Az írott szó ereje

A mai világban, az okostelefonok, tabletek és képernyők korában a pici gyerekek sokkal hamarabb rászoknak a képek és videók nézegetésére az interneten, a tévében vagy a különböző kütyükön, mint hogy megtanulnának olvasni. Ennek egyik következménye (amellett, hogy korán leszoknak a játékról és a testmozgásról és helyette csak a képernyőt bámulják), az, hogy amikor megtanulnak olvasni, akkor úgy érzik, hogy a könyvek már nem kötik le őket. Az agy ugyanis teljesen máshogy reagál az írott betűre, mint a mozgóképre. A gyakori videó-nézegetés letompítja az agyunkat, és megtanulunk minimálisan reagálni az elénk táruló látványra. Csak bambulunk, a gyerekek ilyenkor szinte hipnotikus állapotba kerülnek, és még akkor sem reagálnak, ha szólnak hozzájuk. Természetesen a mentális benyomások olyankor is létrejönnek, csakhogy egyből a tudatalattinkban kötnek ki. Nyilván nem mindegy, hogy milyen témájú a mesefilm vagy egyéb film. Ha túl sok erőszakos jelenetet lát a gyerek, akkor természetessé fog válni az agresszió számára, vagyis amikor a való életben lát egy ilyen jelenetet, szintén közömbös fog maradni, de az is megtörténhet, hogy ő maga könnyebben válik agresszívvé, vagy éppenséggel nem tiltakozik mások agressziója, erőszakoskodása ellen. 

Az olvasás és írás ezzel szemben tanulási folyamatot indít el. A gyerek értelmezni próbálja az elolovasott információt és asszociatív kapcsolatokat alakít ki az általa szerzett eddigi benyomásokkal, élményekkel. Ha sok mesekönyvet olvasunk a gyereknek, és ő is látja, hogy a szülei könyveket olvasnak, akkor könnyebben rá fog szokni ő maga is. 

Néha én magam is úgy érzem, hogy alig jut időm az olvasásra, mégis előirányzok magamnak néhány könyvet minden évre, és igyekszem el is olvasni őket. A blogírás is sok időt vesz el természetesen, de ha közben nem olvasnék és szereznék új ismereteket, valamint nem dolgoznám fel ezeket és nem építeném bele a gondolati világomba, akkor a blogjaim se sikerülnének túlzottan tartalmasra. És természetesen abban a reményben írom a blogbejegyzéseimet, hogy a másik oldalon valaki rászánja az időt és elolvassa őket, valamint profitál is belőlük egy-két hasznos gondolat erejéig. 

Az olvasásnál végülis másodlagos a médium, vagyis olvashatjuk képernyőről, ebook-olvasóról vagy nyomtatott könyvből is. Én magam még mindig szeretem a nyomtatott könyveket, de van ebook-olvasóm is, és sok könyvet ezért inkább digitális formában szerzek be. Fiatal koromban sokszor csináltam azt, hogy egyszerre két vagy három könyvet olvastam, de mostanában igyekszem egy könyvre korlátozni a figyelmemet, amíg el nem olvasom, és utána lépek tovább egy másikra. 

A párhuzamos ingerekre való igény is annak a jele, hogy a figyelmünk szétszóródott, és úgy érezzük, hogy nem köt le az, ha egy dologra kell sokáig koncentrálnunk. Én a tévét is úgy néztem gyerekkoromban, hogy állandóan kapcsolgattam a csatornák között, és nem ritkán 5-6 műsort néztem párhuzamosan. 

Régen még blogírás közben is állandóan átkattintottam a Facebookra és olvasgattam a kommenteket, majd visszatértem a cikkhez, amit írtam. Mostanában már sikerült megszabadulnom ettől a Facebook-függőségtől, minimális időt töltök el rajta, éppen hogy feltegyem a saját dolgaimat, vagy utánanézzek ennek vagy annak az eseménynek. A blogokat is őúgy írom, hogy ha belekezdek, akkor nem foglalkozom mással, amíg egy cikket be nem fejeztem. Persze ezt megelőzheti néha egy kis keresés-kutatás az interneten, de közben nem hagyom hogy eltérüljön a figyelmem más dolgokra. A rendszeres olvasás tehát abban is segíthet, hogy a gyerekeink hosszabb ideig tudjanak egy dologra koncentrálni, és így könnyebben fognak tudni tanulni is az iskolában.