2014. február 13., csütörtök

Desikachar és B.N.S. Iyengar

Újabb részlet a szakdolgozatomból:

"Krishnamacharya következő fontos tanítványa T.K.V. Desikachar, Krishnamacharya vér szerinti fia. Saját elmondása szerint huszonkilenc évig tanult apjától, vagyis 1960 és 1989 között1. Desikachar később, apja halála után megalapította a Krishnamacharya Yoga Mandiram intézetet2, amely apja emlékét és tanításait hivatott őrizni. Az intézet Krishnamacharya műveinek fordításával és kiadásával, és Krishnamacharya tanításainak gyakorlati átadásával foglalkozik. Mivel Krishnamacharya járatos volt az ájurvédában, a jógát és az ájurvédikus ismereteket gyakran alkalmazta terápiás célokra, néha meglepően jó eredményekkel. Fia mindezt a tudást megfigyelte és magába szívta, és a saját oktatási rendszerét vinijógának nevezte el3, ami arra utal, hogy a jógát személyre szabottan, az egyén adottságainak, igényeinek, képességeinek és betegségeinek megfelelően oktatják. Desikachar nem annyira használ vinyászákat az ászana oktatásban, és inkább a könnyebb, terápiás hatású pózokra koncentrál. Az ászana mellett sokat foglalkozik a pránájámával, filozófiával, életmóddal, meditációval is.

Krishnamacharya következő fontos tanítvány B.N.S. Iyengar, akinek nem jelent meg angol nyelvű könyve, viszont a Mysore-ba látogató astánga-rajongók körében általában ismerős a neve, ami egyébként erősen összecseng a fentebb említett B.K.S. Iyengaréval. Az astánga-jóga ismerői azonban tudják, hogy két különböző személyről van szó. B.N.S. Iyengar 1927-ben született Karnataka állam egyik kis falujában, a Cauvery folyó partján. Már tizenéves korában találkozott egy jógamesterrel, akinek nevét az életrajza nem említi, de akitől sok mindent megtanult, így 1951-re a jóga mestere is lett, és egyetemi végzettséget is szerzett. Amikor Mysore-ba került, akkor Krishnamacharya és Pattabhi Jois irányítása alatt ismerkedett tovább a jóga gyakorlatával és elméletével, valamint a szanszkrit nyelv és az ind filozófiai iskolák rejtelmeivel. 1984-ben elindította saját jógasáláját a Parakala Mutt-ban, vagyis abban a kolostorban, amelynek vezetőjének annak idején Krishnamacharyát is ki akarták nevezni. A mai napig napi szinten oktatja az ászanát, pránájámát, múdrákat és a jóga filozófiáját Mysore-ban4. A szemtanúk szerint B.N.S. Iyengar ászana-gyakorlatában meglehetősen pontosan követi Pattabhi Jois korai rendszerét, vagyis három astánga-sorozatot tanít, a különbség inkább a jóga többi ágának hangsúlyozásában rejlik, ami Pattabhi iskolájában elsikkadt. Rendszerét vinyásza astánga jógának nevezi, hogy némiképpen azért megkülönböztesse Pattabhi Jois iskolájától. Követőinek száma természetesen nagyságrendekkel elmarad Pattabhi Joisé mögött.

1 Medin 2004: 4. old.
2 http://www.kym.org/
3 Desikachar 2008: 11. old.
4 http://bnsiyengar.org/BNSIyengar-biography.html

Nincsenek megjegyzések: