"A jógik annak érdekében gyakorolják a szamádhikat (az ászana, pránájáma és Kundaliní meditáció előkészítő gyakorlatain túl, hogy kifejlesszék ezt a középpontot; és ahogy a Jóga-szútra felsorolja a jóga nyolc ágát (vagyis az ászanát, pránajámát és más ágakat), ugyanúgy felsorolja a szamádhi nyolc állapotát is. Már az elejétől meg kell értenünk, hogy a szamádhik nem jelentik a jóga célját; mivel a jóga célja (hogy Gurdijeff szavaival éljek) ennek a maradandó középpontnak a kifejlesztése, és ez a középpont a szamádhi gyakorlása által fejlődik ki. Mondhatjuk azt, hogy ez a középpont már létezik mindenkiben, de ez csak elméleti szinten igaz. Ha ez a középpont, melyet a Jóga-szútra purusának, vagy tudatnak nevez, mindenkiben teljesen kifejlett lenne, bármikor könnyedén le tudnánk ülni meditálni és spontán módon felfedezhetnénk azt. De az emberek többsége számára ez megvalósíthatatlan.
A középpont hiányát Vjászának az öt elmeállapotról alkotott modellje is mutatja. Míg a kontroll nélküli (ksipta) és a materialista (múdha) elmét elsodorják a különböző külső helyzetek, és teljesen a szituacionizmus hatása alatt állnak, az oszcilláló (viksipta) elme már kezdi kifejleszteni a középpontját, viszont, amint a külső akadályok felerősödnek, elveszíti azt. A középpont csak akkor tölti be megbízhatóan a szerepét, amikor elérünk az egy pontra kihegyezett (ékágra) elméhez, majd végül a felfüggesztett (niródha) elmeállapotban éri el a beteljesülést. Csak a niródha elme cselekszik természetes módon a középpontjából.
A szamádhi a Jóga-szútra szerint
A Jóga-szútra dominánsan a szamádhiról szól, és több helyütt definiálja azt, de én leegyszerűsíteném ezt a fogalmat: a felfokozott tudatosság állapotainak változatai, melyekben mindent úgy tapasztalunk, ahogyan van. Ahhoz, hogy elérjük ezt a fokozott tudatosságot, vissza kell vonnunk annak kivetítését, amit a valóságnak és a világnak hiszünk. A kivetítések visszavonását a feltételekhez kötöttségünk (vászaná) felfüggesztése által érhetjük el. A feltételekhez kötöttségünk, vagy robot-programozásunk nem más, mint a tudatalatti benyomásokban tárolt múltunk. Azért nevezhetjük megváltozott tudatállapotnak a szamádhit, mert általában a feltételekhez kötöttségünk, a gondolataink, élményeink, emlékeink stb. összessége kivetíti magát a jövőre; míg szamádhiban ez nem történik meg.
A feltételekhez kötöttség megnyilvánulásának legerősebb módja a bűntudat, szégyenérzet és önértékelési válság. Mivel a múltban hoztunk nem ideális döntéseket (ami tulajdonképpen elkerülhetetlen), hozzákapcsoljuk ezeket a személyiségünkhöz és úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg a fejlődést, előrelépést. Amikor megkérdezik őket, hogy éreznek-e szégyent, bűntudatot és önbizalomhiányt, sokan letagadják, hogy ezek bármilyen szerepet is játszanának az életükben; mégis, ezek az érzelmek a szamádhi legerősebb akadályai lehetnek. Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk méltóak a szamádhira, vagy bármilyen okból ellenállunk neki, akkor ez a tudatalatti tendencia meg fogja akadályozni az élmény elérését. A későbbi fejezetekben lesz szó arról, hogyan háríthatjuk el ezeket az akadályokat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése