Ennek számtalan formája létezik, például egy hatalmi struktúrában, egy társadalmi rendszerben vagy egy nagyobb intézményben vannak pozíciók és hozzájuk kapcsolódó hatalmi kategóriák. Nyilván egy ilyen pozícióban is lehet úgy cselekedni, hogy közben tiszteletben tarjuk például az alárendelt személyek jogait, illetve az alárendelt személyek önként eleget tesznek a kötelességeiknek. Az ilyen hatalmi struktúrákra szükség van, semmilyen társadalom nem tudna létezni nélkülük.
A probléma ott szokott kezdődni, amikor valaki nem eléggé érett személységgel kerül hatalmi pozícióba, vagy az életében, a személyiségében olyan egyensúlyzavarok vannak, melyek következtében elkezd visszaélni a hatalmával, vagy alárendelt személyként elkezd lázadni a hatalmi struktúra ellen, és szét akarja rombolni azt. Ezek a játszmák személyes, privát kapcsolatokban is ugyanúgy előfordulhatnak. Az érzelmi zsarolástól kezdve az anyagi eszközökkel történő megvesztegetésen keresztül az erőszak különböző változatáig terjedően nagyon széles a skála. Nyilván egy hatalmi viszony vagy egyéb kapcsolat egy idő múlva felbomlik, ha a két fél nem tud közös nevezőn maradni. De olyan is előfordulhat, hogy az egyik fél vagy mindkettő kihasználja a másikat, és hosszú ideig fenntartanak egy kodependens, érdekalapú kapcsolatot. Ez bekövetkezhet például azért, mert félnek továbblépni, és megalkusznak a saját személyiségükön belül vívott küzdelmek során.
A lázadással nem feltétlenül van baj, hiszen minden társadalmi vagy akár tudati változás velejárója lehet az elavult struktúrák, hatalmi viszonyok lerombolása, mai helyet ad egy új struktóra kialakulásának. Ha mindenki folyamatosan kiszolgál egy elavult rendszert, és nem lázad fel ellene, akkor sem, ha az már nagyon frusztrálja vagy nem szolgálja az érdekeit, akkor egy egész csoport belső fejlődése lelassulhat vagy megrekedhet. Ezeket a folyamatokat azonban nem lehet erőltetni, és a lázadás vagy a félelmektől való megszabadulás sem mindig a külső konfliktusokban vagy a hatalmi viszonyok felrúgásában nyilvánul meg.
Az öncélú lázadás azonban, amikor a viszonyban részt vevő személy önnön belső konfliktusait vetíti ki a környező kapcsolataira, nem mindig vezet előre. Az áldozat-szerep felvétele általában zsákutca, még akkor is, ha az áldozat aktívan küzd vagy tiltakozik, az őt ért, vélt vagy valós igazságtalanságok ellen.
A hatalomnak van azonban egy másik aspektusa is, ez pedig a személyes felhatalmazás vagy önfelhatalmazás. Ebben az esetben a hatalom gyakorlója nem felülről várja a jóváhagyást a tetteihez, hanem önként kezdeményez, kockázatot vállal, és valami újat, hasznosat hoz létre a közössége vagy környezete számára. Ez lehet a saját álmainak megvalósítása, céljainak elérése, amivel pozitív példát statuál mások számára, és őket is motiválja, inspirálja a fejlődésre. A hatalom gyakorlója ezáltal még több hatalomra tesz szert, ugyanakkor ezt delegálja mások felé is, vagyis felhatalmazza őket arra, hogy többet érjenek el az életükben, fejlődni tudjanak. A hatalom ilyen megosztása az alulról és belülről építkező, spontán mozgalmas sajátja.
Természetesen egy karizmatrikus személyiség nagyon vonzó mások számra, és nem csak azokat fogja vonzani, akik az önfelhatalmazást keresik, hanem azokat is, akik bálványokat keresnek, akik megvalósítják helyettük azt, amiről ők csak álmodni mernek. Ez sem baj, hiszem, a világ természetes egyensúlya szerint több a követő, mint a vezető. A baj inkább ott szokott lenni, amikor a karizmatikus vezető egója elszáll, és ő is elkezd visszaélni a pozíciójával, ezzel becsapva önmagát és a "rajongóit" is. Az egó szerepéről is lesz majd szó a továbbiakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése