2021. március 29., hétfő

A hucsa átalakítása számívá

9. Gyakorlat – Hucsa mikhuj – a hucsa átalakítása számívá

Az alábbi gyakorlat már egy haladóbb technika, mely egyrészt igényli azt, hogy megtanuljuk megfelelően érzékelni és áramoltatni a számít, valamint megkülönböztetni a hucsától, másrészt az, hogy megfelelően tudjuk irányítani az energia áramlását a qosqo-ban. A szamincsakuj gyakorlattal leginkább a poqpo felszíni membránjára tapadt szennyeződéseket tudjuk letisztítani, viszont a hucsa mikhuj technika abban is segítségünkre van, hogy a magunk vagy mások energiamezőjének mélyén megtapadt, makacs hucsát, mely régi traumákból és érzelmi sérülésekből, fájdalomélményekből származik, szintén le tudjuk tisztítani, illetve át tudjuk alakítani számívá.

Bár az andoki kozmovízióban nem szerepel a karma és a reinkarnáció elmélete, mégis azt mondhatjuk, hogy a hucsa mikhuj rendszeres végzésével még a karmikusan berögzült gondolkodási, viselkedési minták és hitrendszerek is „fellazíthatók”, vagyis a hucsa transzformációja által az egyes lelki eredetű betegségek, elakadások oki szintű kezelése, megváltoztatása is könnyebbé válik. Bár a hucsa mikhuj nem helyettesíti teljes mértékben az önismereti és spirituális munkát, mégis azt mondhatjuk, hogy a trauma felismerése és feloldása után is hasznos, ha eltávolítjuk, áttranszformáljuk a poqpo-ban összegyűlt hucsát.

A hucsa mikhuj gyakorlat lényege az, hogy a hucsát behúzzuk a qosqo-nkba, és ott, mint egy centrifugával, körkörös mozdulattal elkezdjük forgatni. Ennek hatására a hucsa egy része átalakul számívá, míg a másik része, mely átalakíthatatlan (legalábbis még nem vagyunk képesek rá fejlődésünk adott állomásán), „kicsapódik”, mint ahogyan a centrifuga forgató ereje kipréseli a vizet a benne lévő ruhából. Így az energia három irányban halad: Befelé szívjuk a hucsát a qosqo-nkba (magunk vagy mások energiamezejéből), forgatjuk, majd az energiaáram két irányba válik szét: felfelé áramlik a keletkező számí, és lefelé áramlik a fennmaradó hucsa.

Nagyon fontos, hogy e gyakorlatok közben is képzeljük magunkat egy nagy kristályba, mert a fennmaradó hucsát így nem fogjuk közvetlenül leengedni Pacsamamába, hanem az is átalakul számívá a kristályrácsnak köszönhetően. Amikor más hucsáját szívjuk be a poqpo-nkba, akkor a kristály megvéd attól, hogy olyan hucsát vegyünk magunkra, aminek a megtisztítására még nem vagyunk képesek, így veszélybe sodorhatnánk vele magunkat.

  1. Üljünk vagy álljunk a szabadban, vagy egy helyiségben, talpakkal a talajon. Képzeljük magunkat egy ragyogó kristály közepébe.

  2. Hangolódjunk rá a poqpo-nkra, és nyissuk meg a qosqo-nkat. A qosqo-ból kiinduló energiaszálakkal „fésüljük végig” az energiatestünket, és állapítsuk meg, hogy hol gyűlt össze a hucsa (ezeken a helyeken elakadásokat, blokkokat, forró vagy nehéz, esetleg hidegebb területeket érezhetünk vagy sötétebb energiafoltokat láthatunk a ragyogó szivárványszínek helyett). A szándékunkkal küldjük ezt a hucsát a qosqo-nkba, majd kezdjük el körkörösen forgatni (általában az óramutató járásával megegyező irányba szokott forogni a qosqo, bár ez hátulról éppen fordított iránynak látszik).

  3. Az energiaáram ekkor kettéválik, és a számívá visszaalakított hucsa felfelé kezd áramlani a koronacsakra és a nyolcadik csakra felé, míg a fennmaradó hucsa lefelé áramlik a gyökércsakrán keresztül Pacsamamába, aki a kristályon keresztül már a megtisztított, visszaalakított energiát fogja megkapni.

  4. A hucsa mikhuj gyakorlat közben nem kell külső forrásból „visszatölteni” a számít, ezt végezzük külön a szamincsakuj gyakorlatainak különböző változatai segítségével. Ilyenkor a saját vagy mások hucsájára koncentrálunk, és azt alakítjuk át számívá. A tudatos, koncentrált légzéssel segíthetjük a folyamatot: belégzés közben a qosqo-ba befelé irányuló áramlásra koncentrálunk, míg kilégzésnél a kettéoszló (számí felfelé, hucsa lefelé), kifelé haladó áramlásra.

  5. Amikor úgy érezzük, hogy a hucsa átalakításának folyamata befejeződött, vagy fáradtnak érezzük magunkat, állítsuk meg a qosqo forgását, valamint a befelé és kifelé áramló energiákat. Mondjunk köszönetet Pacsamamának. Egy kis felajánlást is tehetünk neki.

A fenti gyakorlatot mások hucsájával is elvégezhetjük, de nagyon fontos, hogy a saját hucsánkkal is dolgozzunk, és tisztítsuk, „fényesítsük” a poqpo-nkat. A gyakorlatot mindig abba kell hagyni, ha szédülést, fejfájást, nyomást érzünk a fejünkben. Ezt a túl sok keletkező számí miatt érezhetjük.

Nincsenek megjegyzések: