2012. május 19., szombat

A szánkhja és az Ísvara

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra kommentárjaiból:


"Kapiláról, a szánkhja alapítójáról azt mondják, hogy létrehozott egy rendszert, és egy világelemző módszert, ami nem függ az Ísvara lététől. Meg kell jegyezni, hogy Mahávíra, a dzsainizmus alapítója, illetve Buddha sem nyilatkoztak az Ísvarával kapcsolatban. 


Nyugati körökben éppen ezért ateistáknak tartják őket, pedig nem voltak azok. Az az ateista, aki azt állítja, hogy Isten nem létezik. A szánkhja, vagy Mahávíra vagy Buddha egyszer sem állították ezt. Az eredeti szánkhja abból az elképzelésből született, hogy legyen egy magyarázat a világ keletkezésére, és egy meditációs rendszer, amely elkülönül a vallástól. Ez a rendszer megmutatta, hogy a világot meg lehet magyarázni anélkül, hogy Istenhez folyamodnánk.A szánkhja meditációs rendszere lehetővé teszi az embereknek, hogy elérjék a felszabadulást, akkor is, ha nem akarnak meghódolni egy Legfelsőbb Lény előtt.


Azok a teisztikus iskolák, amelyek abban hisznek, hogy csak az Isten előtti meghódolás vezet el a felszabaduláshoz, ez okból kifolyólag erősen kritizálták a szánkhját. Úgy érzik, hogy senki számára nem megengedhető az a nagy szerencse, hogy felszabaduljon, anélkül, hogy személyesen elismerné a Legfelsőbb Lényt. A Bhágavata Purána azonban azt állítja, hogy maga a Legfelsőbb Lény nyilvánult meg Kapila Rishi formájában, hogy a szánkhját tanítsa. Ez azt a tényt látszik alátámasztani, hogy a Legfelsőbb Lény örül annak, ha az emberek megtapasztalják a szamádhit, bármelyik módszert is választják! Miután megvalósították önvalójukat a szamádhin keresztül, továbbléphetnek a Legfelsőbb Lélek megvalósítására a bhaktin keresztül.


Sokféle módja van a szamádhi elérésének. Nincs egyetlen helyes út. Az a jó szerencsénk, hogy az iskolánk alapítói - Patandzsali, a Jóga-szútra szerzője és Vjásza, a Bhagavad-gítá szerzője - annyira bölcsek voltak, hogy megértették: csak azért, mert mi egy bizonyos módon érzékelünk valamit, nem biztos, hogy mindenki más is ugyanúgy fogja megtapasztalni ugyanazt. A bhakti-jóga a helyes út az érzelmi beállítottságú jógik számára. A buddhi-jóga az intellektuális beállítottságú jógik útja, stb. Ha azt állítja valaki, hogy mindenkinek ugyanazt az utat kell járnia, akkor nem törődik a tanítványok igényeivel, hanem csak a saját célját tartja szem előtt, vagyis a saját véleményének legfelsőbbé történő kikiáltását. Ez valójában az egoizmus egy formája, és annak a kudarca, ha nem értjük meg, hogy a világ túl tágas ahhoz, hogy beférjen a fejünkbe.


Patandzsali elfogadta a szánkhja összes gondolatát, de, mivel a jóga módszerei nagy hatalmat adhatnak, szükségét érezte annak, hogy a jógit a Legfelsőbb Lény patronálása alá helyezze. Így az önfejű jógi egóját is kontroll alatt lehet tartani."

Nincsenek megjegyzések: