2010. április 3., szombat

27 babszem

Szerda óta próbálom megírni a 108 napüdvözlettel kapcsolatos élményeimet, de olyan sűrű volt a hét, hogy végül csak most tudtam géphez ülni. Szóval a napüdvözleteket egyébként István szokta tartani, minden teliholdkor. Általában estére esik az időpont, főleg, ha hétköznap, mert ugye reggel meg napközben kevesebben érnek rá a Napot üdvözölni.

Így hát ez alkalommal is kedden este 8-kor tartottuk a 108 napüdvözletet. A legutóbbi 108 napüdvözlet még István elutazása előtt volt, az új Atma megnyitóján. István az utóbbi időben nem csinálta velük a napüdvözleteket, mivel le volt sérülve a térde, inkább számolt. A múltkor viszont az az ötlete támadt, hogy nem A-t csinálnak, mert az már túl könnyű, hanem inkább B-t.

Tudvalevőleg a Szúrja-namaszkára B majdnem kétszer olyan hosszú, mint az A, lévén az előbbi 9 vinyászából áll, az utóbbi pedig 17-ből. Szóval több, mint másfél óráig tartott, és a 16 ember közül kb. öten csinálták végig, és ők is panaszkodtak, hogy túl gyors volt a tempó. Ennek nyomán eljátszottam a gondolattal, hogy most is lehetne esetleg B-t csinálni, de én is végigcsinálnám velük.

Persze azokat, akik még nem próbálták ki a 108 B-t, köztük engem is, izgatott a gondolat, hogy milyen lehet, de inkább szavazásra bocsátottam a Facebook-on, mivel azt fontosabbank tartottam, hogy minél többen eljöjjenek. Nyilván a legtöbben az A-ra szavaztak, azt azonban hozzá kell tenni, hogy az internetes szavazók java része végül meg sem jelent, így összesen heten álltunk neki a napüdvözlet A-nak este nyolckor az Atma Pest-ben. Én egy délutáni gyakorlás, egy Agni és egy Astanga óra után voltam, nem túlzottan kialudt állapotban. Ebben a pillanatban nagyon örültem neki, hogy nem a B-re esett a választás, egyrészt, mert nem biztos
, hogy kibírtam volna, másrészt, mert tízig ott lehettünk volna az Atmában.

Két fiú, András és Dávid előtte végignyomták az Astanga-órát. Volt még 1-2 jelölt, aki ott akart maradni a napüdvözletre, de az Astanga végén kidőltek, és inkább hazamentek lefeküdni az ágyikóba. Én magam tavaly májusban csináltam először és utoljára 108 napüdvözletet, Dylan Bernstein vezetésével, akkor volt utána egy kis izomlázam, de nem volt olyan veszélyes. Azóta talán valamit fejlődött a napödvözletem, legalábbis az előre- és hátravinyászánál póbálok felmenni kézenállásba.

Mivel én is csináltam a többiekkel, kölcsönvettem Dylan módszerét. Ő 27 gyöngyöt tett egy tálkába, és minden kör után átdobott egyet egy másik tálkába. Én 27 babszemmel csináltam, mert az nagyobb, könnyebb megfogni. Így tudtam szólni, amikor megvoltunk a negyedével. Elmondtuk a matrát, elkezdtük. Az első pár kör után sikerült már rendesen fellendülnöm kézenállásba, és ezt meg is akartm tartani végig.

Az öt légzéses szünet a lefelé néző kutyában nagyon jó arra, hogy az ember elmélyítse a légzését, és koncentráljon a bandhákra, így szerencsés esetben elkezdi érzékelni a Kundalini felfeé áramlását. Ilyenkor azonban erre nincs idő, úgyhogy a folyamatos mozgás kardiósabbá teszi a dolgot, júl kell bírni szívvel és légzéssel. Igyekeztem ahhoz ragaszkodni, hogy a légzés szinkronban maradjon a mozgással, vagyis olyan hosszúra nyújtani a ki- és belégzéseket, amíg a mozdulatok tartanak.

Ezt egy idő múlva meg lehet szokni, és pár kör után az ember érzi, ahogy a forróság elindul a gáttájékról felfelé, majd szétterjed az egész testben, az ujjak végéig, a fejed búbjáig, és még azon is túl. Az előre- és hátrahajlítások alaposan átmozgatják az összes ízületet és a gerincet is hosszanti irányban. A napüdvözlet nagyon alapos mozgássor, mindent átdolgoztat, kivéve a csípőnyitó, oldalra hajlító és gerinc-csavaró mozdulatokat.

De bemelegítésnek, kardió-mozgásnak, vagy energia-feltöltédnek kiváló. A második felében már ráálltunk a ritmusra, és attól eltekintve, hogy folyamatosan törlögetni kellett az izzadságot magunkról, mindenki jól végigbírta, és jól fel is töltődtünk. A napüdvözlet befejeztével még órákig úgy érzi az ember, mintha keresztülvezették volna rajta a 220-at, tetőtől talpig bizsereg, és szinte minde egyes sejtjében érzi a prána lüktetését.

Ha valaki rááll, akár minden reggel is megcsinálhatja a 108 napüdvözletet, igazából a B-t sem képtelenség begyakorolni. Indiában sokan vannak, akik így kezdik a napot, és a hagyományos napüdvözletben 12 pozíció van, amit mindkét lábbal megcsinálnak. Tehát egy teljes kör 24 mozdulat. Ebből 108 eltarthat vagy két óráig, de lehet, hogy gyakorlással lecsökkenthető. Viszont nincs benne ugrálás, ellenben a féllábas előre- és hátralépések nyitják a csípőt.

Azt olvastam, hogy a napüdvözlet rendszeres gyakorlása minden szervrendszerre pozitív hatással van, beleértve a mirigyeket, idegrendszert, immunrendszert, és természetesen az elmét is. Pszichológiai betegségeknél is szokták ajánlani. Szóval mi nagyon feldobottnak éreztük magunkat utána. A következő 108 napüdvözletet ismét István vezeti, és április 28-án este lesz az Atma Budában. Néhány nyárias napüdvözlet-fotót betettem a blogbejegyzésbe, mivel biztos, hogy a pulai jógatáborban is sor fog kerülni ilyenre, készüljetek!

Nincsenek megjegyzések: