Második Fejezet
A változásoktól mentes Önvaló
ísvara uvácsa
jan na dévá vidzsánanti jatantó ‘pi dvidzsátajah
„Ó kétszer születettek, ez az örök tudás az én titkom, és ezért nem szabad hangosan kimondani. Még az istenek sem ismerik, bár vágynak rá.”
A dvidzsa kifejezés a kétszer születettekre, vagyis a magasabb kasztok tagjaira utal: bráhmanák (papok), ksatriják (harcosok) és vaisják (kereskedők), bár az erdei bölcsek elsősorban bráhmanák voltak. Siva az általa átadott tudásról azt mondja, hogy átma-guhjam („az én titkom”), de úgy is fordíthatjuk, hogy „Az Önvalóról szóló titkos tudás”. Azt is kijelenti, hogy ez a tudás örök (szanátanam), vagyis nem az átmeneti, teremtett világra vonatkozik. A gjána (tudás) kifejezés helyett a vigjána (tapasztalati tudás) kifejezést használja, hiszen az általa elmondott tanítások csak a gyakorlás által válnak igazán valóságformáló erővé. Ez a tudás avácsjam, vagyis titokban kell kezelni, és nem szabad hangosan hirdetni, illetékteleneknek átadni. Az erdei bölcsek által gyakorolt tudást és szertartásokat a Védákhoz csatolt áranjakák („erdei iratok”) és az upanisadok tartalmazzák. Az upanisad kifejezés azt jelenti, hogy „közel ülni”, mivel a tanító a tanítvány fülébe suttogta a tudást az erdő csendjében, félreeső hajlékán. Siva még a félisteneknél (déváknál) is magasabb spirituális kategóriába helyezi a Naimisáranjánál összegyűlt bölcseket, mivel még a félistenek sem kaphatják meg ezt a tudást, bár vágynak rá. Az erdei bölcsek több tapaszt és öntisztulást hajtottak végre, mint a félistenek tömegei, ezért kiérdemelték Siva titkos tudását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése