2009. március 10., kedd

A jövő reménységei


Valószínűleg ez lesz az utolsó blogbejegyzésem, amíg elindulunk Indiába, a jógatáborba. Szerdán reggel indulunk, március 11-én, és addig még sok mindent kell csinálni. Március 30-án érkezünk vissza, utána folytatom az órákat az Atma Centerben. Itt a blogban igyekszem beszámolni az útiélményekről. Szerencsére az élet nem áll meg addig sem az Atma Centerben, és az összes óra meg lesz tartva. Szeretném bemutatni a két új Astanga-üdvöskét, akik az órákat fogják tartani távollétemben, illetve áprilistól is tovább folytatják az órákat velem együtt.

Major Ágit már ismerik azok, akik péntekenként 6-tól járnak az Atma Budába, mert már egy pár hónapja tartja az Astanga-órákat ebben az időpontban. Nagyon lelkiismeretes, pontos és jó kedélyű tanár, odafigyel az emberekre. Emellett saját maga is lelkesen gyakorol, az Astanga-sorozatot már majdnem egy éve. A csípője és a dereka hajlékony, sok mindent meg tud csinálni, ami még nekem se megy annyira. A másik új oktatónk Szabó Nóri, aki még nagyon fiatal, de már szintén majdnem egy éve gyakorolja az Astanga első sorozatot szinte nap mint nap. A képen láthatjátok mindkettejüket. Nórit még nem láttam oktatni (megnézem, mielőtt kimegyek), de bízom benne, hogy ő is nagyon ügyes és igényes lesz. Na ez is megvolt, tegnap tartotta meg élete első jógaóráját, 14-en voltak ott, köztük egy csomó új ember. Lelkesen tartotta, az elején egy kicsit izgult, de bele fog jönni. Engem mindig Hermione Grangerre emlékeztet a Harry Potterből.

Párszor gyakoroltuk már velük a második sorozatot is, mindig fűznek, hogy kezdjem el oktatni. Máshonnan is megkerestek már, de még egyelőre nem vagyok annyira elégedett a második sorozatommal, hogy nyugodt szívvel elkezdjem oktatni. Áprilisban azért remélhetőleg sort kerítünk rá, talán sikerül most Indiában továbbképezni magamat egy kicsit. Amikor visszatérek, akkor fokozatosan elkezdjük a reggeli, Mysore típusú órák tartását is, amiben reményeim szerint mindketten, de még Szalai István is be fog segíteni, aki jelenleg Mysore-ban gyakorol lelkesen. Ő szervezi nekünk a helyi dolgokat (szállás stb.). Csütörtökön találkozunk vele Indiában és megkezdjük közös kalandjainkat.

Még egy pár gondolatot a második sorozatról. Elviekben az első sorozatot két évig kellene gyakorolni heti hatszor, mielőtt a másodiknak nekikezdünk. Megszabhatunk azonban minimális feltételeket, ami után el lehet kezdeni ismerkedni a másodikkal. Az ászanák sorrendjét és kivitelezését tudni kell, lehetőleg segítség és módosítás nélkül. A nehéz ászanákat ne kerüljük, hanem fokozatosan gyakoroljuk, amíg a test nem engedelmeskedik, és végre nem tudjuk hajtani. Az első sorozatban van négy kiemelt ászana, név szerint a Maricsjászana D, a Kúrmászana, főleg a Szupta-kúrmászana, a Garbha-pindászana és a Baddha-kónászana. Ezek végrehajtása megmutatja, mennyire alkalmazkodott a testünk az első sorozathoz, mennyire vagyunk készen a másodikra. A Szupta-kúrmászana kifejezetten előkészíti a második sorozat erőteljesebb csípő-nyitásait. Pattabhi Jois rendszere szerint akkor lehet elkezdeni a második sorozatot, ha állásból háromszor hátra tudunk hajolni hídba, tíz légézésig kitartani, és utána felemelkedni. Utána szokták egyenként hozzáadni a második sorozat ászanáit a napi gyakorláshoz, és amikor kb a felénél tartanak (Ékapáda sírsászana, vagy Karandavászana), akkor abbahagyják az elsőt, és a másodikat gyakorolják csak. Ezt akkor meg lehet csinálni, ha Mysore órát tartunk, ha viszont vezetettet, akkor egyszerre kell elkezdeni a második sorozatot, és meg kell próbálni végigcsinálni. Amíg az első még nem annyira biztosan megy, a másodikat legfeljebb heti egyszer gyakoroljuk, majd kétszer.

A második sorozatban is van négy kiemelt ászana. Ezek a Pásászana (kötélpóz), melyben mindkét térdünket egyszerre kell átkulcsolni a kezünkkel, a Kapótászana (galambpóz), ami egy intenzív hátrahajlító gyakorlat, a Dvipada sírsászana (mindkét bokánk a tarkónk mögött van), illetve a Karandavászana. Alkartámaszban a lábakat lótuszban leeresztjük a felkarra, majd vissza kézenállásban, illetve alkar-támaszba. Ez az egyik legnehezebb (legalábbis nekem), főleg a vinyásza kifelé, amikor vissza kéne emelni a lábunkat a levegőbe. A második sorozat viszont kifejezetten olyan, hogy ha ez a négy nem megy megfelelően, akkor nincs értelme elkezdeni a harmadikat, mivel ott sok ászana abból a pózból indul, hogy az egyik bokánk a tarkónk mögött van (Ékapáda-sísrászana).

Mindenkinek jó gyakorlást, amíg távol vagyok, Indiából jelentkezem.

Nincsenek megjegyzések: