2012. május 21., hétfő

Napforduló-riport: Minden út Mysore-ba vezet...


Azt hiszem, Szalai Istvánt nem kell bemutatni senkinek sem, hiszen az Atma Center egyik legrégebbi és legstabilabb tanára, aki most is szinte a legtöbb órát viszi heti szinten az oktatóink közül. Aki még nem járt nála órán, mindenképpen érdemes kipróbálni valamelyiket, illetve a kezdő astanga, vagy esetleg a lótusz minitanfolyamát. Őt faggattam a jógához és a 108 napüdvözlethez fűződő viszonyáról.  

G: Első élményed, ami összehozott a jógával?
I: Kb. 7 éve álltam először matracra, gerincjógára foglalkozás alkalmával, orvosom tanácsára, kiegészítő gyógymódként egy nyugati orvostudomány által gyógyíthatatlannak titulált betegségre. Gyorsan jöttek az eredmények, egyre jobban éreztem magam a bőrömben, javult a gerincem állapota is. A napijegy után jött a tízalkalmas bérlet, majd a korlátlan havi, végül a ½ éves korlátlan VIP, a szőnyegen ragadtam.

G: Milyen volt Indiában?

I: Első alkalommal egy évet töltöttem a világ eme nemes féltekéjén, egy zűrös korszak lezárásaként. Fél évet éltem Rishikeshben, a jóga fővárosában, a Himalája lábainál, ahol is csaknem az összes jógairányzattal megismerkedhet a kereső. Én is így tettem és rátaláltam az Ashatga Vinyásza jógára, amit azóta is gyakorlok. Innen egyenes út vezetet Dél-Indiába, Mysore-ba, a forráshoz, ahonnan az Ashtanga ered. Annyira „lerészegített” a miliő, az itt élő Mesterek hihetetlen tudása, a rendszer tökéletessége, hogy még 6 hónapot távol maradtam otthonomtól, azaz inkább hazatértem egy kicsit!
Azóta is minden évben hazamegyek egy hónapra, sajnos főnököm elég szigorú, nem ad több szabadságot…

G: A jógaoktatás során mit szeretnél átadni a gyakorlóknak?

I: Az alapokat tekintve, azt az üzenetet szeretném átadni a gyakorlóknak, hogy az „ászana = jóga” egyenlet nem állja meg a helyét (nálam). Sokkal többről van itt szó, nem csak heti 3x1,5 órát kell jógázni, hanem heti 7x24 órát. Rendkívül fontos a fizika szint, de alapjában véve a jóga egy spirituális gyakorlás.

G: Miben segít a jóga az emberiségnek?

I: Saját tapasztalatból tudom, hogy az ászanákkal és jógikus életmóddal visszaállítható és fenntartható az egészség. Emellett pedig a mai összezavarodott világban, ahol az embert lépten-nyomon befolyásolják/megvezetik, segít felismerni, hogy mik is a valódi értékek.
A fogyasztói társadalom ezer sebből vérzik (egyre többünknél), számos jel arra mutat, hogy haladunk egy új korszak felé. Egyre többen jógáznak, nem véletlenül, ez nem csak valami keleti divathullám, benne van a levegőben az emberiség spirituális ébredése. Sokan nem örülnek ennek…

G: A 108 napüdvözlet története?

I: A 108 napüdvözlettel először Mysore-ban találkoztam (minden út Mysoreba vezet…), ahol is a Yoga Stops Traffick rendezvény keretein belül, minden évben megrendezésre kerül ez az esemény. Célja a figyelem felhívása a napjainkban is zajló emberkereskedelemre és adománygyűjtés a károsultak megsegítésére.
Amúgy meg a pezsgő vérű ashtangások nem igazából vannak kibékülve a pihenőnapokkal (szombat és a holdnapok), amikor is tiltott a sorozatok gyakorlása. Ilyenkor előszeretettel végeznek 108 napüdvözletet rehabilitációs jelleggel.


G: Köszönjük szépen, és reméljük, minél többen élnek a lehetőséggel, hogy veled együtt 108 napüdvözlettel köszöntsék a napot a nyári napforduló alkalmából a Napforduló Jógafesztiválon, június 17-én reggel 8-kor a Margit-szigeten!  

Nincsenek megjegyzések: