2021. április 17., szombat

A duális és nonduális Önvaló

Újabb részlet az Ísvara-gítából:

2.22. nitjah szarvatra-gó hj átmá kúta-szthó dósa-vardzsitah
ékah sza bhidjaté saktjá májajá na szvabhávatah

Az Önvaló örök, mindent átható, változatlan és mentes a hibáktól. Bár egy, és a májá-sakti misztikus ereje által felosztott, eredeti természete szerint osztatlan.”

A vers tovább részletezi az Önvaló tulajdonságait: nitjah (örök), szarvatra-gah (mindenhol jelen van), kúta-szthah (szilárd, változatlan) és dósa-vardzsitah (mentes a hibáktól, tökéletlenségtől). A legfontosabb tulajdonsága azonban az ékah, vagyis eredeti természetit tekintve egy és szétválaszthatatlan, a májá-sakti misztikus ereje azonban mégis felosztottá teszi. Ezt kétféleképpen szokták interpretálni: 1) az Önvaló felosztottsága csupán látszólagos, ezért a lélek egyéni létezése nem más, mint illúzió (advaita védánta felfogás, vagyis a nondualitás elmélete), 2) A májá-sakti felfoghatatlan ereje által képes egyszerre felosztottá tenni az Önvalót, mégis megőrizni annak sérthetetlen egységét (dvaitádvaita felfogás, vagyis az egyidejű azonosság és különbözőség elmélete). A szöveg mindkét értelmezést megengedi, mivel az Ísvara-gítá értelmezésében a májá-sakti nem csak az illuzórikus energia, hanem felfoghatatlan misztikus erővel is rendelkezik.

2.23. taszmád advaitam éváhur munajah paramárthatah
bhédó vjakta-szvabhávéna szá csa májátma-szamsrajá

Így a bölcs emberek azt mondják, hogy a legmagasabb igazságban csakis a nondualitás van jelen. A különbözőség a megnyilvánult dolgok természetéből fakad. A mágikus erő is az Önvalóban lakozik.

A vers megint csak kettő, látszólag összeegyeztethetetlen értelmezésnek ad helyet: Először is a Legmagasabb Igazságot (paramárthát) csakis a nondualitás, azaz a kettősségtől való mentesség jellemzi. A megnyilvánult dolgok (melyek mind a prakritihez tartoznak) már sokféleségről adnak tanúbizonyságot, mivel ez a természetük. Azonban mégsem tekinthetjük a prakritit és az azt megnyilvánító misztikus erőt (májá-saktit) alacsonyabb rendűnek vagy különállónak a purusától, mivel abban lakozik. Így a prakriti és a purusa, vagyis májá és az átman között ismételten a felfoghatatlan és egyidejű azonosság és különbözőség viszonya áll fenn.

Nincsenek megjegyzések: