2020. január 15., szerda

Gyógyító fénylények

Tom Kenyon könyveit nagyra tartom. Volt már szó itt a blogban a "Mária Magdolna üzenetei" és a "Hathorok üzenetei" (1. rész, 2. rész) könyvekről, most pedig az "Arcturian Anthology" című könyvét olvasom, melynek nincs magyar fordítása. Majd lehet, hogy egy-két technikát és információt megosztok veletek, ami a könyvben található. A téma azért ragadott magával, mert az a segítőm, akit kifejezetten a lélekvisszahívásokhoz kaptam, kifejezetten közölte, hogy arcturusi. Közben kiderült, hogy több más segítőm is arcturusi, például Tom Kenyon szerint Siva a tizedik dimenzióból szállt alá, és szintén arcturusi, valamint Quan Yin is, aki sok mindenben befolyásolta Gautama Buddha útját és felismeréseit. Továbbá ebben a könyvben az áll, hogy Sanat Kumara, Mária Magdolna és Jeshua ben Jusup, azaz Jézus Krisztus is arcturusi lények, akik egy életre megszülettek a Földön, hogy tanítsanak minket, persze az emberek utána jól félreértelmezték és félrehasználták a tanításaikat. 

Nade térjünk most vissza az arcturusi segítőkhöz. Oguz pont a hétvégén mondta, hogy a sámáni úton járónak fontos feladata, hogy kapcsolódjon a felső világ lényeihez, és az ő segítségüket hozza le a földi dimenzióba. Amikor este hazaértem a tanításról, pont azt a fejezetet olvastam a könyvben, amelyben egy arcturusi gyógyító adott át üzenetet. Azuronnak hívják, és egy tizedik dimenzió-beli fénylény. Az arcturusiak általában az ötödik dimenzióban élnek, de a tudatukat gyakorlással ki tudják terjeszteni a kilencedik dimenzióig. Viszont amikor valaki azt választja, hogy felemeli a rezgését és a tizedik dimenzióba inkarnálódik, akkor le kell mondani a azokról a "sűrűbb" dolgokról, amik az ötödik dimenziós test és létezés velejárói. Ugyanígy vagyunk mi is. A tudatunk kapcsolatot tud teremteni a magasabb valóságokkal, de mivel a harmadik dimenzióban élünk, ezért közvetlen tapasztalatunk van az itteni fizikai valóságról is, amivel a magasabb dimenziójú lények nem rendelkeznek, pl. érzékszervi impulzusok, orgazmus stb. Viszont ők cserébe évmilliókig élnek, és az elméjük mesterei, valamint sokkal tágabb módon érzékelik a teret és az időt, mint mi.


Minden esetre Azuron a következőket mondja: 

"Most már tudatában vagyok, hogy az emberi lények rendelkezésére is állnak magasabb dimenziójú gyógyítók, és az ilyen gyógyítás java részt akkor zajlik, amikor az emberek alszanak. Ezt azért említem, mert hívhattok magatokhoz magasabb dimenziójú gyógyítókat. Elalvás előtt kérhetitek a segítségüket. 

Kérnetek kell, másképp nem segíthetnek. Ezért a tudomásotokra hozom - nektek, embereknek - hogy elérhetők számotokra a magasabb dimenziójú gyógyítók, de kérnetek kell. És egyeseknek közületek túl kell lépnie azon a hiedelmen, hogy nem érdemlitek meg a segítséget. De ez már egy másik téma.


Ezért azt mondom nektek, hogy ha segítséget szeretnétek kérni ezektől a magasabb dimenziójú lényektől, akkor hívjátok őket, mielőtt elalusztok. Mondjátok el kifejezetten, hogy miben kértek segítséget. Ezt elmében, gondolatban tegyétek meg. Amikor hívjátok őket, és segítséget kértek, akkor ezáltal engedélyt kapnak, hogy dolgozzanak veletek. Aki érzékenyebb közületek, annak nyilvánvaló lesz a munkájuk. Érzékelni fogjátok a jelenlétüket energetikailag vagy álomban. Aki nem ennyire érzékeny, az pedig a javulást fogja észrevenni. 


A javulás mértéke a magasabb dimenziójú gyógyító szakértelmén múlik, valamint a hajlandóságotokon, hogy elfogadjátok a gyógyítást. Ezért azt mondom, hogy ha ezzel a fajta gyógyítással akartok kísérletezni, akkor kifejezetten kérjétek a lehetséges legmagasabb szintű gyógyítást és azt kérjétek, hogy a magasabb dimenziójú gyógyító, aki veletek dolgozik, rendelkezzen a lehető legmagasabb szintű szakértelemmel. Az egyenlet másik oldala pedig az, hogy ki kell gyomlálnotok magatokból minden gondolatot és benyomást, ami azt sugallja, hogy nem érdemlitek meg ezt a gyógyítást. Ez a kettő fogja biztosítani a lehető legmagasabb szintű gyógyulást."

Nos, este már nem próbáltam ki a dolgot, mert fáradt is voltam, illetve nem éreztem igazán betegnek magamat. Viszont ma az Atmában tartottam egyéni jógaórát, és a végén eszembe jutott, hogy meghívhatnék egy ilyen fénylényt, hogy gyógyítsa a vendégemet. Lefektettem, kikapcsoltam a villanyokat, és elkezdtem dobolni. 


Az Életfánál találtam magamat és a vendégemet is ott láttam feküdni, ez szokott lenni az átjáró a Szelemvilágba. Az erőállataim is ott voltak, és amikor közöltem, hogy egy magasabb dimenziójú fénylénytől szeretnék gyógyítást kérni, akkor a sasom meg a sárkányom egy aranyló piramis tetejére vitték a vendégem szellemtestét. Maga a piramis az égben lebegett. Ekkor egy fehéren izzó fénylényt láttam alászállni, vagy mondhatjuk "fénykupacnak" is, mivel az alakja azért nem volt annyira kivehető. A vendégem mellkasára telepedett, és mintha egy aranyló vulkán lett volna, elkezdett körbefolyni rajta a fény. Bár valószínűleg a tizedik dimenziós lények nem igazán rendelkeznek antropomorf formával, úgy látszik, mégis képesek felvenni egy általunk is valamennyire azonosítható formát. A fénykupac tetején megláttam egy háromszög alakú fénycsóvát, melynek alapja lefelé volt, a csúcsa pedig fölfelé, és mindhárom oldalából további "fényhajak" törtek elő. A közepén két hatalmas, éjkék szem látszott, melynek a pupillája szinte az egész szemét kitöltötte, csak a szélein volt egy kicsit világosabb. A szemek bizalmat és földöntúli bölcsességet sugároztak. "Ekendranatha vagyok, tizedik dimenziós gyógyító", mutatkozott be egyből. A szellemi vezetőknek, az erőállatokkal ellentétben általában szokott lenni nevük, és bizonyos sajátosságokról (pl hol jelenik meg, milyen formában, mit mond stb.) be tudjuk azonosítani őket. 

A fénylény energiája azokba a területekbe kezdett befolyni, ahol a sötétebb energiablokkok voltak, és mintegy "felitta" a szennyeződéseket, a betegségeket. Utána egészen kicsire zsugorodott össze, számtalan formába terjesztette ki magát, és egyszerre behatolt a beteg minden sejtjébe, és a DNS-szálakat kezdte el javítgatni. Amikor végzett, akkor felemelkedett a beteg testéről, és jelzett, hogy vigyük vissza az Életfához, amit az erőállataim meg is tettek. Ezután hoztam vissza a háromdimenziós valóságba. 

Ekendranatha elmondott még néhány dolgot a magasabb dimenziós gyógyítással kapcsolatban: "Csak akkor tudunk beavatkozni, ha a beteg kéri a gyógyítást. Ha tőled kéri, és te hívsz meg, hogy gyógyítsam, az is rendben van. Ha nincs ott melletted, akkor is meg tudom látogatni és tudom gyógyítani álmában. De az a legjobb, ha ő hívja a magasabb dimenziójú gyógyítókat, és akkor segítünk rajta. Ha a gyereked beteg, akkor nem kell elmagyarázni neki, hogy mi történik, csak hívj és segítünk. Vannak olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert ez a sorsuk. Én ezt tudni fogom, és akkor közlöm veled, hogy rajta nem segíthetek. Földi időben mérve nagyon régóta tanulom a gyógyítást az elmém és a fénytestem segítségével, sok ezer földi embert és magasabb dimenziójú lényt gyógyítottam már meg. Ez a küldetésem." Ezzel vége is lett az utazásnak.  

A következő vendégemnél is kipróbáltam a gyógyítást, és hasonló forgatókönyv szerint zajlott, közben mirrha füstölő égett a teremben. Ekendranatha (szép szanszkrit név, úgy látszik, nem csak a Földön beszélik) azt mondta, hogy a génekben is megmutatkozó betegségek és betegség-hajlamok esetében őt kell hívni. Szóval, úgy látszik, hogy kaptam egy új szellemi gyógyítót, remélem, hogy hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Nincsenek megjegyzések: