Végre megérkeztünk a farmra, kipakoltuk az árut a kocsiból. Mintegy fél óránk jutott a bemelegítésre, szerencsére a 39 fok segített. Tulajdonképpen mi nyitottuk a műsort, közben kezdtek beszállingózni az emberek. Egész jól sikerült végigcsinálni, fel is vettük. A hang és a videó nemsokára elérhető lesz, csak meg kell vágni egy kicsit. Én az egyes sorozatból csináltam egy tíz perces
Az esküvő közben érkezett meg Indradyumna Swami és fesztiválcsapata a lengyel turnéról. Van közöttük két jógás,
Az első napos kánikula után éjszaka jött a vihar és a lehűlés, így szombaton 18 fokos borús időjárásban kellett bemutatózni. Ráadásul áttették a bemutatónkat reggelre a délután 5 helyett. Gondoltam, ha már ilyen hideg van, alaposan be kell melegíteni.
10.40-re voltunk beírva, Betti és Ancsa előtte 10 perccel futott be. Akkor már az ukrán jógások is ott voltak, panaszkodtam nekik, hogy nem hajlok a hidegben. Ők meg azt mondták, hogy nekik tegnap volt túl meleg. Felmentünk, elkezdtük (volna), de az Ipod-om valamiért nem játszotta le a zenét. Végül a Bettiék zenéjére elkezdtem a 2. sorozat-bemutatót. Az elmém így is szétszórt volt, most meg pláne nem tudtam koncentrálni. Minden ászana előtt gondolkoznom kellet, hogy mi jön. Végül egész
Utána ismét egy kaotikus eskövő, amiről késtek a menyasszonyok,
Mindkét nap nem tudtam elaludni éjfélig, és vasárnap reggelre a derekam is beállt a puha matractól, amin aludtam. A vasárnapi jógabemutatónk 15.40-re van ütemezve, remélem, túlélem valahogy. Reggel már melegebb volt, mint szombaton, de azért az erős szél zavaró volt. 11-kor odamentem a sátorhoz, elkezdtem készülődni az esküvőre. Az előkészületek egész jól zajlottak, közben azért bejött 1-2 gikszer. Ranjit Rae, az indiai nagykövet is ott volt, köszöntő beszédet mondott. Kedves ember, azt szokta mondogatni, hogy túl sokat jógázom és már lassan elfogyok.
Esküvő után a Shankhya bombayi tánccsoport táncolt egy üdítő botos táncot, egyszóval színes volt a műsor. Én elmentem átöltözni, hogy egy kicsit gyakoroljak a bemutató előtt. Ahhoz képest, hogy a 3. sorozatból akartam bemutatózni, eléggé a mélyponton éreztem magamat. A sátor mögött Vraja-sakha gyakorolt, az egyik ukrán srác. Kiderült, hogy a tesója, Lal Krisna kifordította a hüvelykujját, és ezért ma egyedül kell bemutatóznia. Adtam nekik Mahanarayan olajat, hogy kenegessék. Azért egyedül se volt semmi, háromszor is volt a színpadon. Egész jógafesztivál-jellege lett az idei búcsúnak. Remélem, egy páran elkezdenek jógázni a hétvégi vendégek közül.
Szóval elkezdtem hátul a sátor mögött gyakorolni, miközben mindenki jött-ment, nézegetett minket. Közben a lelki tanítómesterem, Sivarama Maharaja is arra jött a nagykövettel, lefotózkodtak az indiai tánccsoporttal. A derekam tök merev, nem tudom mi lesz. Mindenesetre elpróbáltam a sorozatomat, reméltem, hogy ne felejtem el. Csináltam egy jó pár hátrahajlítást is, hátha belejövök. Közben Betti és Ancsa is megjelent. Betti is melegített vagy 3/4 órát, Ancsa az esküvői ebédről jött. Mondtam neki, hogy jó hányást a színpadon, de ő nem aggódott. Betti egészen belelovalta magát, már a jövő évi koreográfiát kezdte kidolgozni, hirtelen felindultságában még a pádángustha-dhanurászanát is simán megcsinálta.
Végül felmentünk, teli sátor. Ma volt a legnagyobb a nézettségünk, azt hiszem. A zene is indult, szerencsére. Gyakorlás közben hallottam ugyanis, hogy Vraja-sakha zenéje is leállt félúton, mikor fent volt a színpadon, pedig biztosan még folytatta volna a bemutatót. Lenyomtam a sorozatot, meglepő módon minden sikerült. Még a híd is. A végén befeküdtem Krisnászanába, ezt közben találtuk ki. A Bettiéknek is most sikerült a legjobban, csak pechünkre Gyurika nem vette fel videóra, mert azt mondta, hogy már úgyis megvan. Szóval az ő bemutatójukból az kerül fel a Youtube-ra, ami van, és a héten még az enyémek, az ukránoké meg egy pár másik video-anyag is felkerül, amint megvágtam. Egyelőre fotóalbum van, és a jógabemutatók hangfelvétele.
Bemutató után már lassan készülődtünk a búcsú befejezésére. Végül 8 óra lett, mire az Atmás sátrat is összepakoltuk, és Fecóval elindultunk Pestre a teherautóval. Éjfélre ágyba is kerültem. Mondjuk már megszoktam ezt az elmúlt három nap alatt. Legalább kipihenten kezdhetem a jövő hetet. Izgalmas hétvége volt, sok mindenkinek mutathattunk egy kis ízelítőt a jógából. Remélem, kedvet kapnak hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése