2020. október 16., péntek

A szakrális tér megnyitása

A gyógyító szertartás, vagy a Munay-ki rítusok átadása előtt meg kell nyitni a szakrális, szent teret. Hagyjuk hátra a hétköznapi életünk dolgait, megoldásra váró feladatainkat, és készüljünk fel a találkozásra a Szellemvilággal. A szent tér lehetővé teszi, hogy belépjünk saját csendes, belső terünkbe, ahol létrejön a gyógyulás. A szent térben a terheink könnyebbek, és könnyebben tudunk kapcsolódni a Szellemvilághoz. A gyógyító munka befejezése után "vissza kell zárni", vagyis el kell engedni a szakrális teret, búcsút intve a négy iránynak, az Égnek és a Földnek. 

A szent tér egy gyógyító gömb, mely tiszta, szent és biztonságos. Ragyogó kupolaként képzeljük el a hely fölött, ahol a gyógyítást végezzük. A szent téren belül mindenki védelmet élvez. Itt leengedhetjük védelmi rendszereinket, és megnyílhatunk. A gyógyító fény-lények láncolatát is a szent térbe hívjuk meg. 

Az irányokat üdvözölhetjük úgy, hogy zsályát vagy egyéb növényeket füstölünk, és az adott irányba legyezzük a füstjét egy madártollal. De felemelt karral is üdvözölhetjük az irányokat. Érdemes az irányokat előzetesen betájolni iránytű segítségével, vagy a helyismeret alapján. 

Kezdjük az imákat déli irányban. legyezzük arrafelé a füstöt vagy az illatos vizet, majd tartsuk fel a kezünket kifelé fordított tenyérrel. Mondjuk el az első imát a kígyóhoz. Forduljunk a következő égtáj felé, majd a négy irány szeleinek üdvözlése után érintsük meg a Földet, majd nézzünk az Ég felé, amikor hozzá imádkozunk. 

1. Ima a déli irány szeleihez

Szacsamama, Hatun Amaru, a vizek, a folyók, a galaxisok és a minket összekötő utak nagy kígyó-anyja, kérlek gyere, és csavard körénk fény-testedet! Tanítsd meg nekünk, hogyan engedjük el a múlt energiáit, melyek már nem szolgálan bennünket, ahogy megszabadulsz az egész bőrödtől egyszerre! Mutasd meg, hogy sétáljunk puhán a Földön, a szépség útján, hogy minden, amit megérintünk és megteremtünk, széppé váljon! Aho!

2. Ima a nyugati irány szeleihez

Otorongo, Jaguár-anya-nővér! Kérlek jöjj és védd meg gyógyító terünket, fald fel mindazt az energiát, ami nem tartozik hozzánk! Tanítsd meg nekünk, hogyan lépjünk túl a félelmen, haragon, halálon, bűntudaton, szégyenen, az összes  dogmán és hiedelmen, ami már nem szolgál minket! Tanísd meg, hogyan legyünk makulátlan fénylények, békés harcosok, akiknek nincs szüksége külső és belső konfliktusokra, hanem képesek vagyunk fenntartani a kérésünket és megkapni azt, amire vágyunk, hogy meg tudjunk érkezni abba, amivé válnunk kell, és hogy szeretetből tudjunk teremteni! Aho!

3. Ima az északi irány szeleihez

Nagyanyák, nagyapák, ősök, elődeink és e Föld őrzői! Gyertek hozzánk és tanítsátok meg az ősi tudást és az eljövendő tudást! Tisztelünk Benneteket, akik előttünk jártok, és utánunk fogtok jönni! Kérlek segítsetek, hogy kozvetlenül tudjunk emlékezni erre az ősi bölcsességre! Gyertek, melegítsétek kezeiteket a tüzünknél, és suttgjatok nekünk a szelek szárnyán!
Szivarkenti, kolibri, tanítsd meg nekünk, hogyan igyuk az élet nektárját, még akor is, amikor inkább nehézség ér bennünket, az út pedig nehéznek vagy hosszúnak tűnik! Kérlek segíts, hogy megtehessük a lehetetlent, ahogy te is teszed, hogy örömből és az időtlenség érzékével teremthessünk! Aho!

4. Ima a keleti irány szeleihez

Hatun Kuntur, Nagy Kondor, Apuchin, Huaman, Sas, Macah. Kérlek, jöjj el hozzánk a felkelő Nap irányából, a létesülésünk irányából! Taníts meg minket magasan szárnyalni és meglátni a hegycsúcsokat, melyekről korábban csak álmodni mertünk, és segíts, hogy a szívünk szemével tudjunk nézni, és érezzük az útmutatást a testünkben! Add meg nekünk a széles látókört és a sorsunk világos látását, vegyél a szárnyaid alá, és taníts meg minket együtt szárnyalni a Nagy Szellemmel, hogy saját erőből és fenségesen tudjunk alkotni! Aho!

5. Ima a Földanyához

Pacsamama, Santa Tierra Madre, Nagy Földanya! Azért jöttünk, hogy meggyógyítsd a gyermekeinket, szeretett Anya! A Kövek Népe, a Növények Népe, a kétlábú állatok, a négylábú állatok, a csúszómászók, az uszonyosok, a bundások és a szárnyasok mind a rokonaink, és nem csak azért vannak, hogy fenntartsanak bennünket, szépséget és örömöt hozzanak, hanem azért is, hogy tanítsanak a jellemükkel, a medicinájukkal, segítve minket utunkon. Köszönjük, anyánk, hogy bőségben eltartasz minket, és támogatod gyógyító munkánkat, és azt, hogy mindig elveszed a számunkra túlzottan nehéz energiákat és magadba fogadod, hogy ne kelljen tovább cipelnünk, és ezáltal valóban szabadok legyünk, és rendkívüli, örömmel, bőséggel, szeretettel és támogatással teli életet teremtsünk ! Aho!

6. Ima a Nap-apához

Intitaita - Nap-apa, Mamakia - Hold-nagyanya, Hatun Csakana (Dél Keresztje), csillag-nemzetségek, csillag-fivérek és -nővérek, köszönjük nektek, hogy minden nap felkeltek, és elárasztotok a fényetekkel, a köreitekkel, a szeretetetekkel, ami lehetővé teszi az életünket itt, és hogy mindezt feltétel és ítélkezés nélkül teszitek, arra tanítva bennünket, hogy mi is így bánjunk saját magunkkal! Aho!

7. Ima a Teremtőhöz

Hatun Apu Kuna - Nagy Szent Hegyek, Mamakócsa - Nagy Óceán-anya, A Gyógyítók láncolata, és minden idők Tanítói, köszönjük, hogy segítitek utunkat! Ilaticsa Virakócsa, Wakantanka, Nagy Szellem, Teremtő, sok ezer neved van, és te vagy a megnevezhetetlen, aki bennünk és rajtunk kívül található minden formában. Köszönöm, hogy összehoztál bennünket, hogy ma is énekelhessük az élet dalát, és táncolhassuk a közös teremtés táncát, köszönjük, hogy megtartasz bennünket! Aho!

8. A Virakócsa megnyitása

A nyolcadik csakrát nevezik Virakócsának, és egy fénylő tóruszként vagy gyűrűként vizualizálhatjuk a fejünk felett. Nyúljunk föl, és kifelé néző tenyérrel húzzuk le a karjainkat kétoldalt a testünk mellett, mintha egy fény-lepelbe burkolóznánk tetőtől talpig. Ezzel kiterjesztjük magunkra a Virakócsa burkát, a Nagy Szellem energiáját. Tegyük meg ugyanezt az általunk gyógyított személlyel/személyekkel, kiterjesztve rájuk is a saját Virakócsánkat. 

9. A szent tér bezárása

Kifelé fordított tenyerekkel nyúljunk le a földhöz, és mintha összecsomagolnánk a Virakócsa arany burkolatát, húzzuk fel a kezeinket a fejünkig, majd a fejünk fölött fordátsuk lefelé a tenyreinket, és nyomjuk be a Virakócsa energiáját a koronacsakránkba. Mondjunk köszönetet a néyíg erőállatnak, a kígyónak, jaguárnak, kolibrinak és a sasnak. Engedjük útjukra energiáikat és hanygjük visszatérni őket a Föld négy sarkába. Ha az egyik irány energiájához szeretnénk kapcsolódni, akkor azt ne zárjuk le. Ehelyett hívjuk magunkba az irány erőállatát, és kérjük meg, hogy kísérjen utunkon. Ha a gyógyítandó személyt szeretnénk támogatni az erőállat energiájával, akkor fújjuk be az erőállatot a koronacsakrájukon, és vizualizáljuk, hogy ez erőállat behatol, és megáldja az életüket. Mondjunk köszönetet a Földanyának és az Ég-apának.

Nincsenek megjegyzések: