2014. február 24., hétfő

100 kiló fogyás diéta nélkül?

Amikor ezt a szalagcímet olvastam, egyből arra gondoltam, hogy megint valami hollywoodi humbug-diétáról van szó. Mint tudjuk, a szervezetünk úgy működik, hogy ha túl sok kalóriát zabálunk, és keveset égetünk el, akkor felhalmozódnak a zsírpárnák. A legtöbben persze diéta vagy étrend-változtatás és edzés nélkül (vagyis erőfeszítés nélkül) szeretnének lefogyni, de mint korábban kifejtettük, erőfeszítés nélkül semmit nem lehet elérni. 

Ám mire végigolvastam a cikket, én is beláttam, hogy jó dolgokat mond benne a szerző, Jon Gabriel, sőt, a saját életével valóban alá is támasztotta a dolgot, hogy jojó-effektus nélkül, tartósan sikerült lefogynia az általa kidolgozott módszerrel 185 kilóról 85-re. De azért tegyük hozzá, még ha belülről is kezdte az étkezéshez és az élethez való hozáállásának megváltoztatását, végül ez kifejeződött az étrendjében, és az utolsó képen látható karokat és vállakat is biztosan nem a számítógépét pötyögtetve szerezte. Szóval a cikk inkább arra világít rá,. hogy mik azok a tényezők, amelyek hatására egyes fogyókúrázók kudarcot vallanak a testmozgás és tudatos étrend bevezetése ellenére. A kampányszerű fogyókúrákról még annyit, hogy BÁRMILYEN módszert választ is valaki, ha az csak egy időszakra korlátozódik, akkor ne várjunk tőle tartós eredményt. Az életmód-változtatásnak egész életünkre kell szólnia, ha végig  formában és egészségben akarunk maradni. Nos, akkor lássuk a MindBodyGreen cikkét!

"Hét dolog, amit tettem, hogy lefogyjak 100 kilót diéta nélkül

2001-ben több, mint 400 font (180 kiló) volt a súlyom. Minden létező diétát kipróbáltam, hogy fogyjak. Még a néhai Dr. Atkinssal és dolgoztam két hónapot, és miután sok ezer dollárt fizettem neki, a legtöbb, amit tenni tudott, hogy üvöltözött velem, miért vagyok ennyire dagadt.

Bármelyik diétát próbáltam is ki, mind ugyanazzal végződött. Volt egy egész lista azokról a dolgokról, amiket nem volt szabad ennem. Betűről betűre követtem a diétát. Pusztán megvonással és akaraterővel fogytam egy kicsit. És mindig jött az az elkerülhetetlen pont, amikor már nem bírtam tovább, és zabáltam egy nagyot. Minden súly, amit eveszítettem, pár nap alatt visszajött, és egy héttel később 2-3 kilóval nehezebb voltam, mint amikor belekezdtem. Ez a jojó, hogy fogytam 5 kilót, híztam 8-at, 1990-ben kezdődött, mígnem 2001 szeptemberében elértem a csúcsot: 409 font (185 kiló) voltam.

Ekkor következett be a fordulópont. Szeptember 11-én épp hogy lekéstem az UAL 93-as járatát. Ez az élmény azt az érzést keltett bennem, hogy kaptam egy újabb lehetőséget. Itt gyilkoltam magamat egy stresszes Wall Street-i állásban, amit gyűlöltem, és az univerzum adott egy második esélyt.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy egyszer és mindenkorra kiszállok a fogyókúra hullámvasútjából, és eldöntöttem, hogy soha többé nem fogok diétázni. Ehelyett eldöntöttem, hogy megfejtem, miért kényszerít rá a testem arra, hogy ilyen kövér legyek. Eldöntöttem, hogy utánajárok, mit kell tennem ahhoz, hogy meggyőzzem a testemet, hogy újra vékony akarjon lenni. Mivel volt háttérműveltségem biokémiából a Pennsylvania Egyetem-beli éveimből, napi 12 órát töltöttem azzal, hogy mindent kikutattam azokról a hormonokról, enzimekről, neorotranszmitterekről és kémiai hírvivőkről, amelyek a hízásért felelősek.

Kiderítettem, hogy a fenntartható fogyás nem a kalóriák számolásáról szól, hanem a megfelelő hormonális környezet megteremtéséről a testünkön belül, ami elősegíti a fogyást. Mivel a stressz és az érzelmi problémák kedvezőtlen hormonális környezetet hoznak létre, a test-elme szemszögéből kell megközelíteni a kérdést. Holisztikus megközelítést kell felvennünk, mely a pszichológiai és érzelmi életünket is figyelembe veszi, nem csak azt, hogy mit és mikor eszünk.

Két és fél év alatt 220 fontot (100 kilót) fogytam diéta nélkül. Most már több, mint 10 éve ugyanannyi a súlyom, és most sem diétázom. Bármit megeszem, amit akarok, amikor akarom. Ezek voltak az átalakulásom kulcsai:

1. Abbahagytam a diétázást és elkezdtem táplálni a testemet. 

Kutatásaim során kiderítettem, hogy a testen krónikus hiányát szenvedte bizonyos alapvető tápanyagoknak, mint az Omega-3 zsírsavak, élő ételek és minőségi proteinek. Biztosítottam, hogy annyi magas minőségű tápanyaghoz jussak, amennyi csak lehetséges. Ha junkfoodra vágytam, mint a cukorka, chips vagy pizza, akkor megettem azokat is amikor akartam, habozás nélkül. De végül minden ragaszkodásomat elveszítettem a junkfood iránt, amint a testem megtanulta, hogy a magas minőségű, tápanyagokkal telített ételeket részesítse előnyben.

2. Meggyógyítottam az emésztésemet.

Rájöttem, hogy az egyik oka annak, hogy ennyire tápanyag-hiányos voltam, a rossz emésztésem volt, aminek köszönhetően képtelen voltam hatékonyan kivonni a tápanyagokat az ételekből, amiket fogyasztottam. Az emésztési porblémák gyulladásokat is okozhatnak, a gyulladást kísérő hormonok pedig zsírraktározó üzemmódba helyezik a testünket. Sok fermentált, erjesztett ételt kezdtem enni, és probiotikumokat meg emésztőenzimeket is fogyasztottam, hogy helyrehozzam az emésztésemet.

3. Vettem egy CPAP lélegeztetőgépet.

Az alvási apnoé egy olyan tünet, amivel sok túlsúlyos ember rendelkezik. Ez is olyan hormonális környezetet hoz létre a testünkben, ami hozzájárul a hízáshoz a kortizol-szint megemelkedése által, ami junkfood-függőséghez és inzulin-rezisztanciához vezet. Az alvási apnoé könnyen kezelhető a CPAP lélegeztetőkészülékkel. A gép levegőt fúj az orrunkba és a szánkba, hogy nyitva tartsa a légcsövünket, és így problémamentesen át tudjuk aludni az éjszakát. 

A legtöbb, alvási apnoével küszködő ember nem is tud róla, bár a velük együtt élő emberek tudják, mert az alvási apnoé nagyon hangos horkolást is okoz. Kiderült, hogy az egyik legdurvább alvási apnoé-eset voltam, amivel az alvási szakértőim eddig találkoztak. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtem használni a CPAP gépet, több volt az energiám és kevésbé kívántam a junkfoodot. A túlsúlyom pedig elkezdett végérvényesen olvadozni.

4. Test-elme gyakorlatokba fogtam, hogy csökkentsem a stresszt.

Mint ahogy az alvási apnoé, a stressz is megemeli a kortizol és a gyulladás-hormonok szintjét. Ezek a hormonok folyamatos ételsóvárgást eredményeznek és krónikus zsírraktár-üzemmúdba helyezik a testünket. Sok ember nem érti, hogy miért olyan fontos a stressz lecsökkentése. Elkezdtem meditálni és vizualizálni minden reggel, amit nagyon hatékonynak találtam a stressz csökkentése szempontjából.

5. Sokkal fenntarthatóbb életmódra álltam át.

Lecsökkentettem a kiadásaimat, egy szerényebb házba költöztem és elkezdtem a saját ételeimet termeszteni. Az életem sokkal fenntarthatóbbnak tűnt, és így sokkal nyugodtabban és biztonságban éreztem magam. Jó volt tudni, hogy ha bármikor megéheztem, hátramehettem a kertbe és ehettem valami frisset és életerőset. A stresszhormonok többé nem tomboltak a testemben, káoszt teremtve és zsírraktárrá változtatva a testemet.

6. Feldolgoztam néhány fontos érzelmi konfliktust.

Egyes emberek jobban biztonságban érzik magukat a túlsúllyal a testükön. Ez olyan, mintha a test ütközőnek használná a zsírpárnákat a világgal szemben. Én is ebben a helyzetben voltam, és tudtam, hogy szembe kell néznem azokkal az érzelmi kérdésekkel, amelyek hatására a testem nem érezte biztonságban magát. Elkezdtem a vizualizációs gyakorlatokat, amelyek segítettek feldolgozni a múltbeli traumákat és elősegítették, hogy a testem biztonságban érezze magát a túlsúly elengedése után is.

Az elmúlt évek során azt tapasztaltam, hogy a klienseim 65-70%-a védelemként használja a túlsúlyt. Ezt "érzelmi kövérségnek" nevezem. Amikor feldolgozzuk azokat a problémákat, amelyek az érzelmi kövérséget okozzák, és megsemmisítjük azt az asszociációt, hogy a szír biztonságot jelent, a testünk sokkal könnyebben elengedi a túlsúlyt. Miután megsemmisítettem ezt az asszociációt és a túlsúly már nem szolgálta a célját, vagyis a zsírpáncéltól nem éreztem magam nagyobb biztonságban, majdnem az egész túlsúly megszűnt.

7. Méregtelenítettem a testemet.

Miután lefogytam kb 180 fontot (80 kilót), elkezdtem kutatni a méreganyagokat ás azt, hogy a testünk miként dolgozza fel a mérgező vegyszereket. Kiderült, hogy a testünk a zsírsejtekbe ágyazza a túlzott mennyiségű méreganyagot. Rájöttem, hogy az utolsó 40 font (20 kiló) súlyfölösleg, amit a testem nem akart elengedni, a méreganyagok raktáraként funkcionált. Elkezdtem úgynevezett "méregtelenítő életmódot" élni. Gyakorlatilag nagy mennyiségű lúgosító folyadékot fogyasztottam, mint amilyen a citromos víz vagy almaecet, a zöld levek, zöld superfoodok, és egy csomó saláta és csírák. Ez megtette a megáét, mert az utolsó negyven font sokkal hamarabb ment le, mint az első, így a fogyásom sebessége a legvégéig fokozódott.

Ha a test-elme megközelítésből nézzük a dolgot, tápláljuk a testet és csökkentjük a fizikai, mentális és érzelmi stresszt, ami súlynövekedést okoz, akkor a fogyás legérzékenyebb és legfenntarthatóbb útját választjuk. Most már több tízezer emberrel dolgoztam 60 országban e megközelítést tanítva, és megdöbbentő eredményeket értünk el. Azok az emberek, akik egész életüket jojó-diétával töltötték, diéta nélkül fogytak 50, 100 vagy 200 fontokat ezzel a fenti megközelítéssel."

Nos, zárásképpen valóban érdemes elmondani, hogy az érzelmi és hormonális kérdések megoldása, és a streszzkezelés valóban elengedhetetlenek a sikeres és fenntartható fogyáshoz, de a legfontosabb még mindig az, hogy rászoktassuk magunkat az egészséges, teljes növényi ételek fogyasztására, ami valóban segít leküzdeni a junkfood-függőséget. emellett pedig a testmozgás és jóga minden mennyiségben ajánlott, mert ha már egyszer van egy zsírmentes testünk, akkor nem árt, ha visszaadjuk neki a természetes hajlékonyságot, erőt és munkavégzési képességet is, mert szerintem csak így tekinthetjük teljesnek emberi életünket. 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszi Gauranga, ez nagyon kellett :) Ez az igazi életmód-átalakítás. Krisztián