2012. február 9., csütörtök

Csak egy átlagos nap...

Reggel 7:30. Craig mosolyogva megérkezik, mi is odatelepszünk a kis gyakorlótérre. Kisvártatva a Napocska is mosolyogva odahunyorog és szép lassan elkezdi perzselni amúgy is vörösre égett testrészeinket. Kellemesen lehet izzadni gyakorlás közben, a karjaim Praszárita C-ben már a fűszálakat súrolják, Craig hathatós asszisztálásának köszönhetően. Azért ez sem semmi, két Thaibox edzés után. Remélhetőleg, ha kevesebb sérüléssel nem is, de legalább kevésbé mereven fogok visszatérni Thaiföldről, Craig ugyanis profi, mindenki meg van elégedve vele. Liza annyira leégett, hogy alapból hosszúujjúban gyakorol, és a csakrászanáknál sziszeg, mintha szöges ágyon kellene csinálnia. 


A dropback és a flip-flop, vagyis a kézenállásból hídba és vissza a kedvencei, mi is kezdjük megszeretni. Szerencsére nekem jobban esik a gyakorlás, mint tegnap, még nem estem szét a Thaiboxtól annyira, mint a többiek, persze nekik ez az első próbaidőszak, sajgó, feldagadt, lila sípcsontokkal gyakorolnak, de nem adják fel! A jóga után Craig mutatott egy tuti maszázshelyet, a kisöreg állítólag valami pálcikákkal nyomogatja az akupresszúrás pontokat, ki kell majd próbálni. 


Reggeli a strandon, és újra pörköltetjük magunkat a napon, majd csak beérik a bőrszín! Közben leegyeztetem Bobbyval, a főnökasszonnyal a csütörtöki snorkel-túrát Koh Tao-ra, valamint a vasárnapi Samui körutazást, újabb kalandok várnak ránk! Utána megyek a vízbe, ma csak fél órát úszom és egy órát masszíroztatok, mert a többiek már mennének enni. Kókuszolajjal nyom végig Noi, a masszőr csaj, jólesően szétnyomkodja a vállamat meg a csuklyásizmomat. De azért a mamához visszamegyek még, akinél novemberben voltam, mert ő volt a legprofibb. 


Ebédre egy indiai étterembe térünk be, mert ez az, ami viszonylag olcsó, és vega opció is van, tojás nélkül. Nekem ízlik, spenótot eszem, házisajtot borsóval meg paradicsommal és zöldsalátát. A többiek is hasonlókat rizzsel. Egy óránk van még Thaibox edzésig, némi fészbukkozás (végre megtaláltam, hol a legerősebb a wifi a resortban), és utána irány az edzőterem. 


Külön megyünk futni, nem hagyjuk hogy beszivassanak a Thai srácok. Megvan a kör, mehet az ugrókötél. Letolok egy negyed órát, bandázsolunk és készülünk a sparringra. Ma csak box lesz, azt szeretem. Mondjuk a  másikat is. Megint a kis Thai kölökkel raknak össze, az már rendesen fél tőlem szegény. Most nézem, hogy napról napra laposabb az orra, már lassan elmehetne bantu négernek is :-) Na jó, akkor sparringoljunk. Sajna a kezem hosszabb, mint az övé, így nemigen ér el, én meg tolom neki, de azért néha leállok, mikor látom, hogy már kész van. Második menetben beindulunk, az edzők meg még hergelnek is, hogy üssem szegény lelkemet. Hát megkapta a magáét, harmadik menetben már nem is üt, csak somfordál körbe. Sam annyira kibukott rá, hogy hátravitte, szerintem még tőle is kapott egy keveset. Én meg az öreg Charles Bronsonnal kezdtem sparringolni, na edzőkkel szeretek, mert azok nem vadulnak, épp csak annyira szivatnak, amennyire kell, hogy tanulni tudj. Jól elvoltunk egy menetet, kocogtatta szépen a fejemet, amikor nyitva hagytam. 


A negyedik menetben viszont bekövetkezett az, amitől rendesen tartottam (úgy látszik Samuin mindig áttörik egy gát a tudatomban, a múltkor Sam gyomrozása volt a para, most pedig a képen látható csaj). Már amikor első nap megláttam, ahogy ugrókötelezik előttem, a pillantásából láttam a tükörben, hogy ez a nő nem viccel, hanem vérre megy. Mondtam magamban, remélem nem raknak össze sparringolni vele, mert akkor ott vége van a mesének. Hát összeraktak. Nem is félelem volt bennem, inkább előre láttam a következményét. Hozzá kell tenni, hogy a kiskölökkel már annyit ütöttünk a második menetben, hogy erre az öt percre nekem sem maradt elég szuflám. Elkezdte a csaj az egyeneseket meg a horgokat, de olyan arccal, mint egy SS-kivégzőtiszt. Mondom neki, hogy kicsiket üssön, mert én nem vagyok hivatásos. "Speak for yourself, buddy", bökte ki az ausztrál amazon, és már indította is a cséphadarókat. Nosza, mondom a legjobb védekezés a támadás, itt nem nagyon lehet finomkodásra számítani. Be is tettem neki egy baró jobbhorgot, meg később egy állcsúcsos felütést, attól egy kicsit meg is ingott. Most kezdek rájönni, ahogy az az ütés ér valamit, amikor egymásnak ütközik a két csont, a kézfejem és a koponya. Ha nics ütődés, akkor az csak simogatás. Az edző meg akarta állítani, hogy pihenjen, de az rázta a fejét, ellökte a kezét, és jött rám. Na toltuk még egy sort, de nekem pont akkor fogyott el a kardióm, nem nagyon volt erőm védekezni, hát még támadni. Úgyhogy az utolsó fél percre le is ültem a ring szélére, persze a Thai edzők el is kezdtek rám számolni. Utána később mondta egy magyar srác, aki szintén itt van kint edzeni, hogy az új-zélandi csajnak pénteken lesz meccse, ezért van olyan vérengző hangulatban, és ki kell ütni, különben ő üt ki téged a második menetben. Hát jó. Majd legközelebb megpróbálom :-) Addig is beszereztem ismét egy szép monoklit a bal szemem alá, ez már amolyan Samui védjegy :-) Sam eleve ezzel fogadott, hogy ez alkalommal intéz nekem egy nagyobbat :-) Úgy látom, szereti vásárra vinni a bőrömet. 


Este még egy kis blogolás, mindenki jegeli a feldagadt testrészeket, én a jobb bicepszemet fogom, mert a menet elején belekönyökölt az új-zélandi fenevad. De hát kemény ellenfelek között keményedik az ember, ha felveszed a kesztyűt, akkor készen kell állni a pofonokra. Ilyen az élet, néha adod, néha kapod, nem kell kétségbe esni. Ma korán kell lefeküdni, mert holnap 6:30-kor indulunk Koh Tao-ra, jógaóra sem lesz. 

Nincsenek megjegyzések: