Milyen régi az Astanga vinyásza jóga?

A Mysore-i Astanga hagyomány gyakorlóiban felmerülhet a kérdés, hogy milyen ősi is a rendszer, amit gyakorlunk. Nagyon logikusan felépítettnek tűnik, és a gyakorlás során fokozatosan bontakozik ki a vinyászákkal összeszőtt ászanák valódi szépsége és mélyre ható transzformációs ereje.

Mindenesetre azt tudjuk, hogy a nyugati világ Pattabhi Jois munkásságán keresztül ismerte meg az Astanga-jógát. Sri K. Pattabhi Jois 1937 óta oktatja ezt a rendszert, és 1958-60 között le is írta az első sorozatot a Yoga-mala című könyvében. Gyakorlatilag ez a legrégebbi, könnyen hozzáférhető forrása az Astanga rendszerének, amit ma ismerünk. De azért menjünk visszább, hiszen a feljegyzések nem az egyedüli módja a hagyomány továbbadásának, főleg nem Indiában. Pattabhi Jois első európai tanítványa a belga Anrde van Lysbeth volt, aki 1964-ben találkozott vele. Első amerikai tanítványa Norman Allen volt, aki 1973-ban jutott el Mysore-ba. Pattabhi és Manju Jois első látogatása Amerikában 1975-ben volt. Azóta a világ minden sarkában gyakorolják a Mysore-i Astanga rendszert. Hogy a rendszer mennyire változó, azt ezektől a korai tanulóktól is megtudhatjuk. Eredetileg három sorozatot gyakoroltak, a Jóga-csikitszát (első sorozat), a Nádi-sódhanát (második sorozat), és a Szthira-bhágát (haladó sorozat). Később a haladót nehézsége és a pózok sokasága miatt két részre osztották (Advanced A és B). Gondolom, ez valamikor a 70-es évek vége, a 80-as évek eleje felé történhetett. Jelenlegi formájában hat sorozatról beszélnek, de a legfejlettebb gyakorlók is általában az Advanced A és B sorozatot tudják folytonosságában végrehajtani. Én nem tudok senkiről, aki az Advanced C és D sorozatot rendszeresen gyakorolná. Az egyetlen felsorolás, amit erről találtam, Bill Counter AbsolutelyAshtanga oldalán található, de ő is egybe veszi az 5-6. sorozatot. David Swenson készített egy videót, amelyen a Szthira-bhága két sorozatra osztott, korábbi formáját bemutatják (Advanced A és B). Elképzelhető, hogy ehhez képest újabb pózok kerültek bele, és így lett a két haladóból négy (vagy három és fél) sorozat. Mindenesetre szórakoztató pózok vannak benne, remélem, egyszer nekem is menni fog mind.

Egy dolog valószínűsíthető, hogy Pattabhi Jois a gurujától, Thirumalai Krishnamacaryától (1888-1989) tanulta a sorozatokat és a pózokat. Pattabhi Jois szerint a sorozatok egy Yoga-korunta nevű írásban vannak lejegyezve, a vinyásza-uddzsájí-dristi-bandha rendszerrel együtt. Ugyanis a vinyászák alkalmazása a pózok között viszonylag egyedülálló a jógahagyományok között. Sem a ma létező jógaiskolák, sem más írott források igazából nem emlegetik. A Bandha és Uddzsájí légzés leírásai sok helyen felbukkannak, de a Dristik (meghatározott pontok, ahova nézni kell az ászana végrehajtása közben), illetve a Vinyászák alkalmazása az Astanga rendszer egyedi jellemzője. A Yoga-korunta szerzője állítólag Vamana Rishi, akiről nem tudunk sokkal többet. Több forrás egyetért abban, hogy Thirumalai Kirshnamacarya 1916-ban elvándorolt Tibetbe, a Kailash hegyhez, és ott több, mint hét évig tanulta a jóga tudományát Gurujától, Ramamohana Brahmacaritól. Állítólag ekkor kívülről meg kellett tanulnia a Yoga-koruntát, illetve más jóga-írásokat. Szintén beszámolókból tudjuk, hogy közel háromezer jógagyakorlatot sajátított el mesterétől. Pattabhi szerint Krishnamacarya Indiába visszatérve megpróbált rátalálni a Yoga-korunta írott változatára, és 1924 után valamikor rá is lelt egy pálmalevelekre írott változatra a kalkuttai könyvtárban. Az is tudott, hogy a sorozatok egy része bekerült Krishnamacarya első könyvébe, a Yoga-makarandába. Állítólag a meglelt példányt annyira szétrágták a hangyák, hogy már nem lehetett megmenteni, úgyhogy az ismeretek csupán Krishnamacarya és tanítványai tanításaiban élnek tovább. 

Sokszor az a vád éri a jógát, hogy a ma gyakorolt pózok összesen mintegy 150-200 évesek, és a korábbra datált források nem tesznek említést róluk. Nos, itt megint csak érdekes lehet Mysore és a Mysore-i királyi család szerepe, akiknek leszármazottjaik mind Krishnamacarya, mind Pattabhi karrierjének fontos előmozdítói voltak. Ugyanis Mummadi Krisnaraja Wodeyar Mysore-i király (1794-1868) összeállított egy Sritattvanidhi című írást, melynek egyik fejezete a jógával foglalkozik. Ez a fejezet 122 ászana leírását tartalmazza, rajzokkal kísérve. Még korábbra tehető egy másik írás, a Yoga-rahasya keletkezése, melynek szerzője Nathamuni, aki vélhetőleg a 9-10. században élt Dél-Indiában. A Yoga-rahasya 76 ászanát sorol fel, melyek nagy része megjelenik az Astanga sorozataiban. Mellesleg az a mű is Krishnamacarya munkássága révén került napvilágra, ugyanis ő publikálta először az általa meditációs transzban megkapott művet, melynek egyéb másolatai szintén nem maradtak fenn. Tehát eleve modhatjuk azt, hogy számos jóga-ászanát gyakoroltak már mintegy ezer évvel ezelőtt is, bár a legismertebb hatha-jóga írások közül a Gheranda-szamhitá (14-15. sz.) csupán harminckettőt sorol fel. Több mű említi azonban azt a hagyományt, miszerint az Úr Siva Ananta táncát figyelve 8400000 pózt jegyzett meg, és ezek közül 84-et hagyott az emberiségre. A vinyásza-rendszer eredetét azonban továbbra is homály fedi … Pattabhi Jois szerint a Szúrja-namaszkára A kilenc vinyászából áll, ami megegyezik a Jadzsur-véda Aruna mantrájának szótagszámával. A Szúrja-namaszkára B tizenhét vinyászájának a száma pedig a Rig-véda Mahászoura mantrájának szótagszámával esik egybe. Hogy ez pusztán véletlen-e, vagy esetleg több ezer, több millió évvel ezelőtt a Rig-véda papjai is ezekkel a mozdulatokkal imádták a Napistent, azt mindenki maga eldöntheti. 

Az Astanga-jóga atyjának a közvélemény Patandzsalít tekinti, aki viszont nem írt részketesen az ászanákról a Jóga-szútrában. Maga az ászana kifejezés az ülőhelyre vonatkozik, ahol a jógí a meditációt gyakorolja. Értelemszerűen az ülőpozíciót is leírja több jóga-írás, például az egyik, még Patandzsalí előttre datálható Yoga-yajnavalkya Samhita. Ennek keletkezését akár 5000 évvel ezelőttre is tehetjük. Az ülőpózok mellett csak a pávapózról (Majúrászana) tesz említést. Patandzsalí szerint az ülőpóznak kényelmesnek és szilárdnak kell lennie (szthira-szukham ászanam, Jsz 1.46.). A leginkább elfogadott és előnyösnek tartott póz a padmászana (lótuszülés). Ahhoz, hogy a jógí hosszabb ideig kényelmesen tudjon ülni benne, a gerinc tartóizmainak erősnek kell lennie, valamint a csípőknek és az alsó végtagi ízületeknek hajlékonynak kell lennie. Ha valakinek ez természetesen megy, akkor lehet-hogy elég meditálnia. Ha viszont nem, akkor igánybe vehető az összes többi ászana, hogy előkészítsük magunkat a meditáció gyakorlására. A 3.47-ben Patandzsalí a következőket mondja: „A test tökéletessége a szépséges, vonzó forma, az erő, és a gyémánt keménység.” Ez megint olyan, hogy vagy valaki így születik, vagy ha nem, akkor ismét ott vannak a sorozatok, melyek által szert tehetünk rá. Tehát elképzelhető, hogy Patandzsalí magától értetődőnek vette az ászanák és vinyászák rendszeres gyakorlását, mintegy tornaóra gyanánt, és egyúttal azért, mert felkészítették a tanítványt a meditáció gyakorlására. Persze aki már egy ideje gyakorolja az Astangát, az talán megérti, hogy a sorozatok nem csak a fizikai testre, hanem az elmére és az energetikai rendszerünkre is hatnak, ha a mozdulatot, a légzést és a figyelem koncentrációját összehangoljuk. Nekem az a személyes véleményem, hogy az Astanga nem könnyű műfaj, de a legtöbb sikert hozhatja gyakorlójának minden szinten. Aki nem jutott el a szthira-bhágáig, annak nem biztos, hogy a teste és energia-rendszere készen áll arra, hogy komoly pránajámákba vagy meditációs gyakorlatokba fogjon. Lehet, hogy a csakrák és a Kundaliní felébresztésével több bajt okoz magának, mint hasznot. Addig is meditáljunk, lélegezzünk és vinyászázzunk egyszerre, párhuzamosan, és a többi jön magától. Pattabhi egyik híres mondása szerint: „Gyakorolj, és a többi jön magától.” Ha pedig nem gyakorolsz, akkor marad az okoskodás.