2010. január 14., csütörtök

Avatarológia 1. rész

Végre megnéztem az Avatar-t a feleségem unszolására. Persze nem IMAX 3D-ben, csak otthon a monitoron, méghozzá egy kamerával felvett magyar szinkronos kalózpéldányt, szóval nem volt olyan nagy élmény minőségileg. Ja, és a végére majdnem megtanultam na'viul, mivel a bennszülött szövegek ukrán felirattal jelentek meg. Jelen bejegyzésemben azonban arról szeretnék írni, hogy mi a film kapcsolata a jógával, illetve a hindu mitológiával.

Szóval, egyértelmű, hogy az Avatar szó egy szanszkrit kifejezés, és azt jelenti: "aki alászáll". A hindu mitológiában Krisna számtalan avatárja jelenik meg a különböző korszakokban, nem csak mint különböző isteni megnyilvánulások (Rama, Nrisimha, Varaha stb.), hanem felszabadult mesterek, pl. Buddha vagy más vallásalapítók formájában is.

A fogalom eredeti jelentése szerint Isten, vagy egy istenileg felhatalmazott mester alászáll az anyagi világba, és a közönséges lények számára látható, érthető módon adja át a Legfelsőbbről szóló tanítást. Ehhez képest a filmben az emberek, bár égből jötteknek nevezték őket Pandora lakói, nem tettek tanúbizonyságot túlzottan magas spirituális fejlettségről.

Persze mit várhatunk egy civilizációtól, amely szinte lakhatatlanná tette a saját bolygóját, és ez már most valóság, szerintem a 2154 enyhén szólva optimista időpont. Szóval a történet lényege az, hogy az emberiség nem tartja be Isten törvényeit, míg Pandora lakói szerves összhangban élnek bolygójuk élővilágával és a kollektív tudattal, vagy Istennel, akit ők Eevának neveznek.

Engem a történet kísértetiesen emlékeztet Amerika elfoglalására, és tulajdonképpen minden gyarmatosítási esetre, amelyek még ma is szinte a filmhez megszólalásig hasonlatos módon zajlanak Peruban, Borneón és néhány olyan helyen, ahol még a technológiai civilizáció által érintetlen őslakosok élnék az életüket, ha nem fájna valamelyik nemzetközi konszernnek a foga éppen az ő fájukra, olajukra, gyémántjaikra stb. Szerintem az Avatar filmben erősen benne van az amerikaiak nemzeti bűntudata, hiszen a na'vik irokéz-frizurát hordanak, tollakkal díszítik magukat, íjat és lándzsát használnak, lovagolnak, sárkányokon repülnek (tollaskígyó-legenda), és suttognak a megölt állatok szelleméhez.

A film története tehát gyenge, de tanulságos, és számomra egyértelműen a na'vik, technológiailag látszólag fejletlen kultúrájuk ellenére, spirituálisan sokkal fejlettebbek, mint a földi emberek. Tehát az égből jöttek, ahogy a na'vik mondják, de képtelenek voltak tanulni tőlük, mert "tele vont a poharuk". Ez egy praktikus elv. Szerintem bárkitől lehet tanulni, mert Isten bárkin keresztül képes megadni nekünk azt a tudást, amire szükségünk van. Kivéve, ha úgy gondoljuk, hogy az illető nem alkalmas arra, hogy tanítson minket. Tehát ki kell üríteni a poharunkat, az elménket. Ahogy az egyik Swamiji mondogatta: "No expectations".

Az effektek terén a film természetesen korszakalkotó, és az embernek akaratlanul is bevillan a hasonlóság Krisna ábrázolásai és Jake Sullivan Avatárja között. A kék bőr, nem utolsó sorban, a kb ötméteres magasság (a Puránák szerint kb 5000 éve az emberek is ekkorák voltak, csak a Kali-júgában összementek), a Jake homlokán található V alakú fehér jel mind Krisnához teszik hasonlatossá a na'vikat. Most már végre azt is tudom, hogy a hajtincsem mire szolgál - ezen keresztül kell kapcsolatba lépni az univerzális energiafolyammal, és mások tudatával. Majd kipróbálom, Indiában rátekerem egy liánra, hátha meghallom az ősök hangját!

A végkövetkeztetés tehát az, hogy az embereknek kell a mitológia, a látvány, és hogyha ezért semmit nem kell tenni, csak elmenni a 3D moziba, akkor erre mindenki vevő. Mellesleg én 4D-ben szeretném megnézni, vagyis úgy szeretném látni az eseményeket, mint Jake a kapszulában, amikor a tudata rá volt kapcsolódva az avatar-jára. A jelenlegi 3D technológia azért ettől messze jár, na jó, egy kicsit térhatású a film, de azért nem vagy benne. Gyerekkoromban voltam egy oros 3D.moziban, ahol egy útifilmet vetítettek. A filmet nyolc kamerával vették fel, és nyolc képernyőre vetítették, a nézőtér pedig a terem közepén volt. Bármerre néztél, a filmet láttad, különböző szögekből, mint egy panorámafényképen. Ez nem volt rossz, valamiért mégsem terjedt el ez a technológia. Helyette marad a két kamera, és a Computer Enhanced 3D látvány. Azért meditációban ennél izgalmasabb dolgokat is meg lehet élni!

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Haribol Kedves Gouranga Das Prabhu,

én is ezt az ukrán-feliratos, kézikamerás verzióját láttam az Avatar-nak (bár ritkán filmezek, de ezt a címe miatt muszáj volt megnéznem :) ), nekem tetszett, a mondanivalója miatt - talán így többen elgondolkodnak Földanya /aztán majd más bolyók.../ gátlástalan kizsákmányolásán.

Bennem az a kisjelenet ragadt meg nagyon, mikor a főhős felajánlotta az állatot, mielőtt megölte volna. (bár ez csak feliratozva volt, amit nem tudok olvasni, de szinte 100% -osan biztos vagyok benne, hogy felajánlotta, vagy legalábbis elbúcsúzott tőle mielőtt kioltotta az életét... )A nyugati világ húsevői a film által legalább látnak ilyet is, értesülnek róla, hogy így is lehet (mármint, bocsánatot kérni az állattól, hogy megöli... )

szóval, szerintem jó ez a film! :)

További mozik, amiket mostanában néztem, a Gettómilliomos (nekem ebben a főhős karmája, az elrendezések tetszettek), és a The Corporation (ez pedig az óriási, nemzetközi részvénytársaságok kapzsiságáról szól.)

További erőt kívánok a jógához és a blogoláshoz;

littlesue