Sikerült bekerülnöm a haladó csoportba Oguznál, melybe 8 fő került bele, akik elvégezték már nála a két éves alapozó "Ősök útja" tanfolyamot. Egy év alatt hétszer fogunk találkozni, háromnapos hétvégékenk intenzív önismereti munkát fogunk végezni és különböző sámán-technikákat fogunk mélyebben gyakorolni.Az első hétvége támája a diád volt. Azok számára, akik nem tudják, hogy mi az, elmondom. A diád-gyakorlatot Charles Berner dolgozta ki Enlightenment Technique címmel. Elvonulási körülmények között szokták gyakorolni, naponta többször egymás után. Egy didád abból áll, hogy két ember leül egymással szemben, kettejük között egy mécses ég. 45 percen keresztül egy kérdést tesznek fel egymásnak felváltva: "Mondd meg nekem, ki vagy te!" A másik válaszol, majd felteszi ugyanezt a kérdést az elsőnek, és így megy a folyamat, amíg a vezető nem jelzi, hogy lejárt a 45 perc.
A válaszoknak nem kell hosszúnak lenniük. Igazából az ember csak mered befelé az elméjébe, a tudatába, és ha feljön valami, azt kimondja. Ez lehet egy szó, szóösszetétel, vagy mondat. Amikor kimondjuk a válaszokat, akkor önmagunkra figyelünk. A társunk, akinek folyamatosan a bal szemébe nézünk, csupán egy tükör, nem kell válaszolgatni az ő mondataira, vagy pedig belemenni az ő folyamatába. Eddig csupán egy-egy diádon vettem részt, többet egymás után még nem csináltam.
A hétvége alatt azért volt bőven favágás is, és néha megálltunk enni egy kicsit. De a többi időben diádoztunk. Meg doboltunk, énekeltünk. Az is nagyon hiányzott már, és nagyon mélyre vitt a diádok közepette. Mivel nyolcan voltunk, az első kérdéssel ("Mondd meg nekem, ki vagy te") hét diádot csináltunk végig, hogy mindenki mindenkivel legyen párban. Miközben mi felelgetünk egymásnak, Oguz dobol és tartja a teret, figyeli a folyamatainkat.
A második napon folytatódott a diád, de megint elmentünk fát gyűjteni, felvágni tüzelőnek, és az erőhelyünkre is kimentünk. Én a Sárkánygerincen találtam egy jó kis kőtömböt, és azalatt az erőhelyemet, ahová majd ki szeretnék ülni a nyári látomáskeresésen. Ott gyújtottam füstölőt, doboltam egyet és imádkoztam az Apuhoz, a hegy szelleméhez, hogy támogasson majd, amikor kijövök, meg ezen a hétvégén is.
Egászen késő estig folytatódott a diád, és miután megvolt az elős hét kör, új kérdéssel folytattuk: "Mondd meg nekem, miért vagy itt?" Közben volt dobolás, éneklés mindkét nap, ami sokkal mélyebben hatott rám, lehet, hogy a diádok "lomtalanító" hatása miatt éreztem így.
Még négy diád volt hátra a második körből, amikor abbahagytuk aznapra. A délelőtti diádoknál nagyon kimerültem, mindegyik után le kellett feküdnöm aludni egyet. Estére viszont már felpörögtem és sok energiát kaptam a gyakorlat közben. A didád közben megélt tudatállapotokat talán három kategóriára tudnám bontani. Elvárások nélkül érkeztem a hétvégére, semleges kapcsolattal viszonyultam a gyakorlathoz. Ez persze nem volt mindig így, régebben kifejezetten nem szerettem ezt a gyakorlatot. De ha az ember elengedi az elvárásait, a teljesítménykényszerét, és a maga által felállított szabályokat (pl. mindig azonnal válaszolok, nem ismétlem egyik mondatomat sem, vagy akár a nyelvtani helyességre törekszem stb.), akkor egészen könnyedén tudja végezni a gyakorlatot. Én ezt az első pár körben éreztem, és hallgattam az intuíciómra, amit az szabadított fel, hogy itt most nincsenek elvárások, csak mondom, ami jön. Miközben kimondtunk mindent, ami feljött, volt, aki nehéz élményeket is megélt, és volt, amikor az ember azt érezte, hogy csak addig azonosítja magát azzal a dologgal, amíg ki nem mondja. Ez olyan kiüresedés-jellegű élményt is adhat, ami által az ember inkább passzivitásba fordul és nem válaszolgat, vagy azt mondja, hogy "Nem tudom".
Én fokozatosan inkább a flegmaság eluralkodását vettem észre magamon, amikor igazából nem veszed komolyan azt, amit kimondasz, és van, amikor nem is gondolod komolyan, csak mondasz valamit, aminek nics jelentősége a számodra se. És ekkor jutottam el abba az állapotba, amikor már szinte elengedtem mindent, de nem ürességet tapasztaltam meg, hanem mintha egy pszichedelikus utazás kezdődött volna: foszforeszkáló gombák, egészen közeli természeti képek, az anyag és a világ szerkezetével kapcsolatos metafizikai megfogalmazások, fraktálok, geometriaia ábrák, idő- és térugrások, dimenzióváltások jöttek egymás után. Közben a beszédpartnerem arca folyamatosan változott, néha egészen eltorzult valamiféle maszkká vagy a Világheggyé.
Este tíz után fáradtan zuhantunk az ágyba. A meglepetés azonban hajnali kettőkor jött, amikor Oguz bekopogtatott a szoba ajtaján, mindenkit felkeltett, és nyomtunk még egy éjszakai diádot, ezzel a mondattal: "Mondd meg nekem, mi a félelem!" Majd visszafeküdtünk, miiközben azon tanakodtunk, hogy megtréfál-e bennünket Oguz még egyszer az éjszaka folyamán. Én biztos, ami biztos alapon odaképzeltem egy nagy, féynlő gombát Oguz feje fölé az ágyban, melyből csillogó álompor hullik rá alá, és még a telefonját is belepi, és hatástalanítja. Amikor reggel arra ébredtem, hogy végigaludtuk az éjszakát, és kint már világos volt, akkor azért örültem...
Hogy hatott-e az álom-mágia vagy nem, azt nem tudom, minden esetre végigaludhattuk az éjszakát még egy "büntetés" nélkül. A harmadik napon még három diád várt ránk, és így lett meg összesen tizennégy diád. A harmadik napon is erős tripjeim, és pszichedelikus, a logikus valóságon túlmutató ráébredéseim voltak. A második kérdéshez már nem is igazítottam hozzá a válaszaimat nyelvtanilag, mert igazából bármilyen kérdést is tesznek fel neked, a dinamika ugyanaz - ami feljön, azt mondod ki, akkor is, ha éppen nem hangzik annyira frappánsnak.
El tudom képzelni, hogy az az erőteljes és magával ragadó utazás, amit az utolsó diádok közben megéltem, még nem a végső szintje a gyakorlat közben megéléseknek. Elképzelhető, hogy ha még hét diádot letoltunk volna a hétvége alatt, újabb és újabb mélységek nyíltak volna még meg, olyanok, amelyeket eddig nem is feltételeztünk. De az idő eltelt, és vissza kellett térni a "civilizációba", a hétköznapi teendőkhöz.
Hát mondanom sem kell, hogy azért ekkora "wipeoutra" nem számítottam a diádozást követő egy hétre. Voltak már nehezebb visszatéréseim elvonulások vagy transzlégzések után, de ezen a héten frankón nem tudtam koncentrálni semmire, az idő hatékony kihasználásáról nem is beszélve. Emellett ingerült is voltam, mint egy hisztis csaj, nem tudom megmondani, hogy pms vagy menopauzás hiszti volt, de valami hasonló. Ezen kívül még révülni is képtelen voltam, úgyhogy remélem, hogy egy hét múlva már "rebootol" a rendszer, és talán valamilyen "frissítés" is működésbe lép az intenzív diádozás nyomán. Minden esetre hálás vagyok, hogy ezt is megélhettem, mivel amúgy bizonyára nem mentem volna el egy olyan diádos elvonulásra, amit valaki más vezet, nem sámáni szemléletben.
