Megvolt a háromnapos téli elvonulás Oguzzal, de mielőtt annak történéseit leírnám, még elmaradtam egy-két blogbejegyzéssel, melyek az előtte lévő héten történtek, és előzményként beleillenek a képbe. Úgyhogy először a múlt hétfői Telihold/Holdfogyatkozás/Vérhold eseményei következnek:
Azon gondolkodtam a minap, hogy vannak-e olyan formái Istennek, melyeket mi, földi emberek nem ismerünk, vagy nem hallottunk róluk, de az univerzum más bolygóin például azokban a formákban imádják Istent. Csináltam is egy sámándobos utazást, és feltettem ezt a kérdést. Két formát mutattak meg a segítőim, az első olyan volt, mint egy nagy, fényes, napsárga gömb, vagy inkább párnácska, melynek csillogott a felülete, és nyolc ugyanolyan színű csáp indult ki belőle, mintha kis folyócskák lennének. Az egészet leginkább egy csápokkal rendelkező tojássárgájához tudnám hasonlítani, ami lüktetett, tehát bizonyára élő valami volt.
A második forma egy kristálykoponya-szerű fej volt, amelynek a fogai is különféle drágakövekből voltak, és színjátszó módon villogtak. Míg az előző, napsárga forma inkább tűnt szervesnek a mi fogalmaink szerint, ez a forma tipikusan ásványi volt, de talán egy olyan bolygón, ahol szilíciumalapú életformák élnek, valóban ismerősebb lehet. Arra jöttem rá, hogy a mi látásmódunkat erősen megköti a három dimenzió, és Istent is általában az általunk látott, emberi vagy állati létformák külső jegyeivel szeretjük elképzelni, vagy esetleg valamilyen elvontabb, megfoghatatlanabb formában.
Ma volt a Vérhold is, amely az Oroszlán jegyében teliholdkor bekövetkező holdfogyatkozást jelzi. Kitaláltam egy meditációt, amit végre is hajtottam egy kis sámándobolás közben, hogy kihasználjam a Vérhold tisztító és átalakító hatását. Kerestem egy vízfelületet révülés közben, és azon keresztül leszálltam Földanya méhébe, hogy átmosson és megtisztítson a víz és a sötétség. Ahogy ott lebegtem a meleg vízben, valóban olyan érzés fogott el, amilyen az anyaméhben lehetett. De nem volt teljesen megnyugtató, és ezt a tudat alatt lappangó félelmeimnek tudtam be.
Ekkor egy magzatot pillantottam meg, de azt nem tudtam eldönteni, hogy saját magamat látom-e, vagy valaki mást. Minden esetre a baba egy kicsit visszataszító volt, mert nagy gülü szemei voltak, és rendellenesen nagy feje. Később, visszatérve a külső tudatomhoz, azon gondolkodtam, hogy vajon az ikertestvérem lehetett-e az, aki nem maradt életben, vagy anyám valamilyen korábbi terhessége. Mivel a szüleim meghaltak, ezt már nem tudom megkérdezni tőlük, de lehet, hogy még kiderül a dolog lélekvisszahívás vagy családállítás során.
Még egy utazásom volt ma, ez is a Telihold motívumával. Megjelent a sasom, és a Holdba szálltunk, mely először kékesfehéren világított, majd ahogy közeledtünk a felszíne felé, fokozatosan vörösesbe váltott át, ahogy a holdfogyatkozások előtt szokott. Ekkor már beléptünk a Holdba, és eggyé váltunk a bolygóval. Ekkor jött a holdfogyatkozás, mely sötét farkasként vagy kígyóként felfalta a Holdat, és ekkor minden sötétségbe borult, és a sötét dolgok, indulatok felkavarodtak a Hold lakóinak egyébként békés és szenvtelen szívében is. Egyre mélyebb lett a sötétség, és egyre súlyosabb bűneinkkel néztünk farkasszemet. Végül lassan oszlani kezdett a sötétség, ahogy múlni kezdett a holdfogyatkozás, és a Hold lakóinak békés és harmonikus élete visszatért a megszokott kerékvágásba.
Ekkor víz, vagy örömeső formájában visszahullottunk a Földre, és a Föld repedésein keresztül ismét a Föld mélyébe, az Árnyak Birodalmába jutottunk. Itt is látszott az éjfekete ¨égbolton¨ egy fénylő, fekete Hold, és számos drágakő világított a sötétben, de azért nem olyan volt, mint a Föld felett az égbolt és a nappali fény. Itt egy trónon ült Lucifer, az ördögök királya. Két nagy kos-szarv díszítette a fejét, és kecskeszakálla is volt. A szolgái, az ördögök ide-oda járkáltak, mindegyik testét a fekete és vörös szín dominálta. Közben valkahogy az ugrott be, hogy Lucifer nem más, mint az indiai írásokban említett Jamarádzsa, a Holtak Birodalmának ura, aki megbünteti a bűnös halottak lelkét. A jamadúták, vagyis a szolgái valóban eléggé rémisztő, ördögszerű külsővel rendelkeznek, és kötelekkel ejtik foglyul a lelket a halál pillanatában, majd Jamarádzsa színe elé viszik. Amikor Jama kihirdeti a lélek karmáját, akkor elviszik és kínozzák, hogyha bűnhődnie kell. Üstökben főzik forró olajban, kerékbe törik, szegeket és szúróeszközöket vernek a testébe, stb.
Azt is láttam, hogy Lucifer és az ördögök már az életük során is behálózzák azoknak a szívét, akik bűnös szenvedélyeknek hódolnak, vagy mások ellen követnek el bűnt. Egyre jobban húzzák le a szívét a mélybe, míg a halálakor ténylegesen el nem ragadják. De végső soron ők is Isten szolgálatát végzik, csak ez a fajta szolgálat nem annyira népszerű. Lucifer azt is mondta, hogy ők idelent legszívesebben Siva formájában imádják Istent, mert ő nem ítéli el a csúf, félelmetes külsejű híveit sem, és ugyanúgy elfogadja őket, bármilyen szennyezett helyzetben is vannak. Ekkor a farkasommal visszatértünk a Föld felszínére (bár a Holdba még a sasommal indultam, de a sas a Föld alá nem tud repülni). Egy gejzír forró vízével együtt lökődtünk a felszínre, mivel odalent minden forró. A farkasomnak nagyon tetszett Izland, ahol a felszínre jutottunk, és utána még Skandinávia felé is tettünk egy kanyart, mielőtt visszatértünk az Életfához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése