2018. december 2., vasárnap

Múdrák - befejező rész

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"18. Káka múdrá: Tartsuk úgy a szánkat, mint a varjú csőrét, lélegezzünk be és szívjuk be a külső levegőt a hasunkba.
Hatásai: Minden betegség megsemmisül, és olyan hosszú lesz az életünk, mint a varjúé. Ez hatha-jóga.
19. Matanginí múdra: Álljunk vízbe nyakig. Szívjuk be a vizet az orrnyílásainkon keresztül, és köpjük ki a szánkon keresztül. Ezután szívjuk be a vizet a szánkon keresztül és fújjuk ki az orrunkon keresztül. Ez rádzsa-jóga.
Hatásai: Gyakoroljuk ezt minden nap sokszor ugyanazon a helyen a fent leírtak szerint. Olyan erősek leszünk, mint egy elefánt, semmilyen betegséget nem kapunk meg, és elkerüljük az idő előtti halált.
(Ennek a múdrának a gyakorlásához nem feltétlenül kell nyakig a vízbe állni. Egy pohár meleg, enyhén sós vízzel is gyakorolhatjuk a dzsala netihez hasonlóan, csak nem az egyik orrlyukból a másikba áramoltatjuk a vizet, hanem a szánk és az orrnyílásaink között.)
20. Bhudzsanginí múdra: Vegyük fel a bhudzsangászanát, nyújtsuk ki a nyakunkat előre és a váta szára krama szerint szívjuk be a külső levegőt és végezzünk púraka kumbhakát.
Hatásai: Megszünteti az olyan betegségeket, mint az emésztési zavar, agni mandam (gyenge emésztési tűz), hasi fájdalmak, és boldogságot okoz. Ez rádzsa-jóga.
(A bhudzsanginí múdránál nem világos, hogy a belső légzésvisszatartás közben kell-e dzsálándhára bandhát végezni, de valószínűleg ajánlott. A káka múdránál nem lett említve, hogy bent kell-e tartani a levegőt vagy le kell-e nyelni, de ez is elképzelhető. Ha csak beszívjuk a hasba a levegőt a szánkon keresztül, majd egyből ki is fújjuk, annak nem lesz túl erős hatása.)
Bejelentés
Ha valaki az erejének és képességeinek megfelelően gyakorolja ezt a húsz múdrát, akkor a szvászammal (légzés), kászammal (köhögés), léppel, méhammal (epehólyag) kapcsolatos 84000 betegség megelőzhető. Rendkívüli fizikai erőre teszünk szert és nem esünk áldozatul az idő előtti halálnak. Ezen felül, a prána váju belép a szusumná nádíba és kifejleszthetjük az egy pontra szegezett tekintetet és elmét. Ezért ezeket a múdrákat el kell érni, mielőtt a pránájáma gyakorlásába fogunk.

Nincsenek megjegyzések: