"Szamádhi 5: Az eksztázis (ánanda) szamádhi
Ezt a szamádhit ánanda szamádhinak nevezik. Az ánanda „eksztázist” jelent, illetve sokszor gyönyörnek fordítják. Ez és a következő (aszmitá szamádhi) csak egyszer vannak említve a Jóga-szútrában. Az 1.17. szútrában Patandzsalí azt mondja, hogy az objektív szamádhi négy rétegen halad keresztül, melyeket durva tárgynak, finom tárgynak, eksztázisnak (ánanda) és én-ségnek (aszmitá) nevezik. A négy szintből az első kettő további két részre oszlik. Nagyon sok zavar övezi e szamádhi értelmezését és technikáját, annak a ténynek köszönhetően, hogy a történelmi kommentátorok nem hagytak hátra túl sok értelmezést, és maga Patandzsalí is szűkszavúan nyilatkozott róla. De az 1.40. szútrában tesz egy célzást: „Akkor érjük el a mesteri szintet, amikor az elme bármilyen tárgyra tud koncentrálni a legkisebb atomtól az egész kozmoszig bezárólag.”
Az 1-4. szamádhikban egymás után megtanuljuk az egyre nehezedő tárgyakra irányuló meditációt. Értelmes dolog lassan haladni, mert az elmének nehézséget okoz az, ha látszólag nagy és összetett tárgyakat kell befogadnia. Amikor elkezdtem összetett tárgyakkal gyakorolni, rájöttem, hogy képtelen vagyok elegendő mértékben kiterjeszteni az elmémet. Volt, amikor egy pillanatra láttam az igazságot, de nem összefüggően. Sikerült egy nagy és bonyolult tárgyra koncentrálnom pár percig, de utána a koncentrációm szétesett, és újra elkezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen ez az állapot állt fenn évekig. Folytattam a jóga összes ágának gyakorlását, de nem tudtam túljutni a 4-es szamádhin. Egy idő múlva rájöttem, hogy nem érhetem el ezeket az állapotokat puszta akaraterővel vagy erőfeszítéssel. A magasabb szamádhik egyszerűen még nem voltak elérhetők.
Egy ponton megértettem, hogy ha városban lakom, az annyira szétszórja az elmémet, hogy az megakadályozza a finomabb szintek elérését. Létrehoztam egy oázist a magam számára, de az általános nyugtalanság, frusztráció, és a város őrült forgataga átütött a meditációmon. Általában hajnal előtt keltem, hogy kiüljek a kertbe meditálni. Egy lótuszokkal teli tavacska volt előttem, melyben a sziklákról csöpögött alá a víz. De a csöpögő víz finom hangja felett áthallatszott az ébredő város zsivaja, sok ezer autó indításának hangja, és a motorzajuk, ahogy az autópályára igyekeztek, majd a központi üzleti negyedbe. Érzékeltem a több, mint egymillió ember adrenalin-áztatta vibrációját, ahogy kortyolgatták kora reggeli kávéjukat, hogy feltüzeljék magukat a napi céljaik eléréséhez, vagy csak egyszerűen túléljék a napi rohanást és folytassák a következő nap, amit sok ember egy jelentés nélküli, lehangoló és materialisztikus mókuskeréknek él meg. Persze nem csak ez zajlik a városokban, de ez egy ismétlődő téma, ami megjelenik a tanítványaimmal folytatott beszélgetésekben, akik a gyakorlási nehézségekről számolnak be."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése