2018. július 11., szerda

Krisnából Siva?

Ebben az életemben 19 éves koromban lettem Krisna-szerzetes, és mivel ott Kirsna imádata volt hangsúlyozva, nem is nagyon gondoltam másra, legalábbis Isten más formájára. Amikor olyan hét-nyolc évvel ezelőtt a jóga hatására megengedtem magamnak, hogy egy kicsit táguljon a látásmódom, Krisna valahogy a háttérbe került, Siva pedig az előtérbe. Számos transzélményem közben láttam már az Úr Sivát, és a múltkor megfogalmazott kérés is sámándobos utazás közben bukkant fel előttem. 

Amikor csak tehetem, leülök révülni a dobommal. Jonathan Horowitz azt mondja, hogy révülés előtt világosan meg kell fogalmazni a feladatot, amin dolgozni szeretnénk. "Egy utazásban csak egy feladatod legyen! Tudd, mit kérsz: tanítást, segítséget, tanácsot, gyógyítást vagy választ!"

Miután megfogalmaztam az engem aktuálisan foglalkoztató témát, amiben segítséget, erőt szerettem volna kérni, leültem, és elkezdtem dobolni. Eleinte, ahogy szokott, nem történt semmi, amíg el nem lazultam, utána pedig viszonylag gyorsan megkaptam a választ az aktuális problémámra, de úgy tűnt, hogy nem ez a központi kérdés, amit a segítők meg akartak mutatni nekem. Már egy pár napja megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék többet megtudni közvetlenül a mostanit megelőző életemről, és hogy honnan jön a Siva iránti vonzalmam. Annyit tudtam a Bhrigu-asztrológus felolvasásából, mely jó tizenöt éve volt Indiában, hogy Dél-indiai bráhmana voltam az előző életemben. Az egyik korábbi révülésnél az jött ki, hogy Sivát imádtam az Arunacala hegynél. Sőt, több olyan utazás is volt, melyben egy barlang belsejében láttam Siva szobrát vagy ott meditáltam. 

A sasom megint az Arunacala hegy felé vette az irányt és oda repített. Egy hosszú hajú és szakállú bráhmana szádhut láttam, aki rövid fehér lepedőt viselt a dereka körül, és az Arunacala hegy lankáin igyekezett felfelé, hogy az erdőben egy Siva lingamot imádjon. A neve Vinaya Kalpa volt. A hegy mellett élt egy városkában, volt egy felesége és öt gyereke. Egész életében, legalábbis az utolsó részében mindig a szent hegyre járt, hogy Sivát imádja, és ott meditált. Ez voltam én előző életemben. Minden bizonnyal voltak még vágyak a szívemben, és hiába haltam meg ezen a kedvező szent helyen, újra meg kellett születnem egy másik testben. Vágytam arra, hogy lemondjak a szexről és a családi életről, és szerzetesi fogadalmat vegyek, de ez abban az életemben nem sikerült. És valószínűleg vágytam arra is, hogy megismerjem a nyugati világot, hiszen egész előző életemben nem jártam sehol Indián kívül. Nagyjából ennyi konkrétumot tudtam meg, és persze hiába kerestem rá erre a névre az interneten, a 100 évvel ezelőtti generációt még nem tartották annyira számon. Akkoriban élt azonban az Arunacala hegynél Ramana Maharishi és Kavyakantha Ganapati Muni, akikről majd még végzek egy kis kutatást. 
Bizonyára én is találkoztam velük.  

Amikor az előző életem "bemutatása" befejeződött, a sasom felfelé repített, az Arunacala hegy csúcsa felé. A hegy tetején egy hatalmas áldozati tűz, pontosabban tűzoszlop égett, amely felért egészen a Napig. A tűz körül különböző bölcsek, szentek és félistenek álltak, és áldozatot végeztek, mantrákat zengtek. Érdekes módon, a szívükben égő tűzből vettek ki és azt helyezték az áldozati tűzbe. Én is ezt tettem, és láttam, ahogy mindannyiunkban felébred és felkúszik a Kundaliní kígyó, hogy egyesüljön Sivával a koronacsakrában. 

Siva a férfi princípium, a Purusa, aki egyesül Saktival, a Prakritivel, a női Anyatermészettel. Így minden teremtő és kreatív erőnek és megnyilvánulásnak az ő egyesülésük a forrása. A születés, a szaporodás, a szexuális aktus egy csoda, melynek mindannyian a részesei vagyunk. De amikor azt gondoljuk, hogy Isten energiája és jóváhagyó pillantása nélkül képesek vagyunk teremteni, akkor elvágjuk magunkat ettől a lángoló életerőtől, és boldogtalanná válunk. A révülés befejeztével utánanéztem, és megtudtam, hogy Siva öt fő szent helye közül Arunacala az, amely a tűz elem székhelye (tédzsa-szthálam), így nem csoda, hogy a tűz elem felajánlásával szokták imádni. A föld, víz, tűz, levegő és néhol az éter a sámán-szertartásokban is központi szerepet tölt be. Arunacala dicsőségének még jobban utána kell járni, és remélem, hogy egyszer sikerül személyesen is eljutnom oda, és akkor talán kinyomozhatom, hogy valóban élt-e ott egy Vinaya Kalpa nevű szent.

Nincsenek megjegyzések: