2021. március 12., péntek

A felkelő Nap áldása

3. gyakorlat – Összekapcsolódás a felkelő Nappal

A felkelő nap esszenciájára való ráhangolódást értelemszerűen mindig kelet felé fordulva kell végezni. Mivel a napfelkelte és a keletről érkező fény az egész bolygón azonos irányt határoz meg, a keleti irány a perui hagyomány szerint is a szellem, a tudás, az isteni minőségek iránya, és a Kondor uralkodik felette, mint erőállat. A gyakorlatot az alábbiak szerint végezzük el, legalább egy hónapon keresztül:

    1. Menjünk ki a szabadba és helyezkedjünk el kényelmesen álló vagy ülő helyzetben a lemenő Nap felé fordulva, legalább 10 perccel napkelte előtt. Öltözzünk az évszaknak megfelelően, nem kell, hogy a bőrünket nagy felületen érje a napsugárzás. Keressünk egy csendes, nyugodt, zavaró hatásoktól mentes helyet.

    2. Kerüljünk meditatív állapotba valamilyen meditációs technika vagy légzés által. Ürítsük ki és csendesítsük le az elmét, száműzve a hétköznapi dolgokkal kapcsolatos gondolatokat a gyakorlás idejére.

    3. Hangolódjunk rá a poqpo-nkra, majd vigyük a figyelmet a qosqo-ba. Fokozatosan nyissuk meg a qosqo-nkat a kezek vagy a szándékunk segítségével a Nap felé. Teljesen hangolódjunk rá a felkelő Napra az energiatestünkkel és a belső látásunkkal. Érzékeljük, vizualizáljuk, ahogy a Nap felkel és növekszik a fény és a hő mennyisége is. Tudatosítsuk, érzékeljük az energiaszálakat, melyek összekötnek bennünket a Nappal, mint szellemi lénnyel.

    4. Hangolódjunk rá arra, hogy miben tér el a felkelő Nap energetikai hatása ránk és a környezetre a lemenő Naphoz képest! Finomfizikai érzékeinkkel is érezzük a felkelő nap ízét, szagát, energiájának minőségét. Figyeljük meg, hogyan hat a felkelő Nap energiája a qosqo-nkra!

    A felkelő Nap energiája még alkalmasabb a szamincsakujra, vagyis a poqpo energiával való feltöltésére, mint a lemenő Nap, mely inkább az elengedést, a tudatalattival való munkát támogatja meg. Ezt a gyakorlatot is érdemes elvégezni különböző évszakokban, vagy különböző földrajzi helyeken is.


Nincsenek megjegyzések: