2018. december 28., péntek

A hang varázsereje

Eseménydúsan indult ez az év,  és a tervek szerint úgy néz ki, hogy a további része sem lesz túlzottan unalmas. Január 4-én a Yoga Park-ban tartottam egy csakra-hangfürdőt. A szinte teljesen megtelt teremben lefeküdtek a résztvevők, majd nekikezdtem a hetven perces hangfürdőnek. Ez alkalommal kicsit eltérő módon komponáltam meg a hangfürdő elemeit, mint ahogy szoktam. Mindegyik csakrára tíz percnyi időt szántam, és közte tingshával csengettem annyiszor, ahányadik csakra következett. Először csörgővel és zsálya füstölővel "készítettem elő" mindenkit a szertartásra, majd a gonggal jártam körbe. Ezzel megalapoztuk a múládhára csakra behangolását. A szexcsakránál az óceándobbal kezdtem, mivel ennek a csakrának a víz az eleme, és a mély hangtálakkal folytattam. A köldökcsakránál a sámándobot használtam, majd tovább haladtunk felfelé a hangtálakkal, mindegyik csakránál egyre magasabb hangok is megszólaltak. A szívcsakránál a doromb hangjával hívtam a segítőket a különböző dimenziókból. A szívcsakra összeköti az alsó világot (alsó énünket) és a felső világot (felső énünket) is, ezért itt az összes különböző hangmagasságú hangtálat megszólaltattam.

A következő a torokcsakra volt, itt a fujarát használtam, mely egy felhangokat kiadó népi fúvós hangszer. A hangtálakkal is tovább haladtunk felfelé, majd a harmadik szem-csakra következett, itt a kedvenc kalimbámon játszottam egy kis improvizációt. A koronacsakránál végül a legmagasabb hangtálakon játszottam, majd a koshit, chime-ot és különböző rézcsengettyűket használtam. A hangfürdő végeztével sokan beszámoltak testérzetekről, érzelmek, képek megjelenéséről, és volt olyan is, aki egy egész mesevilágba került, tündérekkel, manókkal, állatokkal és a Télapóval. Köszönöm a meghívást a Yoga Park stúdiónak, és remélem, hogy lesz még alkalmunk varázsolni a hangokkal.

Másnap, szombaton került sor a Sámánhangok fekvőkoncertre, melyet Kovács Sára Diznával tartottunk. Ez már önmagában nagy szülinapi ajándék volt nekem, hogy együtt zenélhettünk Diznával. Ez az alkalom a második sámánhangos koncert volt, az elsőt még ősszel tartottuk Tanakával. Úgy érzem, hogy a hangtálas hangfürdőkbe nem érdemes annyira belekeverni a ritmus-és a dallamhangszereket, éppen csak érintőlegesen szoktam használni őket, hiszen a hangtálak ereje önmagában is messzire repít. Viszont a sámánhangszerek világa is nagyon varázslatos, hiszen sok tízezer éve használják a sámánok a dobot, csörgőt, dorombot, fuvolákat gyógyításra és tudati utazások elősegítésére. Példátlan érdeklődés volt erre a koncertre, legalább ötvenen gyűltünk össze az Atma nagytermében. Nem hittem volna, hogy találunk elég helyet ahhoz, hogy mindenki lefeküdjön, aki akart, de végül sikerült. Mivel negyvennyolc éves leszek január kilencedikén, titokban arra meditáltam, hogy legalább ennyien legyünk, és az Úr Siva ezt az álmomat is teljesítette, sok más mellett az elmúlt időben. 

A koncertet egy kis évzáró-elengedő szertartással kezdtük. Mindenki meggyújtott egy gyertyát, és gondolatban belehelyzete a lángjába mindazokat a dolgokat, amiket szeretne elengedni, lezárni, átadni a múlt világának. Utána lefeküdtek a vendégek, és elkezdtük a koncertet. itt is csörgővel és gonggal indítottam. Nem volt könnyű körbejárni a jó sűrűn fekvő embereket, de nagyjából azért sikerült. Közben Sári furulyázott, majd átváltott didgeridoo-ra. Volt egy jó hosszú dobolós rész is, ahol még énekeltünk is, bár nekem csak lassan kezd kibontakozni a torokéneklés, de majd meglesz. Utána óceándob és fuvola következett, majd doromb is volt, sok csörgőzés, illetve furulya, fujara és a végén itt is magas hangokkal - chime, csengők, tingshék hangjaival zártuk az utazást. Úgy érzem, hogy jól sikerült a dolog, nagyon kedvező energiák jelentek meg. A koncert végén egy kis záró szertartás is volt, mindenki kapott egy-egy kristályfüggőt, amit kezébe véve elmondta az Úr Sivának, hogy miket szeretne megvalósítani a következő évben, időszakban, és ehhez kértünk erőt. 

A két programról hangfelvételt is készítettem, igyekszem hamarosan feltölteni a Youtube-ra. További programok is várhatóak még, például január 18-án lesz egy hangfürdő az Atmában, illetve március 21-én pedig a soron következő Napforduló Transzutazás a Bijó Rendezvényházban. Ezekre is szeretettel várunk benneteket!

Nincsenek megjegyzések: