságot a sámánutazásban, és főleg nem tud megfelelően visszatérni, illetve nem gondoskodott megfelelő védelmi mechanizmusokról (ezekről itt írtam már - Asztrális védelem 1. rész, 2. rész, 3. rész), kifejezetten nem javaslom az otthon, egyedül történő kísérletezést. A legbiztosabb az, ha legalább egy, vagy több, tapasztalt sámán jelenlétében vágunk neki ennek a gyakorlatnak. A gyakorlat második része Yacov Darling Khan "Jaguártestben Pillangószív" című könyvében is szerepel, ott három társával együtt végezte a gyakorlatot, miközben ő nézett a tükörbe, ők pedig doboltak és "tartották a teret". Ha fogalmat akarsz alkotni arról, hogfy mire lehet számítani ennél a gyakorlatnál, akkor olvasd el a könyvet. A gyakorlat első része kevésbé veszélyes (rád nézve), de szintén erőteljes hatású tud lenni. 

A tükör ősidők óta mágikus eszközként, a Szellemvilágba átjárót nyitó kapuként van számon tartva, mellyel utazások, gyógyítások, és rosszindulatú varázslatok is végrehajthatók. Ha emlékszel Hamupipőke meséjére, a tükör nem csak azt mutatta meg, hogy a gonosz mostoha mágikus erejével szemben nincs kihívója, hanem azt is, hogy amikor megjelent a vetélytárs Hamupipőke személyében, akkor ki volt az, és mit csinált éppen. 

A múltkoriban egy posztomnál sokan kommenteltek arra, amikor azt írtam, hogy ha úgy érzed, hogy valaki rosszindulatú energiát, szándékot közvetít feléd, akkor használj egy képzeletbeli tükröt (vagy éppen egy valóságosat, ahogy most fogjuk) a szándéka visszaverésére. A módszer nem túl finomkodó, ugyanis az agresszor pontosan azt a mágikus hatást kapja vissza saját magára, amit feléd elküldött. Ha erősek a védelmező szellemeid, akkor a hatás még fokozódik is, így a gonosztevő a "saját levében" fog megfőni. Tehát sokan kifogásolták, hogy miért javaslom a rosszindulat és ártó széndék visszatükrözését, miért nem szeretetet sugárzok felé. Ennek az egyszerű magyarázata az, hogy a sámánizmus és a mágia nem az önsimeretet és a spiritualitást helyezik a középpontba, már ami az asztrális ellenfeleket illeti. Nem akarjuk sem ráébreszteni őket ártó szándékuk önismereti buktatóira, sem "megváltani" nem akarjuk őket a krisztusi szeretettel vagy bármiféle elfogadó, befogadó szellemi energiával. Egyszerűen, a legkevesebb energiabefektetéssel meg akarjuk védeni magunkat a negatív hatásuktól, és erre a visszatükrözés a legkézenfekvőbb. A szeretettel való viszonzáshoz ugyanis el kellene nyelni a negatív energiát, semlegesíteni, és még a saját jóindulatodból "táplálni" a rosszban sántikáló lelkét. Hacsak nem vagy Isten, ez nem tűnik egy biztonságos és ésszerű módszernek. Igy viszont mindenki azt kapja, amit megérdemel: az energiák kiegyelnítődnek és lenullázódnak. Nade térjünk vissza a gyakorlatunkra! 

1. Ártó szándék visszatükrözése

A gyakorlatnak ezt az első részét pontosan akkor kell végezni, ha úgy érzed, hogy valaki ártó, irigy, gonosz, manipulatív, rosszindulatú stb. szándékkal viseltetik irántad, történjen ez akár valamilyen kifejezett mágikus operáció formájában, amiről valahogy tudomást szereztél, vagy egyszerűen csak az ösztönös rosszindulat tudat alatti kifejeződéseként, amiről az illető esetleg nem is tudatos. Viygázz arra, hogy ne keveredj elmekáprázatokba: ha esetleg csak beképzeled, hogy valaki rosszat akar neked, vagy ártó szándékkal van feléd, akkor a tükör-gyakorlatnak nem lesz értelme. Tehát indokolt esetben használd.

Szerezz egy tükröt, a mérete mindegy. Ha nagyobb a tükör, és van egy kerete, amivel meg is tudod támasztani, az a legjobb. Ülj le, és helyezd magad elé a tökröt úgy, hogy a tükröző felülete neked háttal legyen, mintha egy pajzsot tartanál magad elé, amelyben az ellenfeled megpillanthatja az ábrázatát. Fogd meg a dobodat, és kezdj el dobolni, majd juss el a révült állapotba. Hívd az erőállataidat, a védelmeződet és a szellemi tanítókat. Fogalmazd meg magadban, hogy azoknak az ártó szándékát szeretnéd visszatükrözni, akikről tudod, hogy rosszat akarnak neked. Dobolás közben láthatod magad előtt az arcukat, illetve sok mindent, ami az általuk küldött megkötéssel, átokkal kapcsolatos, ha fogalmazhatunk így. Bízd rá a Szellemvilágra, hogy mi fog velük történni, de abban biztos lehetsz, hogy te fel fogsz szabadulni a negatív hatások alól, amit rád vetítettek. Amikor úgy érzed, hogy véget ért a folyamat, hagyd abba a dobolást, és térj vissza.

2. Belső tükör

A gyakorlat második része már sokkal intenzívebb, kockázatosabb és komolyabb önismereti értékkel bír. Csak akkor vágj bele, ha tényleg elszántad magadat rá. Fordítsd szembe a tükröt önmagaddal, hogy lásd benne az arcodat, vagy az egész ülő alakodat. Nézz szemrebbenés nélkül a saját bal szemedbe (ne feledd, tükörképet nézel), és kezdj el dobolni. Ha vannak melletted segítő társak, akkor doboljanak ők, te pedig csak lélegezz és nézz a tükörbe. Fogalmazd meg magadban, hogy szeretnéd, ha a tükör megmutatná, azt, ha esetleg rosszindulattal viseltetsz mások iránt, és kérd, hogy semlegesítse ezt a rosszindulatot, anélkül, hogy önmagadban kárt tennél vele. Amint a szívedben megszűnik a szándék, hogy rosszat akarj valaki másnak, a tükröződés ártó hatása is megszűnik, mintha kihúztak volna egy elekrtomos berendezést a konnektorból. Azt is kérheted, hogy a tükör fedje fel a hibáidat, melyeken dolgoznod kell, vagy a személyiséged árny-oldalait, melyeket tagadsz magad előtt. Nagyon mély önismereti utazás kezdődhet meg ilyenkor, sokféle kép és érzés felbukkanhat a tudatalattidból, a múltadból, előző életeidből is akár. A tükörképed eltűnhet, eltorzuhat, megváltozhat, vagy bármilyen, akár ijesztő dolgok, lények is megjelenhetnek benne. Ezért kell a védelem. A tükör egy kapu a végtelen dimenziókba, vigyázz, hogy ne ragadj ott. Egy balul elsült tükör-gyakorlat akár komoly lélekvesztést vagy posztttraumás szindómát, vagy nemkívánt "kísérőket" is eredményezhet. Tehát csak óvatosan, és ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor inkább keress fel valakit, aki végigvezet a folyamaton. Ha biztos vagy a dolgodban, akkor sem árt a vezetés ehhez a folyamathoz.

Megeshet, hogy a tükör által feltárt igazságok mellé olyan feladatot, szertartást, aszketikus gyakorlatot is kapsz, amivel dolgozni tudsz a feltárt problémákon. A félelmeiddel való szembenézéshez és leküzdésükhöz is nagyon hasznos módszer a tükör-gyakorlat. Előtte füstölőzz, kérj védelmet, ajánlj dohányt a szellemeknek, és gyújts egy gyertyát is. Utána mondj hálát és kérj erőt a megtapasztalt dolgokkal való munkához. 

Még három tanács a tükörrel kapcsolatban: 1. Soha ne állíts egymással szemben két tükröt, és ne ülj be közéjük révülni! Nagyon elveszhet a lelked a végtelen tükröződések által megnyíló dimenziókban, és nem biztos, hogy vissza tudsz keveredni. 2. Soha ne gyújts meg két gyertyát vagy mécsest a tükör két oldalán, mert ezzel olyan erős átjárót hozol létre, hogy nem várt szellemi entitások is megjelenhetnek a szobában és jó kis galibát csaphatnak. 3. Ha a szobában, ahol alszol, van egy tükör, akkor jobb, ha éjszakára letakarod. A hagyomány szerint a szabad lelked álom közben kilép a testedből, és ha meglátja magát a tükörben, akkor lehet, hogy nehezebben talál vissza a testedbe, és alvási paralízist tapasztalhatsz. Jó tükrözést kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: