"2. Fejezet
A jógángák vizsgálata
Az ember addig élhet a testében, ameddig szeretne, nem csupán száz évig. De ehhez elengedhetetlen a prána váju sziddhi. A prána váju sziddhi azt jelenti, hogy kontroll alatt tartjuk a prána vájut. A prána váju kontrollálásához a legfontosabb eszköz a pránájáma.
Őseink ezeket a hasznos utasításokat követték, és addig éltek, amíg akartak, és e világ embereinek támaszaiként szolgáltak, és még ma is léteznek híres és felszabadult lelkek formájában. De manapság napról napra folytatjuk a pránájáma technikák megsemmisítését. Nem bízunk a történelmünkben és ez előttünk járó nagy lelkekben, hanem olyan fizikai gyakorlatokat és mozdulatokat végzünk, melyek veszélyt jelentenek az életünkre nézve. Ennek eredményeként a születésünk után néhány évvel már elkezdünk öregedni, küzdünk az életünkért, eltántorgunk egy sarokig és elesünk.
A pránájáma követésének módszereit és szabályait a pránájámáról szóló fejezetben fogom részletezni. Fontos, hogy először megtanuljuk – az ászanaés a pránájáma gyakorlásával a megfelelő állapotban tudjuk tartani a testünket, elménket, pránánkat, indrijáinkat és az átmát– ez a jóga.
Ennek a jógának számos típusa létezik: 1. hatha-jóga, 2. mantra-jóga, 3. laja-jóga, 4. rádzsa-jóga.
A hatha-jóga főleg az ászanák végrehajtása módszereinek ismertetésére koncentrál. A rádzsa-jóga megtanítja, hogyan fejlesszük az elme képességeit és tehetségét a dháraná és dhjána módszereivel. Azt is elmagyarázza, hogyan kontrollálhatjuk a tizenegy indriját és hogyan állítsuk meg a tevékenységüket a harmadik szemben (a bölcsesség szemében), az ágjá csakrában, vagy az ezerszirmú lótusz helyén (vagyis hogyan fordítsuk befelé a figyelmünket, és ne kifelé), valamint leírja, hogyan pillanthatjuk meg a dzsívátmát, a paramátmát és az univerzum minden létállapotát. De még itt is meg van említve, hogy a nádíkmegtisztítása céljából a pránájáma kramát kell követni.
Az ászana és a pránájáma eleinte rendkívül fontos. De ha az ászana és pránájáma mesterévé akarunk válni, akkor lényeges, hogy kontrollálni tudjuk az indrijákat. A jóga nyolc angából (testrészből) áll, melyek a jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjána és a szamádhi.
(A hatha-jóga általában a nyolc testrész közül az első négyet, vagyis a tilalmakat, előríásokat, a testhelyzeteket és a légzőgyakorlatokat foglalja magába, bár néha tantrákat, krijákat és múdrákat is alkalmaznak a hatha-jógában. A rádzsa-jógát a következő négy fokozat alkotja: az érzékek visszavonása, koncentráció, meditáció és szamádhi (elmerülés). A mantra-jóga az odaadás jógája, melyben a központi szerepet az ísvara-pranidhána (önátadás Istennek) tölti be, például mantrák és imák ismételgetése, Isten (szaguna brahman) tulajdonságainak és a róla szóló beszámolóknak a felidézése, és Isten anyagi elemekből készült formájának (múrti) imádata, valamint a vele kapcsolatos szent helyek meglátogatása által. A laja-jóga (szó szerint az elmerülés jógája) a tulajdonságok nélküli brahmanba olvadást tűzi ki célul, és ezáltal törekszik a szamádhi elérésére. A szahaszrára-csakrán keresztül ébreszti fel a Kundaliní energiát, és a durva és finom fizikai elemek egymásba olvadása, visszatisztítása (bhúta-suddhi) törekszik a felszabadult állapot elérésére.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése