Sebzett lélek

Ez lett volna az áprilisi előadásom címe, melyet az Atma Centerben szoktam tartani havonta egyszer. De mivel a múltkorira sem jöttek el túl sokan, úgy döntöttem, hogy inkább a családommal töltöm a hétvégéket, és kiírom magamból a mondanivalómat a blogbejegyzéseimben. Akit érdekel, az így is elolvashatja. Természetese továbbra is szeretek élő előadásokat tartani a jógával és a spiritualitással kapcsolatos mindenféle témákról, mert azt gondolom, hogy a tudás átadásának klasszikus formái, vagyis az elő beszéd és a személyes kapcsolat továbbra is a leghatékonyabbak. Csakhogy ebben a rohanó világban egyre kevesebb időnk jut önmagunkra és egymásra is, legalábbis ami a minőségi, valóban tartalmas együtt töltött időt illeti. Sokszor csak eléljük egymás mellett az életünket és a telefonunkat böngésszük, ahelyett, hogy azokkal törődnénk, akik a személyes jelenünkben vannak.

Szóval az elődásom témája a vallás, illetve a spiritualitás lett volna. Az előző két előadásban beszéltem arról, hogy a tudatunk és az önmegimserési folyamatunk, spirituális evolúciónk hogyan hat ki a környezetünkhöz és a saját testünkhöz fűződő viszonyunkra. A harmadik összetevő természetszerűen a lélek. Milyen kapcsolatban vagyunk a saját lelkünkkel? Mennyire ismerjük spirituális önvalónkat és mennyire érezzük teljesnek, boldognak az életünket?

A vallás és istenkeresés a civilizáció kezdeteitől fogva jellemezte az emberiséget. Ez a keresés valószínűleg a tökéletesség utáni vágyakozásból fakad. érzékeljük azt, hogy nem teljes az életünk, valami mindig hiányzik a boldogságunkhoz. Számos kereső eljut odáig, hogy az anyagi örömöket átmeneti és felszínes vontuk miatt elutasítja, vagy egyenesen a szenvedés, a kötöttség forrásaként tekint rájuk. A valódi boldogsághoz ennél több kell, meg kell ismernünk a lelkünket és Istent, a Legfelsőbb Lelket. A védikus filozófia és sok más megközelítés szerint is Isten egyszerre megmarad transzcendensnek és tökéletesnek, mindenhatónak, ugyanakkor kiterjeszti magát a számtalan parányi lélek formájába is, akik már hajlamosak a májá, vagyis az illúzió hatása alá kerülni. ösztönösen szabadulni szeretnénk a minket megkötő, korlátozó anyagi erők alól, is vissza szeretnénk térni eredeti világunkba, a spirituális valóságba. 

Ősidők óta számtalan formát adnak istennek és számtalan tulajdonsággal ruházzák fel. Ennek az egyik legjobb példája a hinduizmus, a maga 33 millió istenformájával. A jóga tana szerint mindenkinek ki kell választania azt az isteni formát, mely számára a legvonzóbb, melybe a hitét helyezni tudja, és az adott forma felé kell fordítania odaadását. Bármelyik vallásról beszélünk is, a tudás művelése és az odaadás gyakorlása elmaradhatatlan az adott istenség eléréséhez. A gyakorló által imádott isteni formát ista-dévatának nevezik. A meditáció, az imák és áldozatok felajánlása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy fényezzük a lelkünket, és fokozatosan lehántsuk róla a feltételekhez kötöttség és a hamis azonosítás anyagi rétegeit. 

Az elmúlt évszázadokban a legnépszerűbb vallási hagyományok mind komoly vallási szervezeteket hoztak létre. Ez a manipúra-csakra dominanciájával hozható összefüggésbe. Számtalan példát láttunk arra, hogy egy-egy szervezett vallás nem csak az ideológia és a vallásgyakorlás terén érvényesíti hatalmát, de a politikába, gazdaságba is belefolyik. Az embereknek természetes igényük volt az elmúlt századokban a vallási szervezetekbe való tömörülésre, mivel gy érezték, hogy az megvédi őket mindenféle támadásoktól vagy veszélyektől, gyakran még háborúkat is indítottak egymás ellen az emberek vallási alapon. Természetesen egy szervezett vallásnak legalább annyi korlátja és káros hatása lehet, mint amennyi előnyt élveznek a tagjai.

A huszonegyedik században a spiritualitás lassan kibontakozni látszik a szervezett vallási és jóga-csoportosulások keretei közül. A szív-csakra ébredésével párhuzamban az emberek, bár elfogadnak külső irányítást és segítséget, de egyre önállóbbá, belsőbbé teszik a lelki gyakorlataikat. A szívcsakra ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem kívülről várjuk a válaszokat, hanem belülről, a saját tudatunktól. Így a spirituális keresésünk is intuitívabbá, személyre szabottabbá válhat, és a külső elvárásoknak való megfelelési kényszeren túllépve, valóban érzékenyebbé válunk a saját belső igényeink és utunk iránt. 

A klasszikus kereteket és értékeket felhasználva tehát eljött az ideje annak, hogy túllépjünk rajtuk, és a saját belső utunk megtalálásával foglalkozzunk. Az őszinteség természetesen itt sem hiányozhat, de nagyobb esélyünk van a külső képmutató vallásosság helyett valóban a saját lelkünkkel fejleszteni a kapcsolatot.