2010. április 30., péntek

A legnehezebb dolog a világon

Gondolkodtatok-e már azon, hogy miért olyan fárasztó dolog az Astanga? Egyesek szerint azért, hogy a relaxációra úgy kifáradj, hogy az elméd már meg se akarjon mozdulni. Ebben lehet valami, legalábbis néha úgy érzem. Nyughatatlan típus vagyok én is, inkább tenni-venni szeretek, mint tétlenül heverészni. Arra azonban rég rájöttem, hogy a relaxáció ugyanolyan fontos része a gyakorlásnak, mint az ászanázás.

Lehet, hogy ez abból is fakad, hogy húsz éve gyakorlom a Krisna-tudatot, és itt napi két órát kell meditálni, ami ugye csapongó elmével nem megy, mert nem tudsz a mantrára figyelni, hanem minden máson jár az eszed. Azok között, akik eljönnek jógaórára, a nagy átlag szintén kifárad a végére, és jólesően elnyújtózik a relaxáció alatt, vagy akár bele is alszik, de van egy kisebb hányad, aki igazi büntetésnek éli meg azt, hogy most tíz percet mozdulatlanul, csukott szemmel kell feküdnie.

Én azt szoktam mondani, hogy abból jön a legtöbb fejlődés, ha azt gyakorlod, ami a legnehezebben megy. Szóval itt az ideje nekiállni egy kis elme-csendesítésnek. napi tíz percre állítsuk meg az elme hullámzását, mint egy víztükröt. Amint elindul egy gondolat, a múltba vagy a jövőbe, az olyan, mintha egy követ dobnál a vízbe, megzavarja a felszínt. Ha jön a gondolat- csak engedd el, ne foglalkozz vele.

Az első pont: parancsolj magadra, hogy lefekszel rendes relaxációs pózba, és tíz percig nem fogsz megmozdulni. Ha mozogsz, akkor nem tudod kiterjeszteni a tudatodat, és elvonnia a figyelmedet a testedről. Hunyd be a szemed, és tudatosan lazítsd el az összes izmot szövetet, mindent.

Ha csapong az elme, feszültek az izmok is. Ellenőrizd még egyszer, hogy teljesen ellazítottad-e! Ha az órán relaxálsz, hallgasd a tanár utasításait, és próbáld követni, ezáltal is kontrollálod a csapongást. Az alvás és ébrenlét közötti állapot elérése a cél. ha otthon relaxálsz, és még nem ismered a jóganidra-technikát, akkor számolhatod a légzésedet, ahogyan gyakorlás közben szoktad. Legalább százig számolj el mozdulatlanul.

Ha sikerült relaxált állapotba kerülnöd, akkor azt úgyis tudni fogod. Ha nem, azt is, akkor gyakorolj tovább! A relaxált tudatállapotnak a befejező gyakorlatsor során növekednie kell, és ennek a logikus végkifejlete a savászana. Ha ezt sikerül végigvinni, akkor nagyon elégedett és békés leszel a gyakorlás után, attól függetlenül, hogy külsődleges szempontból mennyire volt látványos a gyakorlásod, hiszen a belső célt elérted.

Azok, akik relaxáció előtt vagy alatt felpattannak és kirohannak a teremből, azokhoz hasonlíthatók, akik beveszik a gyógyszert, de nem nyelik le. Az ilyen gyakorlás aligha fog könnyed, relaxált gyakorlássá (a pránával kézen fogva lejtett tánccá) érni az évek során, és a gyakorlatokkal való küzdelemből fakadó sorozatos frusztráció egy idő után elkedvetleníti a gyakorlót, és feladja a gyakorlást.

Ha az elejétől fogva neveled magad a mély és alapos relaxációra, akkor sokkal könnyebben fogsz előrehaladni, mert el tudod engedni a feszültségeket, és be tudod fogadni a változásokat. A legnehezebb dolog a világon semmit sem csinálni, és ezt gyakoroljuk a relaxáció során. A relaxáció egy előkészítő folyamat, az elme lecsendesítése, kiürítése. Ezt a képességet ki kell fejleszteni, ha sikeresek akarunk lenni a meditációban.

2 megjegyzés:

Kata írta...

Ez is egy olyan blogbejegyzès, amit nekem írtál. Burkolt lecseszes. :)

Gauranga Das írta...

Mindenkinek azt kell gyakorolnia, ami a legnehezebben megy. Amúgy nem csak neked probléma a relaxáció.