2012. február 15., szerda

Hun Power

Ma reggel vezetett óra volt. Craig csúszott vagy tíz percet, mert hozott magának két jógamatracot, meg egy hordozható fejmikrofonos hangosbeszélőt, mondván hogy gyenge a hangja, és abba szeret beszélni. Elkezdtük az órát, az eleje egy jógaterápiás bemelegítés volt, ami jól jött mindenkinek, mert Lizának hamstring-baja van,  Noéminak meg lebénult a csípője a sok köríves rúgástól. A többiek viszonylag jól vannak, bár hasmenéssel is küzd egy-két ember. Nekem a sparringos sérüléseimen kívül semmi bajom, azok viszont rohamosan szaporodnak...


Utána a napüdvözletek jöttek, na erre ki is jött a gyakorlóplaccunkhoz legközelebb eső bungalóból egy pocakos nyugati turista, álmos, morcos fejjel, de szótlanul leült csak nézni minket. Hát igen, belegondoltam, hogy ha itt most valaki nyaralni és pihenni jött, akkor nem kellemes a hangosbeszélőből áradó jógás instrukciók tömkelegét hallgatni, bármily megnyugtatóan is hangzik Craig dallamos hangja, amit viszont egyre sűrűsödő Darth Vader-légzések szakítanak meg, pont bele a mikrofonba, ahogy haladunk előre a vinyászákban.


Az álló gyakorlatokat saját szája íze szerint variálja, utána pedig egy mix következik a 2-3-4. sorozat ászanáiból, de úgy finoman adagolva, nehogy kibukjunk. Ma nem nagyon igazít, ő is inkább mutatja a pózokat, és rávezető tippeket ad, ha nem mennek. A végén önállóan lenyomjuk a befejezőket, de a dropbackben és a "tiktakkban" segít azért. Ez utóbbi a kézenállásból hídba és vissza figura, amit egészen megkedveltem itt kint.


Lemegy az óra, szomszédunk szerencsére nem bukik ki. Holnap úgyis Mysore lesz, az nem olyan hangos. Óra után gyümölcsreggeli, szépen kezd megint sütni a nap, a szél is elállt. Csak a vízállás alacsony, úgy látszik, megint apály van. Úgy volt, hogy ma elmotorozunk megnézni a Big Buddhát, de megint mindenki be van punnyadva, valamelyik más napon lesz a túra. De valószínűleg nekem már nem, mert én szerda este indulok haza, a többiek péntekig maradnak. 


Úgyhogy napozás, strandolás, úszás a program egyig. Utána bepályázunk a városba, találunk egy lepattant Thai éttermet. A fruit shake egész jó jeges, bár nem tudom, mennyire tesz ez jót a torokfájásomnak. Noémi kifogásolja benne a fekete darabkákat. A többi kaja is ehető, ezúttal jól megmagyaráztuk, hogy miket nem kérünk bele. Ebéd után Timi beül afrofonást csináltatni, Attila után szabadon. Neki már tegnap óta be van fonva. Ez amolyan fighter-frizura, lelkesek is az edzésekre. Noémi is lelkes, de ő még nem fonatta be a haját. Nem csodálkoznék, ha őt is afro tincsekkel látnám viszont odahaza :-). 


Délután még bícselek egy kicsit, utána irány az edzés. Egy kör futás, addig a többiek az autógumikon ugrálnak, az ugrókötelet már unják. Ma Mi veri a hasamat, tíz jó keményet oda is csap neki. Utána sparring. Attilával kerülök össze, aki délután kölcsönkérte a fogvédőmet, amit akkor vettem, amikor elveszettnek hittem a sajátomat. Gyanútlanul oda is adom neki, nem tudván, hogy este négy menet pokolnak nézek elébe Attila tolmácsolásában. Hiába, a hunok vére folyik az ereiben, simán el is tudnám képzelni egy lovat szőrén megülve hátrafelé nyilazni vágta közben. 


Szóval belekezdünk, mondom neki, ne üssön nagyokat, mert már amúgy is csupa sérülés a fejem. Ati viszont gyors, pontos, erőseket üt, még erősebbeket rúg, és agresszív is. Minden képessége megvan a Thaiboxhoz. Pluszba vagy tizenöt kilóval nehezebb, mint én, úghogy ami neki egy félerővel bevitt ütés, én attól simán megszédülök, ha beleállok. Kis Thai haverom a sípot kezeli, közben bennünket hergel, hogy rúgjuk egymást. Na Attilának nemigen tudom eladni a street fighteres trükkjeimet, a fejre irányzott tolórúgásokat blokkolja simán, a forduló rúgásokat pedig egy jó nagy hátba körívessel jutalmazza. 


A többi rúgásom is lepattan róla, nevezetesen a térdéről, ami a sípcsont számára még védőben sem túl kellemes. A harmadik menet végére le is sántulok mindkét lábamra. A negyedikben még bepróbálkozom, de a következő blokknál ismét érzem a lüktető fájdalmat a feldagadt sípcsontomban. Nem hittem volna, hogy Attila brutálisabb ellenfél lesz az összes eddiginél egybevéve. Mindegy, megvolt a sparring, ma már nem rúgok köríveset, az is biztos. Az állkapcsom is sajog azért, minden nap kaptam rá egy párat. 


Junnal iskolázok megint, csak ütést meg térdet gyakorolunk, mert látja, hogy mennyire szenvedek a rúgásoknál. Utána egy kis zsák, meg a többi levezető erősítés. Közben Noémi hány egy nagyot, viszontlátja a fruit shake-t a kis fekete darabkákkal, amit ebédre fogyasztottunk. A Thaiok adnak neki valami rudat, amiből illóolajok szaga tör elő, azt szívogtja. Edzés után mi is szippantunk belőle egy-egy slukkot, körbejár, mint a békepipa. 


Este elbotorkálok még Thai masszázsra, hátha jót tesz a sok sérülésre. Bár mondom a nyanyának, hogy a sípcsontomat meg a hüvelykujjamat ne bántsa, azért bekeni valami gyógykrémmel, ami jól csípi a bőrömet. A többit kókuszolajjal dolgozza végig. Jó alaposan tolja megint, közben sopánkodik, hogy "boxing, boxing", amikor mondom neki, hogy muaythai-on szereztem a sérüléseket. Amikor felsziszegek fájdalmamban, akkor ezt mondja: "csip-csip-csip". Úgy látszik, itt  mindenkinek megvan a hangutánzó készlete, a Thai edzők kedvenc felkiáltása az "Ooooiiiiiiiii!", illetve a "Lilek", ami azt jelenti, hogy "Relax", csak Thai akcentussal. 


Megvolt a masszázs, megírtam a blogot is, irány az ágyikó, utolsó éjszaka hajtom álomra a fejemet itt Samuin. Holnap este indul a járat Bangkokba, onnan pedig vissza a fagyos téli Budapestre.



1 megjegyzés:

Névtelen írta...

MaMI veri :D